Külföld
Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum
Az UNESCO Ember és Bioszféra Programjának Nemzetközi Koordinációs Tanácsa július 25-én tartott éves konferenciáján bioszféra-rezervátummá nyilvánította a szlovéniai Mura-szakasz 29.000 hektárnyi folyami és ártéri területét. Ez a következő láncszem abban a projektben, melynek célja az öt országon átívelő Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum létrehozása, amelyben a WWF is aktívan részt vesz - tudtuk meg pénteken a WWF-től.

Kambodzsa nem csak Angkor
Egyre több magyar turista választja kiegészítő úti célnak egy thaiföldi vagy vietnami utazáshoz Kambodzsát. Noha még mindig Angkor a sláger, fontos hangsúlyozni, hogy Kambodzsa nem csak Angkor - hívta fel szerkesztőségünk figyelmét Sárdi Rudolf a Kambodzsai Királyság Idegenforgalmi Hivatalának magyarországi és kelet-európai képviselője.

Mi vár Wales-re, ha balul sül el a brit kilépés?
Wales lehet a pénzügyi szolgáltatási szektor számára kedvezőtlen Brexit-megállapodás legnagyobb vesztese az Egyesült Királyságban egy csütörtökön közzétett elemzés szerint.

Csökkent a Tátra szimbólumának egyedszáma
Többévnyi folyamatos állománybővülés után idén csökkent a Tátrában élő zergék száma, a legutóbbi felmérésen a hegység szimbólumának számító kérődzőkből már csak 989-et találtak - derült ki a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) erdeit felügyelő állami ügynökség (SLTANAP) honlapjain közzétett adatokból.

Hát ezek közönségesek!
A horvát Kékvilág Tengerkutatási Intézet munkatársai a közép-dalmáciai Kornati-szigetektől nem messze egy ötven példányból álló delfincsoportra bukkantak a napokban, az emlősök már évtizedekkel ezelőtt eltűntek az Adriai-tengerből - közölte a Jutarnji List című napilap csütörtökön.

EU-s támogatási programok közti párhuzamokat szüntethetik meg
Brüsszel után mostantól Bécsben lesz a Duna Stratégia Pont, amely az EU Duna Régió Stratégiájának végrehajtását segíti elsősorban koordinációs feladatok ellátásával. A Stratégia Pontnak egy akciótervet is ki kell dolgoznia, amellyel az EU-s támogatási programok közti párhuzamokat szüntethetik meg - közölte szerdán Bécs város budapesti képviselete.

Az utazók eléréséhez szinte nélkülözhetetlenek a közösségi média csatornák
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, hétfőn a budapesti Larus Rendezvényközpontban az MTÜ új programsorozatának első eseménye zajlott, melynek célja, hogy külpiaci B2B tevékenységéről tájékoztassa szakmai partnereit. Ezen az eseményen két piacszakértő tartott előadást: Sarmon Zsuzsanna Észak-Amerikát, és Kanadát, Yao Yao pedig Kínát mutatta be.
44 hétig tanulnák a magyart az angol anyanyelvűek
Az amerikai, külszolgálatban dolgozók képzését bonyolító Foreign Service Institute (FSI) állított fel egy nyelvi nehézségi rangsort az angol anyanyelvűek szempontjából - derül ki a Statista.com oldaláról.

Közös ökoturisztikai desztináció branding
Határon átnyúló projekt keretében kívánják a szlovák és magyar partnerek a Kis- és Mosoni-Duna által határolt egyedülálló természeti térség vizes- és kerékpáros természeti élményeit összekapcsolni. A Bike & Boat elnevezésű Interreg V-A projekt partnerei az elmúlt napokban egy háromnapos tanulmányút és workshop keretében Lipóton egyeztették az ökoturisztikai desztináció egységes brandként való pozicionálásnak feladatait. A márkaépítési folyamatot turisztikai és marketing szakemberek segítik mindkét oldalról - közölte szerkesztőségünkkel a GD Consulting ügyvezetője.
Egy megállapodás nélküli Brexit forgatókönyve
Forrongás veszélyére figyelmeztetett lapértesülések szerint az Amazon internetes óriás nagy-britanniai vezetője abban az esetben, ha a szigetország tagsága megállapodás nélkül szűnne meg az Európai Unióban.
Miért dőlnek meg a melegrekordok?
A globális felmelegedés mellett számos más tényező, köztük az igen gyenge nyugat-keleti magas légköri nagysebességű széláramlás és az Atlanti-óceán vízfelszíni hőmérsékletének jelentős megváltozása is okolható azért, hogy az északi féltekén szélsőségesen meleg és száraz időjárás uralkodik hetek óta - vélik klimatológusok.
Missouri hajókatasztrófa: eddig 17 a halálos áldozatok száma
A Missouriban történt hajókatasztrófának eddig 17 halálos áldozata van, köztük egy 11 fős család kilenc tagja.A kacsahajó csütörtök este a Missouri állam délnyugati vidékén fekvő Branson üdülőváros egyik taván borult fel és süllyedt el, fedélzetén 31 turistával.
Turistabaleset Missouri államban
Kétéltű turistajármű, úgynevezett kacsahajó szenvedett balesetet az amerikai Missouri állam egyik taván, az első információk szerint legkevesebb nyolcan vízbe fulladtak.
Hogyan csináljunk szó szerint fenntartható turizmusmarketinget?
A Wien Tourismus megbízásából négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost - tudtuk meg csütörtökön Bécs város budapesti képviseletétől.
Nincs itt kérem semmi rendkívüli!
Törökországban helyi idő szerint éjfélkor, közép-európai idő szerint 23 órakor véget ért a rendkívüli állapot, amelyet a 2016. július 15-i katonai puccskísérlet után vezettek be.
Mi határozza meg a nyaralást?
A magyar lakosság közel kétharmada (63%) szokott nyaralni – derül ki a Groupama Biztosító megbízásából az NRC kutató cég által készített friss országos reprezentatív felmérésből. A nyaralók majdnem fele külföldre is eljut. A nyaralás – és különösen az, hogy belefér-e külföld is – nagyrészt pénzkérdés: míg az alacsonyabb jövedelműek fele szokott nyaralni, a magasabb (170 ezer Ft feletti) jövedelműeknél ez az arány már több mint 80 százalék. A nyaralás hogyanját azonban nem a pénztárca határozza meg.
Turistarekord Antalyában
Rekordszámú, csaknem 6 millió turista érkezett az év eleje óta légi úton a dél-törökországi Antalya tartományba, 37 százalékkal több, mint egy évvel korábban - írta kedden a Milat török napilap.
Megkezdődött az előkészület: szinte a küszöbön Macedónia uniós csatlakozása
Macedónia és az Európai Unió között a jövő év júniusában kezdődhetnek meg a hivatalos csatlakozási tárgyalások, az előkészítő folyamat pedig már most megkezdődött - jelentette ki Zoran Zaev macedón kormányfő kedden Szkopjéban miután tárgyalást folytatott Johannes Hahn uniós bővítési biztossal.
Hol vagytok turisták? Nem Horvátországban!
Elmaradtak a júliusban várt tömegegek a horvát tengerparton: a hónap elejétől 15-ig a vendégéjszakák száma egy százalékkal nőtt, míg belföldi és külföldi vendég száma három százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva - írta a Vecernji List című horvát napilap kedden.
New Orleans: egy róka a kilencedik áldozata a kiszabadult jaguárnak
Egy róka a kilencedik áldozata a karámjából kiszabadult jaguárnak, amelyik a hétvégén megölt egy emut, öt alpakát és két rókát - jelentette be a New Orleans-i állatkert hétfőn.
Többen vannak a lávakitörés sérültjei
A Hawaii Nagy Szigetén (Big Island) tomboló Kilauea vulkán lávakitörése egy turistahajóra zuhant hétfőn, a helyi hatóságok - korábbi jelentésüket módosítva - azt közölték, hogy 23-an sérültek meg.
Hawaii: a vulkán lávakitörése egy turistahajóra zuhant
A Hawaii Nagy Szigetén (Big Island) tomboló Kilauea vulkán lávakitörése egy turistahajóra zuhant, a hétfői hivatalos jelentés szerint legalább 13 a sebesültek száma. A baleset valamennyi áldozatát a hilói kórházba szállították, az illetékesek pedig megindították a vizsgálatokat.
Fontos, hogy az utazásra szánt kiadásokat ne hitelből finanszírozza
Tavaly többet költöttek a magyarok nyaralásra, mint egy évvel korábban, és a válaszadók kétharmada szerint fontos, hogy az utazásra szánt kiadásait ne hitelből vagy kölcsönből finanszírozza - derült ki az Intrum legfrissebb európai fogyasztói fizetési jelentéséből.
Bővült a vendéglátás forgalma az Egyesült Államokban
Stabilan bővült a kiskereskedelem és vendéglátás forgalma júniusban az Egyesült Államokban, dacára a magasabb áraknak és a bérek szerény mértékű emelkedésének, ami jól mutatja, hogy a fogyasztók bizalma továbbra is töretlen.
Kedvez a telefonhasználati kedvnek a roaming-díjak eltörlése
A roamingdíjak tavaly júniusi eltörlése óta a magyarok többet használják a mobiltelefonjukat külföldi utazáskor, a hívások száma és az adatforgalom is emelkedett.
Romlott a török gazdaságpolitika hitelessége?
Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-osztályzatát pénteken a Fitch Ratings, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a török makrogazdasági stabilitásra egyre nagyobb kockázatot jelent a folyómérleg-hiány növekedése, a romló külső globális finanszírozási környezet, az inflációs megugrása és a török valuta árfolyamának zuhanásszerű gyengülésének hatása a nagy adósságtömeggel terhelt magánszektorra.
Izgalmak a pamplonai bikafuttatáson
Ketten kartörést szenvedtek, egy fiatal pedig zúzódásokat, mert elesett futás közben, és egy bika rátaposott a hátára. Egy negyedik spanyol férfit a karján szúrt meg a bika. A 25 év alatti fiatalok sérülései nem súlyosak.
Több méteres körmök egy New York-i múzeumban
Egy New York-i múzeumnak ajándékozta bal kezén 66 éven át növesztett, mintegy kétméteres körmeit egy 82 éves indiai férfi.
Nyíregyháza Nagyszebenben is
Első alkalommal látogatott el a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. a nagyszebeni Hungarikum Napokra. Az immár hagyományosnak mondható erdélyi fesztiválon nem egyedül vett részt a TDM, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt-vel közösen mutatta be városunk turisztikai attrakcióit.
Esni fog a turizmus színvonala Barcelonában?
Jordi Clos, a Barcelona Hotel Szövetség és a Gremi d'Hotels elnöke bejelentette, hogy az elmúlt hat hónapban 3% -os csökkenést volt a szállodai kihasználtságban, a teljes forgalom pedig 7,2% -kal esett vissza.
Az euróövezetben és az EU-ban egyaránt emelkedtek a lakásárak
Az idei első negyedévben az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt emelkedtek a lakásárak az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett kimutatása szerint.
A brit külügyminiszter is lemondott
Lemondott hétfőn Boris Johnson, Nagy-Britannia eddigi külügyminisztere, néhány órával azután, hogy a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító minisztérium (DExEU) volt vezetője, David Davis is bejelentette távozását. Theresa May miniszterelnök mindkettőjük lemondását elfogadta.
Több mint százan veszítették életüket a heves esőzések miatt Japánban
Elhalasztják az Európai Unió és Japán közötti e heti csúcstalálkozót a kelet-ázsiai országban több mint száz emberéletet követelő heves esőzések miatt - jelentették be hétfőn Brüsszelben.
Egy nyelv, eltérő utazási szokások
Az Allianz Partners megbízásából frissen publikált reprezentatív elemzés érdekes eltéréseket mutat az osztrák és német turisták utazási szokásai között. Az Ausztriában és Németországban a 18 év feletti lakosság körében elvégzett reprezentatív felmérés szerint például a németek döntését az úti cél kiválasztásánál jobban befolyásolja az adott desztináció politikai helyzete, míg az osztrákok a fogadóterület gasztonómiai kínálatát ennél jelentősebb faktornak tartják.
A "gyerekmentes pihenés" helyett "belépés csak gyerekkel"!
Bécs belvárosában, az 5. kerületben nyitotta meg kapuit az osztrák főváros tizenegyedik családi strandfürdője. Az Einsiedlerbadban három gyerekmedence, napozórét és ingyenes belépés várja a fiatal vendégeket. Felnőttek csak gyerekek kísérőjeként mehetnek be.
Lemondott a brit Brexit-ügyi miniszter
Benyújtotta lemondását hétfő hajnalban David Davis, aki eddig a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító brit minisztériumot (DExEU) vezette. Lépését azzal indokolta, hogy véleménye szerint a kormány Brexit-politikájának iránya és taktikája miatt mind kevésbé valószínű a brit EU-tagságról két éve tartott - a kilépést pártolók szűk, 51,9 százalékos arányú győzelmével végződött - népszavazás döntésének maradéktalan végrehajtása.
Oxigénhiány a Balti-tenger partjainál
Ezerötszáz éve nem tapasztalt oxigénhiány alakult ki a Balti-tenger partjainál az elmúlt évszázadban. Bár a tenger több része hosszú ideje szenved az oxigénhiánytól, a tengerparti területeken az elmúlt 1500 évben nem volt tapasztalható ilyen mértékű oxigénhiány - állapították meg finn és német kutatók. Eredményeiket az Európai Földtudományi Unió (EGU) Biogeosciences című tudományos lapjában mutatták be.
Benyújtotta lemondását a brit Brexit-ügyi miniszter
David Davis, brit Brexit-ügyi miniszter lemondását alig két nappal azután jelentette be, hogy Theresa May miniszterelnök és kabinetjének tagjai javaslatcsomagot fogadtak el az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után fenntartandó kereskedelmi kapcsolatok szabályozásáról.
Rekord New Yorkban
Az elmúlt évben rekordszámú, 7,35 millió látogató kereste fel a New York-i Metropolitan Múzeumot - írta pénteken a The New York Times.
Zavargások Franciaországban, több helyszínen
A rendőri erősítés ellenére is folytatódtak a zavargások csütörtökre virradó éjjel a nyugat-franciaországi Nantes elővárosi negyedeiben, ahol az előző éjjelhez hasonlóan helyi fiatalok gépkocsikat és épületeket gyújtottak fel azután, hogy a rendőrség lelőtt egy igazoltatásnak ellenálló férfit. Edouard Philippe miniszterelnök a helyszínen elítélte az erőszakot, és ígéretet tett a haláleset körülményeinek teljes kivizsgálására. A nantes-i ügyészség azt közölte, hogy őrizetbe vették az autóst halálosan megsebesítő rendőrt.
Átlagon felüli növekedés 244 ezerrel
A németországi beutazó turizmus továbbra is dinamikus növekedést mutat: január és április között a Szövetségi Statisztikai Hivatal 23,1 millió nemzetközi vendégéjszakát regisztrált a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyeken, amely 4,8 százalékkalhaladja meg az előző év ugyanezen időszakának eredményét - közölte csütörtökön a DZT, Német Turisztikai Hivatal.
Enyhe földrengéssorozat Izraelben
Enyhe földrengéssorozat volt szerdán Izraelben, kora reggel észlelték az első, majd késő este az utolsó földmozgást - jelentette a helyi média.
Nyíregyházi turné Nagyváradon
A 6. Szent László Napokat 2018. június 18-24. között rendezték meg a romániai Bihar megye székhelyén, ahol Nyíregyháza város a vásárosnaményi Tourinform irodával és a baktalórántházi Fenyves**** Szálloda és Konferencia Központtal közösen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye turisztikai kínálatát népszerűsítette.
A turizmusnak köszönhetően csökkent a munkanélküliség Spanyolországban
Spanyolországban a munkanélküliek száma 2,8 százalékkal, mintegy 90 ezerrel csökkent júniusban - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium kedden.
Július végéig 4000 elektromos autó tűnik el Párizsból
A francia Bolloré ipari-szolgáltató vállalat bejelentette, hogy beszünteti a rendkívül népszerű Autolib’ autómegosztó szolgáltatást, vagyis július végéig 4000 elektromos autó tűnik el Párizsból, és az agglomerációból - adta hírül az autopro.hu.
Aggódnak a britek
Annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság gazdaságában problémák vannak, a divat szektor folytatta a növekedést. A Brit Divat Tanács szerint az ország divatipara a 2009-es 21 milliárd fontról 2015-re 28,1 milliárd fontra növekedett -írja a greenfo.hu.
134 év után zárt be a pályaudvar
Vasárnaptól nem közlekedik többé vonat a belgrádi főpályaudvarról, 134 év után bezárták a szerb főváros központjában található épületet, ezentúl egy külvárosi, a központ tehermentesítésére létrehozott pályaudvar lesz a végállomás.
Romániának nem tett jót az eső
Több halálos áldozatot is követelt, országutakat mosott el és egy vasúti hidat is tönkretett az árvíz Romániában, az ország csaknem száz településén keletkeztek jelentős károk - derült ki a bukaresti belügyminisztérium vasárnapi összesítéséből.