Fodor Márk ügyvezetõ igazgató tájékoztatása szerint az épület felújítására 2005-ben nyújtottak be pályázatot, s a Regionális Operatív Program keretében sikerült 21,7 millió forintos támogatást elnyerniük, amelyhez 79 százalékos pályázói önrész társult. A tavaly júniusban kezdõdõ átépítés során a teljes épületet felújították és akadálymentesítették, emellett számos családbarát szolgáltatást (gyermekjátszótér, családbarát programszervezés, családi apartman, babaszékek, babaágyak) is bevezettek. A felújítások során 13 légkondicionált lakóegység épült. Kialakítottak egy 60 férõhelyes, panorámás éttermet is. Az idelátogató vendégeknek több programot kínálnak, többek között kerékpárkölcsönzésre is lehetõségük van. A társaság egyik fõ „terméke” az Extrém Balaton, ennek keretében a programban barlangászat, lovaglás és lõtéri lövészet is szerepel. A panzióhoz tartozó 150 férõhelyes, 200 éves Festeticspincében borkóstolókat, parasztlakodalmas programot, magyaros estet, cigányzenei mûsort szerveznek.
Vonyarcvashegyi felújítás
Megújult a vonyarcvashegyi mûemléki Helikon-Taverna Panzió és étterem.

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca
Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.

Változás a nemzetközi szállodaláncnál
Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE
A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján
2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel
A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére
A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus
350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak
A Hyatt luxusszállodalánc folytatja terjeszkedését a régióban az AluaSoul Sunny Beach megnyitásával Bulgáriában.

Bővíti lengyelországi portfólióját az IHG Hotels & Resorts
Az IHG portfóliója Lengyelországban meghaladja a 30 működő és fejlesztés alatt álló szállodát.

Balaton-felvidéki egységekkel bővült az Eventrend portfóliója
A Hazai Provence butikhotel és a 84 Bisztró a magyar cégcsoporthoz került.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.