Linz hercege is beszáll városa új turisztikai marketingkampányába

Prinz von Linz, azaz Linz hercege bemutatja, milyen az, amikor egy felső-ausztriai városban az elképzelhetetlen valóssága válhat.

A 2021-ben hatalmas nemzetközi médiavisszhangot és komoly társadalmi vitákat egyaránt kiváltó, majd számos elismerésben részesült provokatív „Linz az Linz” turisztikai kampány után tavaly augusztusban ismét hallatott magáról a Linz Tourismus. A tavalyi apropót az ugyancsak nyár végén indított „orbitális kampány” adta, amely egy 10 perces játékfilm köré épült.

A történet során Elon Musk Mars-expedíciójának űrhajósai váratlanul megszakították küldetéseket és a Mars helyett a Linz bolygón landoltak. A film sztorija egyszerre volt meghökkentő és izgalmas, egyben remek lehetőség, hogy a nézőket rádöbbentse olyan égető társadalmi problémákra, mint a fenntarthatóság és klímaváltozás kérdése, a túlturizmus jelensége, vagy éppen az űrturizmus anomáliái. 

Az elmúlt napokban pedig elstartolt „Prinz von Linz”, azaz Linz hercege kampány a hétköznapi élmények megéléséből eredő „tapasztalati gazdagodás” logikáját viszi tovább a tavalyi üzenetből. Linz elsősorban nem a szupergazdagok és a luxusutazók úti célja, azonban a városban járva mindenki gazdagnak érezheti magát, találkozásokban és élményekben garantáltan nem lesz hiány.

Linzben járva az átlagember egy fantasztikus utazásban vesz részt, amely tele van szerethető és gazdagító találkozásokkal, amelyek által a korábban elképzelhetetlen is valósággá válik. 

 

Az idei kampány fő figurája, központi szereplője: Ottó, az átlagember, aki golfsegéd életét egy vad dunai kirándulás kedvéért feladja, hogy vágyait valóra váltsa. Linzi kalandjai során felfedezi a város legfurcsább, legdurvább és egyben legviccesebb oldalait, az itt élő embereket és végül önmagát. Linz a legjobbat hozza ki belőle, új barátságokat köt és valóra váltja korábbi beteljesületlen álmait. Ottó nem lesz ugyan "szupergazdag", hanem utazása során "élmény-gazdaggá" válik. Linzet az utazó szívébe zárja és a város is az utazót. A dicsőség megkoronázásaként Ottó „Linz hercegévé” válik és a helyben lakókkal együtt örülhet, velük közösen élheti meg élete legnagyobb buliját - foglalható össze a frissen bemutatott turisztikai reklámfilm cselekménye.

„A turisztikai élmények lényege a látogatók és a helyiek közötti kapcsolat, a találkozások általi lehetőségek megteremtése, illetve ennek elősegítése. Az újturizmus világban minden felértékelődik, ami közeli, ami emberi és autentikus”, olvasható Kovács Balázs szakmai blogjában, aki a GD Consulting tanácsadó irodáján keresztül látja el a Linz Tourismus bécsi és magyarországi képviseletét.

 

 

Forrás: GD Consulting / Bécs


Az ország, amelynek ugyan nincs tengerpartja, mégis tökéletes úti cél

Az ország, amelynek ugyan nincs tengerpartja, mégis tökéletes úti cél 

Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár Világjáró rovata Üzbegisztánban járt.
Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg

Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg  

Az országba a Covid-járvány óta még nem tértek vissza a turisták.
Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka

Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka 

Újabban az oroszok nem nagy, buszos, idegenvezetős csoportokban utaznak.
Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.