Csütörtökön adják át az új Szuezi-csatornát

Az első átadásra 1869 novemberében került sor. A csatorna építése és az azt kísérő nagyszabású ünnepségek a végletekig kimerítették az egyiptomi kincstárat. Az adósságok miatt a Szuez-részvények Angliához kerültek. Most újra megnyitóra készülnek, de már sokkal szerényebb körülmények között a múlt hibáiból okulva. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Abdel Fattah al-Sziszi elnök egy évvel ezelőtt, tavaly augusztus 5-én jelentette be, hogy mélyítik a már meglévő vízi utat, és párhuzamos csatornát alakítanak ki. A hatóság három évre becsülte a munkálatokat. Sziszi azonban kiadta, hogy egy év alatt be kell fejezni. Az eredeti csatorna 10 évig készült. A munka meg is kezdődött, a társulás élén egy brit céggel, a WPP-vel.

A projekt párhuzamos vízi út építését írta elő, 35 kilométer hosszan, hogy csökkentsék a hajók áthaladási idejét. Eddig ugyan is egy irányból engedték őket, így az egyik oldalon mindig fennakadás történt. Az új ásásával párhuzamosan megkezdődött a régi csatorna mélyítése és szélesítése is, 37 kilométeren, hogy az eddiginél nagyobb hajók is át tudjanak rajta haladni.



Az építésben több mint 43 ezer ember vett részt 80 építőipari és kotrócégtől. A következő 15 év fejlesztései azonban akár 1 millió új munkahelyet is teremthetnek – közölték a Csatorna Hatóság emberei. A medermélyítés és a párhuzamos vízi út a számítások szerint 2023-ra a mostani 5.3 milliárd dollárról 13,3 milliárdra növeli a Szuezi-csatorna éves bevételét. Ami Egyiptom GDP-jének oroszlánrészét adja. A párhuzamos csatorna megduplázza az áteresztő képességet. 2023-ra már várhatóan 97 hajó juthat át a Szuezi-csatornán naponta, a bővítés előtti 49 helyett. Bármilyen hajó használni tudja majd a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel, azon át pedig a Csendes-óceánnal összekötő vízi utat, így a nagy olajtankerek is.

A próbaüzem már megvolt, a csütörtöki hivatalos átadásra hatalmas biztonsági előkészületekkel, külföldi vendégekkel és nagy reményekkel készülnek. Abban bízik az egyiptomiak többsége, hogy az új Szuezi-csatorna és a hozzá kapcsolódó beruházások tényleg életet tudnak lehelni a 2011-ben padlóra küldött egyiptomi gazdaságba.


Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.