Szállodai vezetők az alacsonyabb áfa mellett

Hazai szállodavállalatok vezetőit szólaltatja meg friss cikkében a Figyelő. Az írásból kiderül, hogy a szakemberek szerint szükséges lenne a jelenleg 18%-os hazai szállodai áfaszint csökkentése. 

Az Érsek M. Zoltán által írt cikk alapja egy, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) és a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) megrendelésére a Századvég által készített tanulmány, amely idén nyáron került napvilágra. A kutatás legfontosabb megállapításait ebben a cikkünkben foglaltuk össze. 

Az írásban megszólal Hülvely István, a Hunguest Hotels vezérigazgatója, aki így érvel az áfacsökkentés mellett: "„Az elmúlt években a szállodák jövedelmezősége összeomlott, helyzetük a jelen feltételek között hosszú távon nem fenntartható”. A válság éveiben a túlélés érdekében csökkentették a szolgáltatási szintet, és jelentős létszámleépítést hajtottak végre. 2007–2008 óta képtelenek megtartani a minőségi, szakképzett munkaerőt. Az ágazat feléli másik értékét, az ingatlanvagyont is. A karbantartást, a felújítást ideig-óráig el lehet odázni, de hoszszabb távon ezzel romlik a szolgáltatások színvonala, így elmaradnak azok a vendégek, akik a minőséget keresik és megfizetik. Nem véletlen, hogy a Századvég 29 európai országra kiterjedő elemzésében a magyar szállodák kihasználtsága 2013-ban csak a 21. volt a rangsorban, a 49,7 százalékos átlagtól 6,3 százalékponttal maradtunk el. Hülvely István szerint a kulcsfontosságú áfacsökkentés egyik indoka a versenyképesség, hiszen a 18 százalékos magyar áfával szemben az uniós átlag 9,5 százalék.

Géher Zoltán, a Continental Hotel Budapest és az azonos tulajdonosi körhöz tartozó, most nyílt Prestige Hotel Budapest igazgatója úgy véli: jóllehet a fővárosba ismét sok turista érkezik, még mindig hiányzik a jól fizető üzletemberek és a hosszabb időre érkező konferenciavendégek rétege. A magas áfából eredő versenyhátrány ugyanis akkor a leglátványosabb, amikor a nemzetközi partnerek több desztinációt versenyeztetnek. Nem véletlen, hogy miközben nem is oly régen Magyarország még dobogós helyen volt a nemzetközi konferenciapiacon, ma már az első tízben sincs bent.

„Nem a nemzetközileg már ma is alacsony árak további csökkentése a cél – mondja ugyanakkor Deák Imre, a Danubius Hotels vezérigazgatója –, hanem az, hogy a több piacon érdekelt szerződéses nagykereskedőknél megszűnjön a magas áfa miatti versenyhátrány, és végre megfelelő nagyságrendű, kiszámítható és tervezhető legyen a Magyar Turizmus Zrt. nemzetközi kampányokra fordítható kerete, miközben ez az államnak az egész egy fillérjébe sem kerülne.”

Az írás teljes terjedelmében a Figyelő eheti számában jelent meg, a lap előfizetői ezen a linken online is elérhetik. 

Forrás: Figyelő


Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.
Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások

MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások 

Április 15-én, kedden zajlott a szakmai program Pécsett.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc

Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc 

A Rove Al Marjan Island szálloda az Al Marjan-sziget tengerpartján nyílt meg Rász el-Haimában.
Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt

Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt  

Főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában.
Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában

Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában 

Az Orient Express La Minerva a legújabb ötcsillagos szálloda, amely Rómában nyílt meg.
Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus

Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus 

Bár hivatalosan csak kedden nyitott újra a visegrádi Hotel Silvanus, már sok szoba volt foglalt, és a szerdai ünnepélyes megnyitó alatt is egyre érkeztek vendégek a házba.
Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában

Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában 

A tűzesetet „kis tűzként” írták le, azonban lángokat is lehetett látni az épületen belül, ami aggodalmat keltett a vendégek és a személyzet körében.
Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében

Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében 

Hetedik Art Corner kiállítás – a Leo Bistro és a Hotel Clark közösségi tereiben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.