A nyár egyik legjobb úti célja: a Balkán gyöngyszeme

Tenger, hegyek, napsugarak - e három tényező, így együtt, egyből leveszi a lábáról az embert. És a Kotori-öbölben ezekből busásan bőkezű a természet. Sőt, a szállás, az élelmiszer és a benzin is olcsóbb, mint itthon, így minden összeállhat egy kellemes nyaraláshoz Montenegróban, ahol legutóbb a Világjáró körülnézett.

Ha hosszas keresgélés után találja csak meg az ember a szállását este, mire leér 10-12 órás vezetés után  – lévén Montenegró nem EU-tag, így nincs internet, tehát marad a régi jó szokás, a kérdezősködés –, majd a hotelben azzal fogadják, hogy fizesse ki a szállását, amit egyébként már májusban levett a Booking – talán ezt nevezik rossz kezdetnek. És ha Horvátország felől érkezünk, akkor a gyönyörű autópályák mellett a drága útdíjjal is számolni kell, ami átszámítva már húszezer forintnál is többet kóstál.

Forrás: Depositphotos
Forrás: Depositphotos

„Ennél már csak jobb jöhet”-alapon az ezt követő nyolc nap aztán mégis felülírja a kezdeti döccenőt. Sőt, mindjárt aznap este kellemes meglepetés ér minket. Beesve az első partmenti vendéglőbe, ahol pljeskavicát és sört rendelünk, de készpénz és bankkártya-leolvasó hiányában nem tudunk fizetni, a tulaj megnyugtat, azt mondja, holnap is bőven ráér az a 17 euró. (Hiába nem EU-tag Montenegró, itt már 2002 óta euró a fizetőeszköz). Hiszen már nemigen van olyan hely, ahonnan fizetés nélkül távozhatnánk, és még bizalmat is szavaznak, hogy visszatérünk a pénzzel.

A Horvátország kistestvéreként emlegetett Montenegró egyik nagyobb városa, a Herceg Novi mellett található falucskában egyébként június ellenére úgy tűnik, dübörög a főidény. Esténként a partmenti sétányon kultúrsokk-szerűen hömpölyög a hazai, a boszniai, a szerb és az orosz turisták tömege. Magyar és nyugati nyaralók csak elvétve, de ettől olyan autentikus!

Ahogy áll sorba az ember a napi burekért (2,2 euró), vagy üldögél a legmelegebb órákban egy sör mellett, ahol hazai zene szól, vagy a helyi bácsitól a gyerekkort idéző őszibarackot vásárol. Tudják, ami puha, szaftos és beleharapva végigfolyik az ember arcán a leve.

Arról, hogy mit tartogat még a Kotori-öböl, hogy érdemes-e az ország legnagyobb luxus jacht kikötőjébe ellátogatni, hogy mitől kék a Kék barlang, melyik települést nevezik az ezer lépcső városának, ahová fürtökben viszik a turistákat, és hol vett Montenegróban hotelt Mészáros Lőrinc, azt a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Privátbankáron megjelent cikkre kattintva tudhatja meg. 


Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda

Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda 

A lengyel cég csütörtökön fuzionálásról szóló előzetes megállapodást írt alá a Paralela 45 utazási irodával.
Marie Antoinette a Pozsonyi várban

Marie Antoinette a Pozsonyi várban 

A „Marie Antoinette – Bécstől Versailles-ig és egészen a guillotine alá” címet viselő kiállítás a Pozsonyi vár lovagtermében kapott helyet.
Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében

Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében 

A világ élvonalbeli golfozóit felvonultató 2025-ös Turkish Airlines Open négy napon át kínált világszínvonalú sportélményt az antalyai Regnum Carya Golf & Resort pályáján.
Mérgező füstfelhő Sevillánál

Mérgező füstfelhő Sevillánál 

Feltételezhetően mérgező füstfelhő miatt mintegy 80 ezer ember nem mehet ki a szabadba Sevilla környékén.
Földrengés Görögországban

Földrengés Görögországban 

Erős földrengés rázta meg Kréta térségét, károkról nem érkezett jelentés.
Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló

Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló  

A hazai utazási irodásokkal közösen felfedeztük Kína trópusi üdülőparadicsomát.
Egyre több kék zászlós strand a spanyoloknál

Egyre több kék zászlós strand a spanyoloknál 

A legtöbb, 164 zászlós strand a kelet spanyolországi Valencia tartományban található.
Különös fesztivál Linzben

Különös fesztivál Linzben 

Rendhagyó módon megélhető Linz város friss jövőstratégiája.
Velence egyre süllyed – de itt egy merész ötlet a megmentésére

Velence egyre süllyed – de itt egy merész ötlet a megmentésére 

Egy olasz mérnök nem kevesebbet javasol, mint hogy szó szerint megemeljék a süllyedő várost.
Ankara az UNESCO listáján

Ankara az UNESCO listáján 

Ankarát, Törökország fővárosát, hivatalosan is bejegyezték a világörökségi várományosi listára.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.