Nem drágul brutálisan a görög nyaralás

Hátradőlhetnek a szervezett görög utakra befizetők, idén nem változik a nyaralásuk ára – nyugtatott meg két nehéz súlyú, Görögországba kiutaztató hazai iroda képviselője.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Komora Zoltán, az IBUSZ turisztikai vezérigazgató-helyettese rémhírnek minősítette a drámai drágulást. Aminek kapcsán a drágulás lehetősége felmerülhetett, az a görög megszorító csomaggal életbe lépett áfa-változások mértéke. E szerint 13-ról 23%-ra nő a feldolgozott élelmiszerek és vendéglátásban felszolgált ételek általános forgalmi adója, míg a szálláshely áfája az eddigi kedvezményes 6,5-ről 13 százalékra emelkedik. Az Égei szigeteken eddig érvényben lévő 30%-os áfa-kedvezményt pedig eltörli a görög kormány 2016 végéig. Vagyis ezeken a szigeteken is a fenti forgalmi adók válnak érvényessé. A vendéglátás új áfája már hétfőtől érvényben van, tehát, aki ettől a héttől az utazási csomagjában megrendelt étkezéseken kívül fagyizik, a sarki tavernában tzatzikit majszol és dinnyét vesz, az már ezeken a helyeken többet fizet. A szálláshelyeken azonban csak október 1-től kell bevezetni a 13%-os áfát.

{youtube|id=7vARcnGU3i0|width=550}

Komora Zoltán arról tájékoztatott, hogy kinti partnereik közül senki sem jelezte feléjük az áremelés szándékát. Mint mondta érvényben lévő kétoldalú szerződéseik alapján idén nem emelhetnek árat, a partnereik egyelőre benyelik a drágulást.  Hozzátette: az áremelést idén a kinti turistákért folytatott éles verseny miatt sem lépné meg. Árváltozás csak a jövő évre megkötendő szerződések esetén várható – mondta.

A verseny komolyságát bizonyítja, hogy múlt héten még a görög partnerek kedvezményeket igyekeztek adni a már leszerződött árakból a pénzügyi válság miatti kereslet megtorpanásának ellensúlyozására.

A hazai utazásszervezők élő szerződéssekkel rendelkeznek , melyek kizárnak egy szezon alatti drámaibb mértékű áremelést – erősítette meg Komora Zoltán szavait Molnár Judit, a MUISZ alelnöke. Változás jövőre várható – tette hozzá. Aminek a mértéke az egyes utazási csomagok árában 15-20% lehet – tudtuk meg Mihálka Róberttől, a Green Travel értékesítési vezetőjétől. Mihálka felhívta figyelmet arra, hogy az árváltozás az áfa-emelésen átment részszolgáltatások áraiból tevődnek össze. Egy csomag árának általában 40%-át teszi ki a szállásdíj – tette hozzá. Kimutatható változás a szállásdíjban idén az egyéni lekérések, a Görögországba egyénileg utazók esetében fordulhat elő – tudtuk meg Mihálka Róberttől.  

Az Európai Utazási Irodák Szövetsége (ECTAA) szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy az utazási csomagok árai nem változnak.

Magyarországon az utazási csomagokra vonatkozó árváltozásokat kormányrendelet szabályozza. E szerint az utazási iroda az utazást megelőző 20 napon belül nem emelhet árat. Ezen az intervallumon kívül 8%-os mértékű emelést az utas elfogadhatja, de amennyiben nem, az utas fizet kötbért. 8%-os emelés fölött azonban az utas indoklás nélkül elállhat az utazási szerződéstől.


Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.