Ezzel 2005 első negyedévében közel másfél millióra emelkedett a Budapest Airport által regisztrált utasok száma. Az első három hónap alatt elért 35 százalékos forgalombővülés több mint háromszorosa az európai átlagnak. Kiemelt szerepet játszanak a dinamikus növekedésben a budapesti repülőtérről üzemelő diszkont-légitársaságok: tavaly márciushoz képest nyolcszor annyi (176 ezer) utast szállítottak. Számuk három hónap alatt megközelítette a félmilliót. A Légitársaságok Nemzetközi Szövetsége (IATA) nemrég megjelent elemzése szerint Magyarország a világ harmadik leggyorsabban fejlődő légiközlekedési piaca lesz az elkövetkező években. Hazánkat Kína és Lengyelország előzi csak meg, az európai növekedés pedig átlagosan 9 százalékos lesz.
42 százalékkal nőtt a Budapest Airport forgalma
Több mint 581 ezer utas fordult meg a Ferihegyi repülőtéren az év harmadik hónapjá ba n, ami a tavalyi év hasonló időszakához képest közel 42 százalékos növekedést jelent.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél
A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?
Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.

Mesél a török légitársaság
Érkezik a Turkish Airlines Podcast második évada.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.