Sötéten látná imádott fővárosa jövőjét, de inkább azt a taktikát választja, hogy nem foglalkozik vele. Megteheti, hiszen a városépítész dr. Meggyesi Tamás prof. emeritus, azaz jó ideje nyugdíjba vonult a BME Urbanisztika Tanszékének éléről. Van azonban egy érdekes teóriája Buda­pest építészeti stratégiájáról, amelyet most megoszt velünk.

"Széchenyi írja valamelyik könyvében, hogy miért javasolta éppen oda a Lánchídat, ahol a mai napig is áll. Ami elvileg rossz választásnak tűnhet, hiszen pont nekimegy egy hegynek. És persze azt is eredményezte, hogy az első hidunk megépítése után, a dominóelv alapján, mindegyik hidunk rosszabbnál rosszabb helyre került – bár talán éppen ettől izgalmas és nagyszerű ez a város. Mi, pestiek megszoktuk, hogy a híd kanyarodik alattunk – ahogy teszi ezt a Margit híd –, de ez valójában egyáltalán nem várható el tőle. Térjünk vissza azonban a legnagyobb magyarhoz, aki kifejti, hogy a Lánchíd helye tulajdonképpen egy politikai metafora. Amelynek az 1830-as években az volt az üzenete, hogy Európához fel kell zárkózni, így a pesti polgárságot mintegy „át kell vinni” a feudális hatalmat képviselő Várhegy alatt – nem mellette, megkerülve, hanem mintegy „dafke”, látványosan, azon keresztül – Nyugatra. És mi a helyzet a többi hidunkkal? Mint tudjuk, a Margit híd nekimegy a Rózsadombnak, kis kanyart téve a Margitszigetnél – a Szabadság híd sem különb: durr, egyenesen a Gellérthegynek tart! Nem beszélve a Erzsébet hídról, amelynek anno még egy templom is az útjában volt, ezért a híd kis kitérővel tér rá a főváros egy­kori főútja, a Rákóczi út felé vezető Kossuth Lajos utcára...."

A teljes cikk a Turizmus & Vendég július-augusztusi számában található és olvasható.