A Malév nevében Krebsz Adrien, a légitársaság szóvivője fogadta Ferihegy 2A terminál induló csarnokában a szerencsés utast, aki az athéni út „upgrade”-olt jegye mellé 2 fő részére, bármely európai célállomásra felhasználható, helyfoglalásra jogosító szabadjegyet vehetett át. A légitársaság december 2-tól újraindítja menetrend szerinti járatát Bangkokba. A Malév gépei szezonális jelleggel, a téli időszakban március végéig hetente háromszor közlekednek a délkelet-ázsiai nagyváros és Budapest között. A bangkoki járatot Boeing 767-200ER típusú repülőgépekkel repüli majd a Malév, amely a járaton az előzetes piackutatások alapján magas férőhely kihasználtsággal, továbbá jelentős posta- és cargobevételekkel számol.
Malév: egymilliomodik utas és újra bangkoki járat
A Malév június 22-én köszöntötte a légitársaság idei egymilliomodik fizető utasát. A számítógépes rendszer által kiválasztott szerencsés utas Szász Márta, aki a Malév 232-es számú athéni járatával – a tervezett turistaosztály helyett business osztályon – utazott Athén repülőterére.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél
A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?
Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.

Mesél a török légitársaság
Érkezik a Turkish Airlines Podcast második évada.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.