Izrael két hétre lezárja a határait az omikron miatt

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök szombat esti bejelentése szerint.

A Reuters híradása ezzel kapcsolatban megjegyzi, ezzel a lépéssel Izrael az első olyan ország, amely teljes mértékben lezárja határait az új afrikai szupermutáns miatt.

 

A vasárnap éjfélkor már hatályba is lépett intézkedés egyelőre két hétre szól. A hatóságok emellett ismét bevezetik a mobiltelefonos nyomkövetést a vírushordozók mozgásának feltérképezésére.

Bennett hangsúlyozta, hogy a külföldről visszatérő izraeli állampolgároknak, így a beoltottaknak is kötelező lesz karanténba vonulniuk.

Izraelben eddig egy fertőzött szervezetében mutatták ki B.1.1.529 megjelöléssel nyilvántartott omikron változatot. Illetve hét másik esetet tartanak nyilván, amelyeknél fennáll az új variáns gyanúja.

Izraeli tisztségviselők egyben reményüket fejezték ki, hogy a zárlat ideje elegendő lesz arra, hogy több információt gyűjtsenek az elérhető vakcinák új vírusváltozattal szembeni hatékonyságáról. Izrael 9,4 milliós lakosságának nagyjából 57 százalékát oltották be teljes körűen, vagyis a helyi szabályozás szerint megkapták már a harmadik oltásukat, vagy a másodikat követően még nem telt el öt hónap.

 

Forrás: MTI / Reuters


Velence egyre süllyed – de itt egy merész ötlet a megmentésére

Velence egyre süllyed – de itt egy merész ötlet a megmentésére 

Egy olasz mérnök nem kevesebbet javasol, mint hogy szó szerint megemeljék a süllyedő várost.
Ankara az UNESCO listáján

Ankara az UNESCO listáján 

Ankarát, Törökország fővárosát, hivatalosan is bejegyezték a világörökségi várományosi listára.
MUISZ: kínai fotókiállítás és turisztikai prezentáció

MUISZ: kínai fotókiállítás és turisztikai prezentáció 

Ahol a mennyország a Földre költözött.
Miskolc turizmusa: fontos küldőpiac a célkeresztben

Miskolc turizmusa: fontos küldőpiac a célkeresztben 

Tavaszi B2B workshop roadshow Bukarestben és Kolozsvárott.
Barangolás a „Fehér Lótusz” forgatási helyszínén

Barangolás a „Fehér Lótusz” forgatási helyszínén 

A gyönyörű Taorminában – ahol a Fehér Lótusz című amerikai filmsorozat második évada játszódik – minden olyan volt, mint vélhetően a forgatás idején.
A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.