Ausztria a maszkviseléstől is elköszön

Június 1-től Ausztriában gyakorlatilag véget érnek a járványügyi megszorítások: Johannes Rauch szövetségi egészségügyi miniszter május 24-ei bejelentése szerint június 1-től felfüggesztik az FFP2-es maszkviselési kötelezettséget.

Ennek értelmében - az egészségügyi intézményeket leszámítva - nyár elejétől szövetségi szinten sehol sem lesz kötelező előírás a maszk viselése. Ezzel a döntéssel a járványügyi szigor utolsó eleme is kivezetésre kerül. A miniszter a döntését a csökkenő számú új megbetegedéssel indokolta, illetve jelentős nyomás volt érezhető az élelmiszer-kereskedők oldaláról is, hiszen az élelmiszerboltokban és közlekedési eszközökön jelenleg még kötelező a maszk. A döntést három hónap múlva újraértékelik, mert ősztől a járványhelyzet élénkülésével számolnak a szakemberek - írja a GD Consulting.

 

Mint ismert: április közepétől Ausztriában eltörölték a védettségi igazolás kötelezettségét, majd május közepétől már a határokon való belépésnél sem végeznek járványügyi ellenőrzést. Fontos azonban megjegyezni, hogy Ausztria szövetségi állam, így a tartományoknak joguk van a szövetségi szabályoknál bármikor szigorúbb szabályt alkotni, ha a járványügyi helyzet ezt megkövetelné. A tartományi rangú Bécs város polgármesterének, Michael Ludwignak nyilatkozata szerint az osztrák fővárosban továbbra is kötelező a tömeközlekedési eszközökön, patikákban és az egészségügyi intézményekben az FFP2-maszk viselése.


A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság

A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság 

Méretre a második legnagyobb sziget a Földközi-tengeren. Igazából autóval lehet legjobban bejárni, de ha jól szervezzük, felfedezésére kiváló a vonat és a távolsági busz is.
Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok

Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok 

Ígéretesen alakul az idei turisztikai év Ausztriában, a nyári statisztika is ezt támasztja alá.
Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról

Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról 

Módosítás történt Kongó Demokratikus Köztársaság utazásra nem javasolt területeiben, Algéria is új biztonsági kategóriába került át.
Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla

Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla 

Már külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az idehaza megköthető utasbiztosítás.
Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.
Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál 

2024 nyarán Törökország volt a legnépszerűbb úti cél, a távoli célállomások között Dubai és a Maldív-szigetek voltak az élen.
A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak

A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak 

A két név ugyanazt a várost takarja: Opatija korábban Abbáziaként volt ismert. Opatija Horvátország vezető turisztikai desztinációja.
Növekedésben a Mount Everest

Növekedésben a Mount Everest 

A folyóerózió felfelé tolta a hegyet, és az elmúlt 89 000 év során további 15-50 méterrel növelte a magasságát.
Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt

Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt 

A határok tisztázása mindkét ország számára segít meghatározni, mely természeti területek fenntartásáért felelősek.
Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport

Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport 

Az alsó-ausztriai szálláshelyekkel együtt a cégcsoport kínálata 22 hazai és 12 határon túli szállodára, valamint rendezvényhelyszínre bővült.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.