Rekordot döntött tavaly is a magyar turisták száma Horvátországban

Rekordot döntött tavaly a magyar turisták száma és a vendégéjszakák mennyisége is Horvátországban, ezzel folytatódott az évek óta tartó tendencia - tájékoztatta a Horvát Turisztikai Közösség budapesti képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.

Ivana Herceg közlése szerint 2019-ben több mint 644 ezer magyar turista csaknem 3276 ezer vendégéjszakát töltött Horvátországban. A vendégszám 3,3 százalékkal, a vendégéjszakák száma 2,3 százalékkal haladta meg a 2018-ast. Az adatok alapján a legtöbb magyar a Kvarner-öböl valamelyik településén vagy szigetén töltötte az idejét, 191 ezer turista csaknem 916 ezer éjszakát. A második legnépszerűbb úti cél az Isztriai-félsziget volt, a harmadik pedig Split térsége, amitől alig lemaradva Zára (Zadar) térsége következik a sorban. Településekre lebontva a legtöbben a magyarok közül Crikvenicát keresték fel, ahol 36,1 ezer vendég 170,1 ezer éjszakát tartózkodott.

 

A vendégszámot tekintve Rovinj szerepel a második helyen 23,6 ezer fővel, Vir pedig a harmadikon 22 ezer látogatóval. A tartózkodási időt illetően azonban Vir volt a népszerűbb 167,7 ezer éjszakával, míg Rovinjban 115,7 ezer magyar vendégéjszakát regisztráltak. A további leglátogatottabb település sorrendben Zágráb, Abbázia (Opatija), Porec, Medulin, Zára, Rab és Umag volt, az ott töltött éjszakák alapján azonban Rovinj, Medulin, Porec, Rab, Lopar, Zára, Vodice és Abbázia a sorrend. Ivana Herceg jelezte azt is: a magyar turisták túlnyomó többsége - 441,6 ezer vendég - egyénileg kereste fel Horvátországot, nem egészen 202,6 ezren pedig utazási irodák szervezésében jártak az adriai államban.

Forrás: MTI


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.