Ferihegy: közel annyi utas júliusban, mint az első félévben

Több mint félmillió utas júliusban, újra 15 ezer tonna felett a havi légiáru mennyiség - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Jelentős utasszám-növekedéssel indult a második félév a budapesti repülőtéren: júliusban 538 074 utast kezelt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ami megközelíti az év első hat hónapjának összforgalmát. A januártól júniusig tartó időszakban 604 ezer utas fordult meg a repülőtéren, a júliusi, vagyis egyetlen nyári hónap utasszáma ennek a 89%-át tette ki.

Az utasforgalom dinamikus növekedését jelzi, hogy a júliusi több mint félmilliós utasszám a júniusban mért adatok duplája, és a forgalom visszaépülésének mértéke elérte a 2019-es rekordév júliusi forgalmának 34%-át.

Az utasforgalom-növekedés a napi utasszámokon is meglátszik: míg az év első harmadában napi 2-3000 utas, júniusban már naponta átlagosan közel 10 000 utas fordult meg a budapesti repülőtéren, júliusra pedig felkúszott 18 000 főre.



Az utasszám dinamikus visszaépülését nagymértékben támogatja az utazási korlátozások folyamatos enyhítése, az átoltottság mértékének növekedése, továbbá az egységes EU-s védettségi igazolás júliusi bevezetése is. A kiszámíthatóbb utazás a Budapestről elérhető menetrenden is meglátszik: a légitársaságok az igények függvényében folyamatosan sűrítik meglévő járataik frekvenciáját, és új célállomások is megjelennek az elérhető útvonalak között. A Ryanair a napokban jelentette be új írországi desztinációját, Shannon a téli menetrendben, vagyis november 1-től lesz elérhető Budapestről. Az utazni vágyók jelenleg 100 célállomás közül válogathatnak, amely a következő hónapokban akár 120 desztinációra is bővülhet.

A nyár legforróbb hónapjában továbbra is az európai nagyvárosokat és a nyaralódesztinációkat vették a legtöbben célba: népszerűek voltak a törökországi üdülővárosok mellett a görög szigetek és Spanyolország is, de Dubai és az európai városok is a toplistán szerepelnek.

A korábbi hónapokhoz hasonlóan továbbra is stabilan erős a cargoforgalom: a BUD Cargo City által kezelt havi légi áru mennyisége júliusban is 15 ezer tonna fölött teljesített, ami több mint 40%-kal magasabb a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezzel az év első hét hónapjának árumennyisége átlépte a 100 000 tonnát, a 2020. július és 2021. július közötti időszakra vetítve pedig a 160 000 tonnát is meghaladta.






Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.