Magyar terveket is felhasznált

Ferdinand von Zeppelin német katonatiszt, a kormányozható léghajó feltalálója 175 éve, 1838. július 8-án született.

Zeppelin arisztokrata családja hagyományait követve katonai pályára lépett. Az amerikai polgárháború idején megfigyelő volt az északi hadseregben, itt emelkedett először a levegőbe egy ballonnal. 1866-ban a (vesztes) osztrák oldalon harcolt a poroszok ellen, majd 1870-ben a (győztes) porosz oldalon a franciák ellen. 1891-ben altábornagyi rangban vonult vissza a szolgálattól, ettől kezdve minden idejét és tehetségét a repülésnek szentelte.

Zeppelin megvásárolta a merev testű, irányítható léghajóval kísérletező magyar Schwartz Dávid özvegyétől a terveket, és azok továbbfejlesztésével megépítette saját járművét. A LZ-I hossza 128, átmérője 11,7 méter volt, és a hajótest 16 egymástól elválasztott gáztartályt tartalmazott. A légcsavarokon keletkező húzóerőt két 16 lóerős Daimler-motor szolgáltatta, a haladás irányát oldal- és magassági kormányok szabályozták. A léghajó első, 17 perces próbaútját 1900. július 2-án tette a Bodeni-tó felett, de a kormánymű tökéletlenségei miatt a kikötőoszlophoz közelítve csaknem kettétört.

A hibák kiküszöbölése után a továbbfejlesztett jármű már 31 kilométeres óránkénti sebességet ért el, az LZ-III 1906-ban már egy napig maradt a levegőben. A kísérletezés felemésztette Zeppelin vagyonát, de a találmány jelentőségét felismerő II. Vilmos császár támogatása és egy javára rendezett sorsjáték megmentette, így jómódú és megbecsült emberként halt meg 1917. március 8-án. A léghajók az I. világháborúban nem váltották be a katonai vezetés reményeit: lassúságuk miatt ki voltak szolgáltatva a mozgékony repülőgépeknek, robbanékonyságuk miatt könnyű célpontnak bizonyultak, London bombázásakor a repülő szivarok közül negyven pusztult el.

A személyszállítás terén viszont remekeltek: a Graf Zeppelin utasszállító léghajó 1929-ben 21 nap alatt körüljárta a Földet, és összesen 144 alkalommal kelt át az Atlanti-óceánon. Magyarországon 1931. március 29-én szállt le a csepeli repülőtéren az első zeppelin, amelyből elsőként Karinthy Frigyes lépett ki. Tündöklésüknek egy szörnyű baleset vetett véget: a 245 méter hosszú, 41,2 méter átmérőjű és 72 férőhelyes Hindenburg léghajó 1937. május 7-én New Jerseyben máig tisztázatlan körülmények között kigyulladt, a robbanás 36 emberéletet követelt. A tragédia után a léghajók iránti érdeklődés lényegében megszűnt.

Az utóbbi években a zeppelinek reneszánszukat élik, mert olcsón üzemeltethetők, nem szennyezik a környezetet, zajszintjük alacsony, nincs szükségük nagy repülőterekre, és nagy terhek szállítására is alkalmasak. Az új típusú zeppelineket turisztikai célokra, például városnézésre használják, de nyersanyagok lelőhelyének felkutatására is.

Forrás: MTVA Archívum/GyártásTrend


Love is in the Air – Szerelem a levegőben

Love is in the Air – Szerelem a levegőben 

Hét Valentin-napi utast különleges ajándékkal leptek meg a Wizz Air fedélzetén.
Filmforgatás miatt ezen a hétvégén is lezárják a Lánchidat

Filmforgatás miatt ezen a hétvégén is lezárják a Lánchidat 

Ahogy ez a múlt hétvégén is történt.
Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság

Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság 

A légitársaság február 15-én 9 órától Budapesten, Courtyard by Marriott Budapest City Center hotelben tart Nyílt Napot
Drágulnak a kompjegyek Görögországban

Drágulnak a kompjegyek Görögországban 

Akár 15 százalékos áremelkedés is várható májustól.
2024 legnépszerűbb buszos úti céljai

2024 legnépszerűbb buszos úti céljai  

Néhány meglepetés is bekerült a legjobb 20 közé.
Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air

Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air 

Az utasélmény új generációját képviseli az Airbus most átadott repülőjének kabinja.
Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt:  világ körüli útra indul a „Strauss-gép”

Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt: világ körüli útra indul a „Strauss-gép” 

A „Strauss-gép” Bécs zenei nagykövete lesz.
Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája

Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája 

Izgalmas és fenntartható lehetőség az Atlanti-óceán átszelésére: egy vitorlás teherszállító hajó.
Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban

Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban 

Nem csak a légügyi dolgozók elégedetlenek, hanem három belga szakszervezet is ötnapos vasúti sztrájkot tervez február utolsó hetében.
Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.