Új hotel nyílik Lentiben

Négycsillagos, 116 szobás szálloda épül a közeljövőben Lentiben a fürdő szomszédságában kihasználva a gyógyvíz és az ugyancsak a fürdő területén található Szent György Energiapark jótékony földsugárzásának együttes, egymást erősítő hatását.

A nyugat-dunántúli város első felső kategóriás házát természetes anyagokból, környezetbarát módon, tájba illően hozzák létre, szobái antiallergének, 6 lakóegysége és a közösségi terek akadálymentesítettek lesznek.

A hotel 320 m2-nyi vízfelülettel és szaunákkal rendelkező wellness-részlege a Kneipp-kúrákra szakosodik. Kisebb konferenciákra és céges rendezvényekre is berendezkedik a létesítmény 120 fős konferenciatermével és 6 szekciótermével. Nagyrészt belföldiekre számít majd a hotel, de a közeli szlovén, horvát és osztrák piacról, valamint Észak-Európából is várnak vendégeket. A Kerka-Invest Kft. több milliárd forintos beruházásához már megvannak az építési engedélyek.

Hamarosan a fürdőben is fejlesztések indulnak: egy új 5000 m2-es fedett részt építenek, amelyben medencék, szaunakomplexum, pihenőtér, öltözők, étterem és egyéb szolgáltatások (pl. fitnesz, fodrászat stb.) kapnak helyet. A létesítményt folyosóval kötik össze a meglévő csúszdás medencével, amelyet téliesítenek. Átalakítják a régi fedett fürdőrészt is, amelyben speciális, az egyes betegségcsoportok kezelésére szakosodott terápiás és gyógyító centrumot hoznak létre. A fejlesztések célja egy európai színvonalú, háromgenerációs fürdő kialakítása, amelyben a gyermekek és a fiatalok mellett az idősebb korosztály is megtalálja a számára megfelelő szolgáltatást. A fürdőberuházás 2009 végére valósul meg 2 milliárd forintos ráfordítással, önerőből és hitelekből.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.