Szállodák téli álomban

A szezonalitásból fakadó törvényszerűségek mellett az általános gazdasági helyzet, valamint bizonyos esetekben a nem megfelelő üzleti tervek is közrejátszanak abban, hogy több vidéki panzió és szálloda január elejétől márciusig téli álmát alussza Magyarországon. Munkatársunktól

A turizmus az egész világon, nem csak Magyarországon szezonális jellegű, emiatt a szállodák egy része - elsősorban a nyári üdülőhelyeken, a Balatonon, a Dunakanyarban - a téli időszakban bezár – mondta el kérdésünkre Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség főtitkára. Így van ez a mediterrán térségben is.

Kovács István utalt arra is, hogy sűrűn előfordul, hogy rosszul kalkulált a menedzsment, nem volt alapos a megvalósíthatósági tanulmány, nem volt átgondolt az üzleti stratégia, vagy a profilt választották ki rosszul. Az elmúlt években a wellness szállodák esetében például olyan kapacitásbővülés volt megfigyelhető Magyarországon, amit sem keresleti, sem egyéb befektetői indokok nem támasztanak alá. Ráadásul úgy nőtt nagymértékben az ilyen jellegű szállodák száma, hogy üzemeltetésük értelemszerűen költségesebb, mint a wellness részleggel nem rendelkezőké.

Budapest túlzásba vitte

Budapesten is túl sok szálloda épült az elmúlt időszakban, és az tapasztalható, hogy – a wellness vállalkozásokhoz hasonlóan – az érintett cégek árversenybe kezdtek egymással – húzta alá a főtitkár. Az elmúlt években sok olyan befektető is megjelent a szállodaiparban, akik kellő ismeret hiányában kezdtek beruházásokat, főleg mivel 2008 előtt viszonylag könnyű volt hitelhez jutni is.

Kovács István szerint nem szabad elfeledkezni a gazdasági világválságról sem, amelyből egyes országok már kezdenek kikecmeregni, ám a közép-európai államok lassabban lábalnak ki a nehéz helyzetből.

Néha fel is kell újítani

Akad olyan is a jelenleg zárva tartó szállodák között, amely a gyengébb téli hónapokat használja ki felújításra, átalakításra, a szabadságolásokra, a személyzet képzésére. Megkeresésünkre Angelus Barbara, a kutas-kozmapusztai Hertelendy Kastélyszálló Kft. kommunikációs vezetője elmondta: a létesítményhez hasonló magas színvonalú szállodákban időről-időre szükségessé válik az átalakítás, a felújítás. Nem klasszikus wellness szállodaként működnek, a főszezon tavasztól késő őszig van. Ezek figyelembevételével döntött úgy a svájci tulajdonos, hogy a felújításokat a téli hónapokban végzik el. A szabadságolások rendjét is ennek megfelelően alakították, és akad, aki jelenleg Svájcban vesz részt továbbképzésen. A Hertelendy Kastélyszálló tehát március tizenegyedikén különleges programokkal, látványkonyhával és más meglepetésekkel ismét várja a látogatóit.


Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
A Hotel Clark nem akármilyen elismerést zsebelt be

A Hotel Clark nem akármilyen elismerést zsebelt be 

A TripAdvisor idei győztesei közt ott találjuk a Lánchíd budai-hídfőjénél, a Vár tövében található hotelt.
Változás a Mellow Mood Csoport egyik vezetői pozíciójában

Változás a Mellow Mood Csoport egyik vezetői pozíciójában 

Bayer Bence másfél év kihagyás után visszatért a Mellow Mood Hotels-hez.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.