Channung kínai császár jegyezte fel először háromezer évvel Krisztus előtt a húsos, aromás illatú fűszergyökér gyógyító hatását, kiemelve, hogy az „megszünteti a testszagot és összehozza a testet a lélek birodalmával”. A kutatások szerint ebben az időszakban Délkelet-Ázsiában már tudatosan, nagy mennyiségben termesztették.
ELŰZI A HAGYMASZAGOT
A gyömbér gyógyító hatását több kínai írásos emlék is említi. A VI. században fordult elő először, hogy a friss növényről, nem pedig a szárított, őrölt változatról beszéltek. Talán ennek a határozott változásnak köszönhető, hogy a kínai nyelv a mai napig két különböző szóval jelöli azokat. Ázsia egyéb területein, Indiában és Tibetben is komoly irodalma lett a gyömbérnek: míg az előbbi országban vallásos ünnepek előtt alkalmazták, hogy hagymaszagú leheletükkel ne sért- sék az isteneket, a buddhista gyógyítók egyfajta fiatalító elixír egyik alkotóelemeként keverték az italukba.
KETTŐ AZ EGYBEN
Az arab népekhez Indiából érkezett a gyömbér Dárius király idején, Európába, a Földközi-tenger vidékére a tengeri kereskedőnép, a föníciaiak közvetítésével került. Az antik görögök emésztéstámogató hatását ismerték fel, ezért nagyobb lakomák után a kenyér mellé rágcsálták, később „kettő az egyben” alapon bele is sütötték a gyökérdarabokat a készülő kenyérbe.
SZEXUÁLIS AJZÓSZERNEK IS JÓ
Míg a görögök főképp élettani hatása miatt kedvelték, a Római Birodalomban már fűszernövényként lett népszerű, amellyel szívesen ízesítették boraikat is Az első ismert szakácskönyv szerzőjétől, Apiciustól Gaius Plinius Secundus természettudóson át az orvos Galenusig többen is foglalkoztak a gyömbérrel. Népszerűségére jellemző, hogy a legendás üzleti érzékkel megáldott császárok még importvámot is bevezettek a fűszerre. A IX. században már egész Európában elterjedt (Britanniába például a római légiók vitték magukkal – orvosságként), és csaknem valamennyi helyi gasztronómiában használták. Afrikában is kedvelték, a fekete kontinens férfinépe afrodiziákumként tiszteli. Szenegálban a mai napig apróra tört gyömbérből készített övvel orvosolják az asszonyok, ha férjük szexuális érdeklődése lankadni kezd... Talán hasonló okokból készítettek már ekkoriban Európa középső részén a fiatalasszonyok nagy mennyiségben gyöm- béres kalácsot, süteményt az ifjú férjek számára.
A GYÖMBÉR NEM GYÖKÉR
Magyarországon első ízben „gingiber”-ként említi egy XII. századi kódex, az évszázadok során pedig teljes jogú tagjává vált a Kárpát- medence gasztronómiájának. A középkori konyhákon sültek töltelékeinek fűszerezéséhez, vadhúsokhoz használták jellegzetes ízvilágát, amelyet egy különleges illóolaj és a nevét is adó gingerol biztosít. Sokan nem tudják: a gyömbér – ellentétben a közhiedelemmel, sőt megcáfolva kinézetét és föld alatti termőterületét – nem a növény gyökere, hanem annak megvastagodott föld alatti szára. Konyhai felhasználásához a hatóanyag-tartalma a héja alatt a legerősebb, ezért főzéshez csak a legfelső réteget tanácsos lereszelni.
KEDVELT A GYÖMBÉRSÖR
Napjainkban a világ gyömbérfogyasztása másfél millió tonna. Gasztronómiai alkalmazásában élenjáró az ázsiai konyha, hiszen a szusik, wokban készülő ételek elmaradhatatlan ízesítője. Legfontosabb termőterületei Dél-Ázsiában, Dél-Amerikában és Nyugat-Afrikában találhatók. Az európai konyhák közül az angolszász országokban a legelterjedtebb, sütemények, kekszek, mézeskalácsok ízesítéséhez is használják. Ezeken a területeken készítettek először gyomornyugtató italt belőle, az úgynevezett „Ingver” sört, ebből tökéletesítették a ma is nagy népszerűségnek örvendő, alkoholmentes gyömbérsört.
