Immár hivatalos: eladták a budapesti repteret üzemeltető céget

Jól értesült belső körök infoja szerint az volt korábban a terv, hogy megvárják a bejelentéssel a közelgő választásokat - de nem így történt, a valóság átírta ezt a hipotézist.

A Budapest Airport Zrt.-t megvette a magyar állam, és a tranzakció a rendszerváltás óta a legnagyobb üzletnek számít,

a vételár 3,1 milliárd euró (nagyjából 1207 milliárd forint),

illetve a hitelezői konzurciummal történt megállapodásnak köszönhetően a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hitelt is meghosszabbították, írta meg elsőként az Index hírportál.

Forrás: bud.hu
Forrás: bud.hu

Szerkesztőségünkbe is eljuttattak ezzel kapcsolatosan egy friss sajtóközleményt, amelyből a következő derül ki:

A mai napon az AviAlliance és a Budapest Airport Zrt. társtulajdonosai megállapodtak a repülőtér eladásáról a magyar állami Corvinus Zrt. és a francia Vinci Airports konzorciumávl.

Mivel a megállapodás összes feltétele teljesült, így az adás-vétel lezajlott.

Gerhard Schröder, az AviAlliance ügyvezető igazgatója, aki a megállapodásig a Budapest Airport legnagyobb részvényese kijelentette:

„2007-től, a befektetésünk kezdete óta a Budapest Airport jelentősen fejlődött. A társtulajdonosokkal együtt összesen több mint 700 millió eurót fektettünk a repülőtér bővítésébe és fejlesztésébe. A kiváló vezetői csapat, valamint a dolgozók odaadó munkájának köszönhetően a repülőtér nemzetközi elismerést szerzett a magas színvonalú utas kiszolgálás terén. Meg vagyunk győződve arról, hogy befektetéseink és fejlesztési terveink szilárd alapot biztosítanak a további sikerekhez az új tulajdonos általi működtetés alatt is.”

Mint írják, a Budapest Airport jelentős utasforgalom-növekedést tapasztalt az AviAlliance és társtulajdonosai, a GIC és a CDPQ tulajdonában, a 2008-as 8,4 millióról 2019-re közel duplájára nőtt az utaslétszám, elérve a 16,2 milliót. 2023-ban a Budapest Airport 14,7 millió utasával a járvány előtti szint 91 százalékát érte el, meghaladva az európai átlagot, és új légi teherszállítási rekordot állított fel a meghaladott 200 000 tonnával.

Ez a sikertörténet annak köszönhető, hogy a részvényesek 2007 óta több mint 700 millió eurót fektettek a repülőtér bővítésébe és fejlesztésébe.

A COVID-19 világjárvány ellenére csak 2020 óta több mint 200 millió eurót fordítottak a repülőtér infrastruktúrájának és az utasok kényelmének javítására.

A repülőtér fejlesztése az elmúlt évek során az egész ország javát szolgálta, 2022-ben becslések szerint 2,85 milliárd euróval járult hozzá a magyar gazdasághoz, ami Magyarország GDP-jének körülbelül 3 százaléka.

Az AviAlliance, a PSP Investments teljes tulajdonú leányvállalata, a világ egyik vezető magán repülőtér-befektetője és üzemeltetője. A vállalat világszerte részt vesz repülőtér-privatizációkban, és érdekeltséget szerez repülőtereken. Az AviAlliance nemzetközi repülőtér-hálózattal rendelkezik, jelenleg Athén, Düsseldorf, Hamburg és San Juan (Puerto Rico) repülőtereiben birtokol tulajdont. 2023-ban ez a négy létesítmény együttesen 73 millió utast fogadott, teszik hozzá zárásképp közleményükben.

 

 

 

 

 


MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében

MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében  

Az Air Belgium csődje ismét rávilágított az utazási irodák, utazásszervezők és utasok kitettségére.
airBaltic: jelentés az idei első negyedévről

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.
Már készül a balatoni főszezonra a MÁV

Már készül a balatoni főszezonra a MÁV 

Pályafelújításokkal készül a balatoni főszezonra a MÁV, ezért erre a hétre időzítették a vágányzárat Székesfehérvár és Lepsény között.
Belépési korlátozások a madridi repülőtéren

Belépési korlátozások a madridi repülőtéren 

A közleményben nem tértek ki arra, hogy a korlátozást pontosan mikortól vezetik be.
Leáll a máltai légitársaság

Leáll a máltai légitársaság 

A leállás magyarországi járatpárokat is érint.
A KLM újraindítja izraeli járatait

A KLM újraindítja izraeli járatait 

A légitársaság szerint a körülmények kellően javultak a szolgáltatások újraindításához.
IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében

IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében 

A hangsúly három fő területen van: a biztonság javítása, a globális szabványok bevezetése és a fenntarthatóság előmozdítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.