Meteorák: ég és föld között lebegni

A Meteorák, világörökségi területén mintegy hatvan millió évvel ezelőtt még tenger volt. Mára viszont az egykori víztömeg helyén, több száz méter magas, érdekes formájú sziklák emelkednek. Ezek tetején évszázadokkal ezelőtt, égbe meredő kolostorokat építettek, melyeket ma is több tízezren látogatnak évente. 

Az első kolostort még a XI. században Athanasios szerzetes alapította és a területet Meteoráknak nevezte el, ami azt jelenti, hogy az ég és a föld között lebegni. A világ azóta is ezen a néven ismeri ezt az érdekes görög vidéket.

A huszonnégyből már csak hat működik

Az évszázadok során összesen 24 kolostort építettek itt, amelyekbe elsősorban visszavonult szerzetesek költöztek és ma is ők lakják. Napjainkban viszont már csak hat kolostor működik, mert a többi tönkrement vagy nem lakják.

A szerzetesek mondhatni a világtól elzárva élnek itt és napirend alapján élik a mindennapjaikat. A remeték gondosan művelt kertekben tevékenykednek, méhészkednek, illetve gyógynövényeket is termelnek.

A kolostorokban viszont az ortodox templomépítészet különlegességeit és az ikonfestészet emlékeit sikerült megőrizniük.

Itt körös körül a békesség hatja át a sziklák erdejét, csupán a naponta érkező turisták zaja töri meg a csendet.

A sziklák ékköveinek nevezett kolostorok közül meglátogattuk a Varlaamot, amelyet az egyik legmagasabb helyre építettek és közel kétszáz lépcső vezet oda, biztonságosan. De évszázadok óta változatlan maradt a kötélen mozgatható pamutháló, illetve a vashordó, amelyet ma is rendszeresen használnak. Ezekkel emelik a magasba az élelmiszereket és más tárgyakat is, amelyekre a szerzeteseknek szükségük van. 

Ikonfestészettel és zenével is foglalkoznak

A Mindenszentek tiszteletére szentelték fel az itt élők főtemplomát, ahol a falfestmények gazdagságával, az ikonfestészet gyöngyszemeivel találkozhattunk. Az épülethez múzeum is tartozik, ahol az őrzött kincsek között püspöki öltözékeket, hordozható szentképeket, kelyheket, különleges misekönyveket láthattunk.

Ezután a sziklaóriások között kialakított műúton visszafelé Kalambaka irányában haladva értük el Szent István vértanú kolostorát. Ezt a történészek szerint 1192-ben építették. Később azonban fokozatosan kiürült és lakhatatlanná vált. Ám a XX. században, pontosan 1961-ben apácaközösség alakult itt, amely azóta felvirágoztatta a kolostort.

Emellett gazdag kincstárat is létrehoztak, ahol - többek között - aranyozott kereszteket, arany hímzésű húsvéti halotti lepelt, különleges evangéliumos könyveket állítottak ki. Az apácák közül napjainkban többen ikonfestészettel és zenével foglalkoznak.

Magyar nyelvű kiadvány is készült

Az elmúlt évtizedekben, különböző nyelveken számos tanulmányt írtak a Meteorák kolostorairól. Nemrég viszont a magyar turisták örömére gazdagon illusztrált magyar nyelvű útikönyvet jelentettek meg Görögországban. Ez kiadvány a szakértők megállapításaira támaszkodik és bemutatja Thesszália gyönyörű vidékét, valamint a kolostorok életét is. 


Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.
Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar

Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar 

Egy friss kutatás szerint a világ legelismertebb turistalátványosságai közül több is messze elmarad a látogatók elvárásaitól.
Illegális turisztikai apartmanok Madridban

Illegális turisztikai apartmanok Madridban 

A szaktárca vizsgálata szerint a különböző online platformokon 16 335 apartmant hirdetnek turisztikai céllal, de csak 1131 rendelkezik engedéllyel.
Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában?

Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában? 

A Visit Maldives beszállt a az elitfutball világába.
Napi látogatói limit Comino szigetén

Napi látogatói limit Comino szigetén 

Málta apró szigete, Comino már jó ideje a túlturizmus áldozata. A hatóságok most lépnek az ügyben.
A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást

A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást 

2007-ben a Wakayama Vasúttársaság vezetői úgy döntöttek, hogy egy macskát neveznek ki a Kishi állomás segédállomásfőnökévé, amely zseniális üzleti húzásnak bizonyult.
Életre szóló kaland Új-Zélandon

Életre szóló kaland Új-Zélandon 

A pályázatok benyújtására idén áprilisban nyílik ismét lehetőség.
Íme, Linz új jövőstratégiája

Íme, Linz új jövőstratégiája 

Take a RISK, visit LINZ: kockázatvállalás és jövőformálás a turizmusban.
Dachstein és Salzkammergut bemutatkozott Budapesten

Dachstein és Salzkammergut bemutatkozott Budapesten 

Turizmus egész évben: túrázás, kerékpározás és természet a Salzkammerguti régióban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.