Az átlagos jegyárak 3 százalékkal, az utasok száma 30 százalékkal nőtt. A 109,9 millió eurós üzemanyagköltség a tavalyi évi kétszerese, azonban a cég az emelkedő költségek ellenére 35 millió utassal számol az egész üzleti évére. A McKinsey tanácsadó cég elemzése szerint átrendeződés várható az olcsó légitársaságok piacán, Európában hosszú távon két, három légitársaság tud majd talpon maradni. Azonban a kelet-európai térségben még lehet terjeszkedni, ahol a WizzAir uralja a piacot, Lengyelországban a diszkontpiac 40%-át. A Ryanair további terjeszkedik, őszig hét új járat indítását tervezik –tájékoztat az eBróker internetes portál.
Ryanair: forgalomnövekedés a dráguló üzemanyag ellenére
Az ír Ryanair adózott eredménye 21 százalékkal 69,64 millió euróra nőtt a júniussal zárult első üzleti negyedévében.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél
A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?
Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.

Mesél a török légitársaság
Érkezik a Turkish Airlines Podcast második évada.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.