Ausztria egyre többet szán turizmusmarketingre

Az osztrák nemzeti turisztikai marketingszervezet, az Österreich Werbung (ÖW) költségvetése az eddigi 32 millió euróról jövőre 36, majd 2023-tól évi 38 millió euróra emelkedik - írja a GD Consulting. 

Az emelések négy esztendő alatt összesen 20 millió eurós pótlólagos marketingforrást jelentenek az ausztriai turizmus számára. A forrásbővítést a szövetségi kormány döntése alapján a turizmusért felelős minisztérium büdzséjéből biztosítják. Az ÖW éves költségvetése az állam és a gazdasági kamara (WKO) által fizetett tagdíjakból áll össze. A kamarai hozzájárulás jelenlegi 8 millió eurós összege ugyanakkor változatlan marad a jövőben, így a mostani - 25 százalékos - részesedése a teljes hozzájárulásból fokozatosan csökken.

Lisa Weddig, az ÖW ügyvezetője üdvözölte a kormányzati döntést, amely lehetővé teszi, hogy a „jövőben is erős aktivitást fejtsünk ki a külpiaci kommunikációban és a digitális megoldások kiépítése terén” – olvasható az ÖW aktuális közleményében ITT.

A különböző jogcímeken kapott egyszeri és célzott támogatásokat nem számítva, utoljára 2002-ben történt átfogó emelés az osztrák turisztikai marketingszervezet költségvetésében.

Forrás: GD Consulting


Turizmus és munkaerőhelyzet Ausztriában: a magyarok nélkül megállna az élet

Turizmus és munkaerőhelyzet Ausztriában: a magyarok nélkül megállna az élet 

Ausztriába a legtöbb külföldi munkavállaló Magyarországról érkezik.
World Cities Summit: világvárosok vezetőinek találkozója Bécsben

World Cities Summit: világvárosok vezetőinek találkozója Bécsben 

Élhető városok jövője címmel szervezték a találkozót az osztrák fővárosban.
Z generáció utazási szokásai – rövid városlátogatások

Z generáció utazási szokásai – rövid városlátogatások 

Gyorsan, sok élményt – rövid tervezési időszakot követően.
Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa

Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa 

A fehér homokos, türkizkék vizű strand hátterében tornyosuló hatalmas hegye látványa mindent visz.
Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia

Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia 

Hanem elég eljutni a szomszédos Horvátország ismert turistaparadicsomába, Zadarba.
Friss kutatás:  az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást

Friss kutatás: az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást 

Pedig a nyaralások során bekövetkező balesetek és betegségek akár milliós költségeket is okozhatnak.
Új trend az európai utazók körében

Új trend az európai utazók körében 

Nyaralás a Balti-tenger lengyel partján.
Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben

Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben 

Újabb eset borzolja a kedélyeket Olaszországban a múzeumokban viselkedni nem tudó turisták miatt.
Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba

Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba 

Egyre népszerűbb a coolcationing.
Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.