A Wizz Air folyamatosan törekszik útvonalainak bővítésére, ezt bizonyítja az új, gyors és megfizethető nyaralójárat elindítása is, amellyel a légitársaság összeköti Debrecent immár Törökországgal is. A Debrecen Nemzetközi Repülőtérrel való több, mint egy évtizedes kiemelkedően sikeres együttműködést követően a légitársaság továbbra is kiemelt figyelmet fordít kínálatának bővítésére a debreceni utazók számára.
„A repülőtér számára kiemelten fontos, hogy utasaink igényeit szem előtt tartva fejlesszük járatkínálatunkat, mely különösen lényeges a nyári szezonban, amikor a turizmus élénkebb az év többi időszakához képest. Nagy öröm számunkra, hogy új úti céllal bővül a Wizz Air Debrecenből elérhető kínálata és bízunk benne, hogy együttműködésünk jegyében ezen fejlesztések tovább folytatódnak a jövőben” – nyilatkozta Király Tamás, a Debrecen Nemzetközi Repülőteret üzemeltető gazdasági társaság ügyvezetője.
A nyaralni vágyóknak ideális választás Antalya, amely kényeztető, tiszta vizű tengerpartokkal nyűgözi le az odalátogatókat. Azoknak, akik örömmel felfedeznék Antalya múltját, Kaleici-be, a város romantikus óvárosába is érdemes lehet ellátogatni, ahol számtalan történelmi és kulturális élményt élhetnek át. Mivel a terület nyáron szinte teljesen csapadékmentes, ezért tökéletes választás lehet a családi tengerparti nyaralások helyszínéül.
„Örömünkre szolgál, hogy Budapestet követően Debrecenből is elindíthattuk első járatunkat Antalyába, ezzel is alátámasztva útvonalbővítési terveink komolyságát Magyarországon. Ezentúl is az egyik elsődleges szempontunk lesz lehetővé tenni magyar utasaink számára a megfizethető repülési élményt. A WIZZ csapatával alig várjuk, hogy üdvözölhessük őket az új törökországi járatunkon!” – mondta Trubek Zsuzsa, a Wizz Air kommunikációs menedzsere.
Már Debrecenből is repülhetünk a Török Riviérára a hazai diszkonttal
Az új útvonal csaknem egy hónappal követi az első budapesti járat indítását a közkedvelt úti célra. Debrecenből hetente 2 alkalommal, kedden és szombaton repülhetnek majd az utazni vágyók - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában
Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.

Privát lakosztályok a felhők felett
Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül
Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera
2024 után júniustól ezúttal Róma és Marseille között közlekedik majd.

Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában
A Wizz Air a világon az első diszkont légitársaság, amely forgalomba állítja az Airbus legújabb típusát.

Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál
Terminál Parkolóban, a terminálhoz legközelebbi 30 kijelölt parkolóhelyen új utasfelvételi- és kiszállítási zóna került kialakításra.

MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében
Az Air Belgium csődje ismét rávilágított az utazási irodák, utazásszervezők és utasok kitettségére.

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről
Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről
A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.

Új kompjárat Málta és Szicília között
Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.