Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Az elmúlt hét és fél évtizedben utasok százmilliói és repülőgépek milliói fordultak meg a ferihegyi futópályákon és terminálépületekben, a légikikötőt több ízben is Európa legjobbjának választották az utasok véleménye alapján, légiáru szállításban betöltött régiós elosztóközpont szerepe pedig megszilárdult.

75 év, több mint 302 millió utas, 3,1 millió tonna áru – röviden és számszerűen így foglalható össze Budapest ma hetvenöt esztendeje működő nemzetközi repülőterének története.

Az 1950. május 7-én tartott nyitóünnepség óta a repülőtér 27 396 napot üzemelt, dolgozói mára napi közel 60.000 utast kezelnek, ami meghaladja a megnyitás évében regisztrált egész éves forgalmat. A repülőtéren napjainkban átlagosan napi 300 járat fordul meg, a repülőgépek pedig 2024 végére 142 külföldi célállomással kötötték össze Budapestet. 

A hét és fél évtizedes történetet egész éven át tartó rendezvénysorozattal ünnepli a Budapest Airport.

Napjainkra Liszt Ferenc neve összefonódott a repülőtérrel; ahogy a zene és a világhírű zeneszerző és nagy utazó remekművei, úgy az utazás is összeköti a világ minden szegletében élő embereket. Ez a szellemiség hatja át a repülőtér-üzemeltető ünnepi rendezvénysorozatát, amely mind a 75 éves repülőtérnek, mind pedig a névadó zeneszerzőnek emléket állít. Az év során a nagyközönség – a magyar emberek és a repülőtéren megforduló utazók – számos izgalmas aktivitással találkozhatnak, a terminálokon és az online térben egyaránt. Érdekesség, hogy egy másik fontos évfordulót is tartogat az év e tekintetben; 175 éves a zeneművész egyik leghíresebb darabja, a Szerelmi álmok (Liebesträume).

 

A Budapest Airport a május 7-i évfordulót többek között egy különleges, mesterséges intelligencia használatával készült videóval ünnepli, amelynek képkockáin megelevenedik a múlt, és újra megtelik élettel a sok kedves emléket őrző, ikonikus 1. Terminál. Azok számára, akik még többet szeretnének megtudni a repülőtér történetéről, a Légiközlekedési Kulturális Központ közreműködésével készült cikksorozatot ajánlja a Budapest Airport, amely májustól jelenik meg a vállalat közösségimédia felületein.  


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.