Nemzetközi járat, ismerős gondok: 50 napja pontatlan a Budapest–Bukarest Muntenia szerelvény

Az elmúlt 50 napban egyszer sem érkezett meg menetrend szerint Bukarestbe a Budapest–Bukarest között közlekedő Muntenia nemzetközi szerelvény.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Budapest-Bukarest járat rendszeresen késve érkezik már a magyar–román határra is, a késést pedig tovább növeli, hogy az utóbbi 30 évben jelentősen leromlott a Temesvár–Bukarest-vasútvonal állapota: míg 1996-ban egy intercity 6 óra 25 perc alatt tette meg a távot, most ez csak 10 óra 40 perc alatt sikerül, írja a telex.hu a hotnews.com cikkére hivatkozva.

Január 9-én a hatalmas csúszást többszöri mozdonyhiba okozta: egy frissen korszerűsített mozdony már Arad után meghibásodott, a csere órákat késett, majd az új mozdony is leállt. A Román Vasúttársaság a rendkívüli hideggel és a sebességkorlátozásokkal magyarázta a problémákat.


Fotó: DepositPhotos.com

Az elmúlt 50 nap legkisebb késése is 14 perc volt, de a legtöbb esetben ennél jóval hosszabbakat mértek.

A Bukarest–Budapest irányú éjszakai járat sem kivétel: januárban több alkalommal 200 percnél is nagyobb késéssel közlekedett.

„A román vasúttársaság szerint a karbantartási munkálatok, a hideg okozta meghibásodások, a hótorlaszok, a sínekre zuhant fák vagy a jeges vasút miatt elrendelt sebességkorlátozás lassítja a közlekedést.” – fogalmaznak a cikkben.

A késések másik fő oka az Arad és Karánsebes közötti szakasz, ahol a vonatok több mint 90 százaléka késik. Mint írják, ennek hátterében meg az áll, hogy egyes részeken 30–40 km/órás sebességkorlátozást kellett bevezetni. Emellett a Videle–Bukarest szakaszon is rendszeresek a jelentős lassulások - a munkálatok és a korlátozások miatt, akár 80 percet is igénybe vesz ez a táv. Pont kétszer annyit, mint akkor, amikor a sínek még jó állapotban voltak ezen a szakaszon.

A román állami vasúttársaság szerint a vasúti korszerűsítések 2025-ben nem a tervek szerint haladtak: csupán 60 kilométer új pálya került üzembe helyezésre, amellyel mindössze néhány percet sikerült megtakarítani.


Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM

Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM 

Újabb lépés a fenntartható légiközlekedés felé.
Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről

Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről 

Az ITAKA szombaton elindította első közvetlen antalyai járatát a Balatonhoz közeli reptérről.
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.