Egyelőre kísérleti fázisban indul majd el az összeköttetés a nemzetközi repülőtér közelében található Sirinat Nemzeti Park és a Patong strand között. A hatóságok közlése szerint a körülbelül 16,7 tengeri mérföldes útvonalat novembertől kezdődően hajóval körülbelül 40 perc alatt lehet majd megtenni, ami busszal vagy autóval az út másfél és három órát vesz igénybe (a forgalmi viszonyoktól függően), írja a Bangkok Post.
Fotó: Depositphotos
A tizennégy kikötőből álló hálózat Phuket szinte összes főbb strandját összekötné. Kizárólag a főszezonban, novembertől áprilisig működnének, mivel a délnyugati monszun a nyári hónapokban nem teszi lehetővé a biztonságos utazást, derült ki a cikkből.
Új lendület egy régi projektnek
Mint írják, a hajótaxi ötlete nem új keletű: 2014-ben 6,4 millió eurónak megfelelő költségvetést hagytak jóvá egy repülőtéri utasmóló építésére, de a projekt ezidáig nem valósult meg.
A cikkből kiderült az is, hogy a környezetvédelem érdekében a bóják és mólók tervezésekor figyelembe veszik az ökológiai szempontokat, például a tengeri teknősök fészkelőhelyeinek védelmét.