Ezrek kerültek kórházba Bangkokban a szmog miatt

Egy hét alatt közel 200 ezer ember fordult orvoshoz légszennyezettség miatt ezen a héten Thaiföldön a hivatalos adatok szerint.

Az ország fővárosa, Bangkok 11 millió ember otthona és a világ egyik népszerű turisztikai célpontja, így a metropoliszt beborító füstköddel a nemzetközi sajtó is foglalkozik. A levegő minősége olyan rossz, hogy több toxikus összetevő meghaladja az egészségügyi határértéket, a bangkokiak egyszerűen mérgezőnek mondják - írja az euronews.com.

Míg Magyarországon télen a fa- és széntüzelésű fűtés, tavasztól őszig pedig a közlekedés a fő oka az egészségre káros légszennyezés kialakulásáért az év számos napján, Bangkokban az elavult járműpark mellett az ipari és a mezőgazdasági szennyezőforrások is a fő okok között vannak.

A közegészségügyi minisztérium közölte, hogy Bangkok 50 kerületében március 8-án, szerdán a legveszélyesebb szállópor méretű szennyező részecskék ártalmas szintjét regisztrálták. Ezek olyan aprók, hogy bejuthatnak a véráramba. Bizonyos szennyezőanyagok, mint például a szén-monoxid százszor könnyebben kötődnek a vérben oxigént szállító hemoglobinhoz, így a keringés oxigén helyett jelentős mértékben mérgező anyagokat áramoltat tisztán oxigén helyett.

A bangkoki füstköd tartósságát jelzi, hogy bár a hét második felében csökkentek a szintek, de jóval az Egészségügyi Világszervezet irányelveiben meghatározott limitek felett maradtak. Rosszabb volt a helyzet Chiang Mai északi városában, egy olyan mezőgazdasági régióban, ahol a gazdák tarlót égetnek ebben az évszakban. Helyi idő szerint dél körül a népszerű turisztikai célpontot a világ harmadik legszennyezettebb városának minősítette az IQAir megfigyelőcég.

A közegészségügyi minisztérium szerint az év eleje óta több mint 1,3 millió ember betegedett meg a királyságban a légszennyezés következtében, és csak ezen a héten közel 200 ezren szorultak kezelésre.

A hónapok óta tartó súlyos légszennyezés idején a városi hatóságok arra szólították fel az embereket, hogy otthonról dolgozzanak, a terhes nők és a gyerekek ne menjenek a szabadba, az óvodákban pedig pormentes helyiségeket igyekeztek kialakítani.

A bangkoki kormányzó, Chadchart Sittipunt nehéz helyzetben van, hiszen azzal az ígérettel választották meg, hogy javítja a városi környezet minőségét. Javulás helyett viszont a korábbiakhoz képest is károsabb a főváros levegője hónapok óta.


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.