Észak-Korea egyik városába már mehetnek turisták

Észak-Korea csütörtökön megnyitotta a külföldi turisták előtt az orosz és kínai határ közelében található Raszon városát. A pekingi székhelyű Koryo Tours utazási iroda tájékoztatása szerint az ország többi része továbbra is zárva marad a külföldi látogatók előtt. 

Jelenleg nincs információ arról, hogy milyen típusú utazásokat lehet majd szervezni, illetve hány turistát engednek be a városba, derült ki a 444.hu cikkéből.

Raszon 1991 óta Észak-Korea speciális gazdasági övezete, ahol új gazdaságpolitikai elképzeléseket tesztelik. Az ország 2020 elején, a koronavírus-járvány megfékezése érdekében zárta le határait a külföldi turizmus előtt. A járvány lecsengésével a kínai–észak-koreai gazdasági kapcsolatok újraéledtek, és tavaly már az orosz turisták számára is engedélyezték a beutazást.

A képen Phenjan, Észak-Korea fővárosa
A képen Phenjan, Észak-Korea fővárosa
Fotó: Depositphotos

Észak-Korea a pandémia idején döntött úgy, hogy nem engednek az országba külföldi turistákat. Mint írják:

A döntés egyik célja az volt, hogy megakadályozzák a Kínában dolgozó és esetleg már megfertőződött észak-koreai állampolgárok hazatérését. A járvány elmúltával a kínai–észak-koreai gazdasági kapcsolatok fellendültek, és tavaly már az orosz turistáknak is újra engedélyezték az országba való beutazást.

A világjárvány előtt a látogatók repülővel vagy Kínán keresztül vonattal érkezhettek az országba, akiknek többsége kínai állampolgár volt. Évente mindössze 5000 nyugati turista látogatott az országba.

A rekordév 2019 volt, amikor mintegy 300 ezer turista érkezett, ami szakértők szerint 90 és 150 millió dollár közötti bevételt jelentett Észak-Koreának.


UniTravel 2025: bővülő úti célkínálat, változás a charterezésben

UniTravel 2025: bővülő úti célkínálat, változás a charterezésben 

Valentin-napi ajándékként mutatta be idei árualapját értékesítő partnereinek a több mint 30 éves múltra visszatekintő, hazai alapítású utazási iroda.
Spanyolország legdrágább nyaralóhelye

Spanyolország legdrágább nyaralóhelye 

A legfrissebb adatok szerint a szállodai tartózkodásokat figyelembe véve Marbella Spanyolország legdrágább nyaralóhelye.
Izraeli turizmus: mikor jöhet a nagy visszatérés?

Izraeli turizmus: mikor jöhet a nagy visszatérés? 

Vajon a körülmények továbbra is nehezítik a hosszú távú stratégiák kialakítását?  És mit mutat a realitás? A teljes fellendülés még várat magára? 
Múzeummá alakítják Tito egykori luxushajóját

Múzeummá alakítják Tito egykori luxushajóját 

Felújították Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök legendás luxushajóját, a Galebet (Sirály), amely újra behajózott Fiume (Rijeka) kikötőjébe, és amelyet múzeummá alakítanak át.
Párizsban betiltották a kulcsszéfeket a közterületeken

Párizsban betiltották a kulcsszéfeket a közterületeken 

Betiltotta a párizsi városháza a bútorozott lakások kiadásához használt eszközök, egyebek mellett a számkombinációs kulcstárolók és más tárolók kihelyezését a francia főváros közterületein.
Kezdődik a velencei karnevál

Kezdődik a velencei karnevál 

A szerelmeseket várják a Szent Márk térre pénteken, ahol az idén Valentin-napon kezdődik a március 4-ig tartó velencei karnevál, amely a Casanova kora címet kapta.
Bár mozog a föld Szantorinin – de továbbra is a hajózási társaságok útvonalterveiben

Bár mozog a föld Szantorinin – de továbbra is a hajózási társaságok útvonalterveiben 

A hajótársaságok figyelemmel kísérik a szeizmikus tevékenységet, és szükség esetén módosítják útvonalaikat az utasok biztonsága érdekében.
Randevú a bécsi múzeumban

Randevú a bécsi múzeumban 

Az Osztrák Történeti Múzeum rendhagyó tárlatvezetéssel várja a párokat Valentin-nap alkalmából.
Málta beutazó turizmusa 2024-ben: nincs okuk panaszra

Málta beutazó turizmusa 2024-ben: nincs okuk panaszra 

A szigetország turisztikai konferenciáján a Máltai Idegenforgalmi Hivatal vezérigazgatója ismertette a 2024. évi turisztikai eredményeket.
Santorinin tényleg nagy baj van, de nem akkora, ami a világhálón terjed

Santorinin tényleg nagy baj van, de nem akkora, ami a világhálón terjed  

Hamis vulkánkitörésről készült videók terjednek Szantorini szigetéről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.