Nemzetközi díjat nyert a Sound biztonsági programja

Szerdán késő este kezdődött a legnagyobb nemzetközi fesztiválelismerés, a European Festival Awards díjátadó gálája a hollandiai Groningenben, ahol az Egészség és Biztonsági Fejlesztések kategóriában a Balaton Sound „Safety First” programja hozta el a fődíjat.

A Balaton Sound a 2018-ban debütált Safety First kezdeményezéssel egy szakértői csapat, illetve a fesztiválozók bevonásával tesz konkrét lépéseket annak érdekében, hogy minél tudatosabban és biztonságosabban szórakozzanak a fiatalok. A program népszerűségét mutatja az is, hogy tavaly már - az első évhez képest - kétszer annyi önkéntes csatlakozott a Safety First programhoz. Fülöp Zoltán, a Balaton Sound főszervezője így nyilatkozott a programmal kapcsolatban:

„A Safety First programmal célunk, hogy a fesztiválozókat a felelősségteljes szórakozásra, saját magukra és egymásra való odafigyelésre ösztönözzük nemcsak a Balaton Soundon, hanem bármely tömegrendezvényen. 2019-ben mindezt a közel 100 fős Safety First önkéntes csapattal, a közvetlen segítségkérést lehetővé tevő SoundWatch funkcióval és a nagyköveteink által megfogalmazott tanácsok minél szélesebb körhöz való eljuttatásával igyekeztünk elérni, azzal a céllal, hogy a nemzetközi közönséghez is eljusson a program léte.”

A kategóriában olyan fesztiválokat előzött meg a Sound, mint a német Happiness, a szlovák Pohoda vagy a szintén német Wat en Schlick fesztiválok. A Balaton Sound korábban már a European Festival Awards megmérettetésén elnyerte a Legjobb Közepes Méretű Fesztivál fődíját is.

Forrás: Turizmus Online


Magyar vendégeket vár ez a szlovén szállodalánc

Magyar vendégeket vár ez a szlovén szállodalánc 

Szlovénia egyedülálló úti cél, ahol mindenki talál magának való programot és kikapcsolódást.
Optimisták az osztrák üzleti turizmus szereplői

Optimisták az osztrák üzleti turizmus szereplői 

A 2024-es évre vonatkozóan a megkérdezettek 36 százaléka még a tavalyinál is jobb foglalási helyzetet vár.
Ha Makao - akkor csak a kaszinó?

Ha Makao - akkor csak a kaszinó? 

Makaóban tényleg sok a kaszinó, de a város korántsem csak ezekről szól.
Málta - a sziget, ahol nem csak a tenger a főszereplő

Málta - a sziget, ahol nem csak a tenger a főszereplő 

A Máltai Idegenforgalmi Hivatal üzleti partnereit invitálta május 16-án, csütörtök délelőtt az ötcsillagos Corinthia Hotel Budapestbe.
Szintet lép a maldív kormány az aktív turizmus híveinek érvei ellen

Szintet lép a maldív kormány az aktív turizmus híveinek érvei ellen 

Elege lett az Indiai-óceán szigetországának irányítóinak abból, hogy országukat kizárólag egy gyönyörű, fehér homokos tengerparttal rendelkező, dögunalmas úti célnak gondolják többen.
Az Eb megdobta a repülőjegy-foglalásokat

Az Eb megdobta a repülőjegy-foglalásokat 

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról.
Huszonkét hajó vált a tűz martalékává Horvátországban

Huszonkét hajó vált a tűz martalékává Horvátországban 

Volt olyan hajó, amelyik el is süllyedt.
Igazi királynak érezheti magát a magyar turista a kubai luxus szigeteken

Igazi királynak érezheti magát a magyar turista a kubai luxus szigeteken 

Harminc ötcsillagos szállodát húztak fel a karibi paradicsomban.
Idén is sok magyar készül Horvátországba

Idén is sok magyar készül Horvátországba 

A helyi önkormányzatok és regionális turisztikai testületek új szerepet kapnak a fenntartható turizmus fejlesztésében.
Új alkoholtörvény Ibizán

Új alkoholtörvény Ibizán 

A nyaralókat 1500 euróig terjedő pénzbírsággal is sújtják, ha az utcán iszogatnak.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.