377 millió forintból teszik hatékonyabbá a balatoni utastájékoztatást

Utastájékoztatási fejlesztés indul a Balatonnál: a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. által indított projekt összeköti a vasúti, az autóbuszos és a balatoni hajós közösségi közlekedés adatait, ami 377 millió forintos, EU-s támogatású költségvetésből valósul meg - közölte a fejlesztő cég, az i-Cell az MTI-vel csütörtökön.

A balatoni integrált utastájékoztatási rendszer fejlesztése májusban indul és 4 hónap alatt készül el, ezt követően egyhónapos tesztüzemi időszak után vehetik használatba az utazók. A projekt eredményeként a balatoni utasok pontosan tervezhetik meg utazásaikat és tájékozódhatnak a különféle járatokról.

A beruházást a fejlesztő cég, az i-Cell, a Siófoki Önkormányzat, a MÁV és a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) konzorciuma, a Balatoni Integrációs Nonprofit Kft. valósítja meg.

Járatinformációs integráció

A közlemény idézi Farkas Károlyt, az i-Cell operatív igazgatóját aki elmondta: a fejlesztés integrálja a balatoni közösségi közlekedésben részt vevő közszolgáltató társaságok járatainak információit. A rendszer három adatbázisból táplálkozik: a MÁV utasinformációs rendszeréből, a Volánok valós idejű utastájékoztatását biztosító adattárból, és a BAHART járatinformációiból. A már működő utastájékoztatási rendszerek közötti átjárhatóságot az úgynevezett SIRI interfész biztosítja, ez teszi lehetővé, hogy az egymástól független rendszerek integrált, valós idejű utastájékoztatási szolgáltatást tudjanak nyújtani.

Hozzátette: a projekt keretében a Balaton partján, főképp a déli parton, 52 kültéri elektronikus utastájékoztató eszközt helyeznek ki vasútállomásokon, buszmegállókban, pályaudvarokon, illetve a kikötőkben. Az ezeken megjelenő információkat a központi vezérlőszoftver kezeli, illetve ez az egység kommunikál az egyes társaságok rendszereivel, ahonnan bekéri az adatokat - ismertette az igazgató.

Az i-Cell 2013 elején üzemelte be a Borsod Volán 510 buszát kiszolgáló utastájékoztatási rendszert, 2013 őszén a Vértes Volánnál, tavaly pedig az Alba Volán 240 járművével indult el az i-Cell-rendszer.

Forrás: MTI


Bárki által elérhető nagysebességű internet a lett légitársaság fedélzetén

Bárki által elérhető nagysebességű internet a lett légitársaság fedélzetén 

A lett airBaltic légitársaság az első, amely ingyenesen bevezeti a SpaceX Starlink nagysebességű internetet az Airbus A220-300-as flottáján.
Előzetes kártérítés landolt a torontói repülőgép-baleset utasainál

Előzetes kártérítés landolt a torontói repülőgép-baleset utasainál  

A Delta Air Lines 30 000 amerikai dollárt (11.500.000 forint) ajánlott fel minden utasnak, aki a hétfőn Torontóban kényszerleszállást végrehajtó repülőgépen tartózkodott.
Latin-Amerikában is ott robognak a zöld buszok

Latin-Amerikában is ott robognak a zöld buszok 

A Flix erősíti jelenlétét a latin-amerikai buszpiacon.
Jól indult az év a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Jól indult az év a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 

Minden idők legmagasabb januári utasforgalmával indult az év a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Feltűnőbb színt kapnak a szegedi villamosok

Feltűnőbb színt kapnak a szegedi villamosok 

A szürke Tram-train járatok élénk sárga színben pompáznak ezentúl.
Jön az új KRESZ?

Jön az új KRESZ? 

A 27 oldalas dokumentum célja a jelenlegi, nehezen átlátható szabályrendszer korszerűsítése és a mai közlekedési szokásokhoz igazítása.
Minden, ami eddig tudható a Torontóban landoló és átforduló gépről – VIDEÓVAL

Minden, ami eddig tudható a Torontóban landoló és átforduló gépről – VIDEÓVAL 

A baleset egy erős havazást követően történt.
Ezeket az utakat jobb, ha két napig elkerüli

Ezeket az utakat jobb, ha két napig elkerüli  

Kedden és szerdán lezárások lesznek Budapesten delegáció közlekedése miatt.
BKK: hamarosan indul a Flórián téri felüljárók felújítása

BKK: hamarosan indul a Flórián téri felüljárók felújítása 

Március elsejétől lezárják a déli hidat.
Törökország új, nagy sebességű vasúti összeköttetést indít

Törökország új, nagy sebességű vasúti összeköttetést indít 

Az új nagysebességű vonat mindössze 3 óra alatt összekapcsol két fő európai várost.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.