Nehéz helyzetben a Finnair: elbocsátások és sztrájk

Mintegy 150 dolgozójától kénytelen megválni a Finnair, a légiutas-kísérők munkabeszüntetése miatt több mint száz járatot kellett törölni, köztük egy budapestit is - írja az AIRportal.hu.

Katasztrofális hatással van a Finnair üzleti modelljére az ukrajnai háború miatti kölcsönös szankciók részeként elrendelt oroszországi átrepülési tilalom. A légitársaság, amely még ki sem heverte a világjárvány okozta válságot, korábban számos ázsiai úti célra repült rövidebb északi, Oroszország feletti útvonalakon, így versenyképes opciókat tudott kínálni helsinki átszállással. A szankciók következtében a földrajzi előnyből hátrány lett, mert az ázsiai járatoknak déli irányban meg kell kerülniük az orosz és ukrán légteret, ez órákkal hosszabb repülési időket jelent, az üzemanyag- és bérköltségek jelentős emelkedését okozva.

A légitársaság a nyereségességének helyreállítását célzó új üzleti stratégiát fogadott el, amely a korábbi közlés szerint akár 200, a mostani szerint pedig február végéig mintegy 150 fős leépítéssel jár. A megszorítás 770 finnországi felső- és középvezetői, valami szakértői munkakört is érint.

A légitársaság november 16-án jelentette be, hogy a költségek csökkentése érdekében tárgyalásokat kezd a finnországi légiutas-kísérőkkel, emellett pedig a Thaiföldre és az Egyesült Államokba közlekedő útvonalakon 2023 végétől kiszervezné a fedélzeti kiszolgálást, amely akár 450 munkahely leépítését jelentené a cégnél.

Néhány munkavállalói csoporttal sikerült megállapodni, azonban a finnországi légiutas-kísérőkével nem. Emiatt a finn közlekedési dolgozók szakszervezete, az AKT 24 órás munkabeszüntetést szervezett november 20-án délutántól 21-én délutánig. A légitársaság jogtalannak minősítette a légiutas-kísérők sztrájkját, amely miatt száz, Helsinkiből induló járatát volt kénytelen törölni, köztük a hétfő délelőtti budapestit is.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.