Nő a halálos áldozatok száma az árvízzel sújtott Mianmarban

Eddig legalább 46 halálos áldozata és több mint 200.000 sérültje van a monszunesőzés miatt kialakult árhullámoknak és földcsuszamlásoknak a délkelet-ázsiai országban.

A mianmari mentőcsapatok mindent megtesznek azért, hogy emberek ezreit mentsék meg a súlyos áradások elől – mondták a tisztviselők.

Az áradás és a földcsuszamlások - melyet a monszuni esőzés váltott ki - legalább 217.000 embert sújtanak, házak ezreit, termőföldeket, hidakat és utakat pusztítva el. Egy segélyszervezet igazgatója szerint négy embert még mindig keresnek.

A hatóságok Közép- és Nyugat-Mianmar négy legsúlyosabban érintett részét katasztrófa sújtotta területté nyilvánították. Sagaing északi részén a lakosok azt nyilatkozták, hogy az árvíz magával sodorta őket, ahogy betört a falvakba, ellepve a házakat és mezőket.

Nem volt figyelmeztetés

„Nem volt figyelmeztetés. Azt gondoltuk, hogy ez csak egy szokványos, szezonális árvíz – mondta egy helyi lakos az AFP hírügynökségnek egy átmeneti menedékként szolgáló kolostorból. – De néhány órán belül a víz már ellepte az egész házat. A férjemnek fel kellett jutnia a tetőre, mivel nem volt más kiút.“

A földcsuszamlások Sagaingtól délre, Hakában 700 házat pusztítottak el, míg több mint 5000 ember menekülttáborokba kényszerült, Chin állam egyes részeit pedig elzárták a környező területektől.

Mianmar Egészségügyi Minisztériuma országszerte orvosi ellátást és eszközöket biztosít – beleértve a klórtablettát –, bár egyelőre csak nehezen, hajókkal és helikopterekkel lehet megközelíteni az árvíz által sújtott területeket.

Több környező országban pusztítanak árvizek

Emberek százai haltak meg az utóbbi napokban Indiában, Nepálban, Pakisztánban és Vietnamban is a heves szezonális esőzések által kiváltott áradások és földcsuszamlások miatt.

Az árvíz legalább 100 ember életét követelte Indiában, további 109 ember vesztette életét Pakisztánban az utóbbi két hét során, 17-en pedig Vietnamban haltak meg a legutóbbi árvíz során. Eközben Vietnamban a mentőcsapatok veszélyes sárcsuszamlásokkal küzdenek az árvíz sújtotta bányáknál, Quang Ninh északi tartományában, ahol az UNESCO világörökségi listáján szereplő Ha Long-öböl is található.

Forrás: Al Jazeera


MNB: nyaraláskor kiemelten figyeljen a bankkártyaforgalomra!

MNB: nyaraláskor kiemelten figyeljen a bankkártyaforgalomra! 

Az MNB-hez érkezett ügyfélpanaszok szerint nyáron folyamatosan nőnek a szállásadói, autókölcsönzői és egyéb partnerekre hivatkozó kibercsalási kísérletek.
Új korszak a gízai piramisoknál

Új korszak a gízai piramisoknál 

Egyiptom határozott lépéseket tesz a világ egyik legismertebb történelmi helyszíne, a gízai piramisok rendbetétele érdekében.
A világ legjobb helyeinek egyike, történelmi múltja páratlan

A világ legjobb helyeinek egyike, történelmi múltja páratlan 

Rász el-Haima (Ras Al Khaimah) 7 ezer éves történelme, 64 kilométer hosszú tengerpartja, a területén áthúzódó vörösen izzó sivatag és a Hadzsar-hegység sziklás vonulatai egyre több látogatót vonz a világ minden tájáról.
Újra pandás övezet a bécsi állatkert

Újra pandás övezet a bécsi állatkert 

A pandák 2020-ban születtek a kínai óriáspanda kutató központban.
Erős földrengés Isztambulban

Erős földrengés Isztambulban 

Tucatnyian megsérültek, miközben épületekből ugrottak ki.
Végveszélyben a világ korallzátonyai

Végveszélyben a világ korallzátonyai 

A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy ez és a mögötte álló jelenség teljesen megváltoztatja bolygónk ökoszisztémáját.
Hazai utazási irodások  Hajnanban – helyszíni tudósítás

Hazai utazási irodások Hajnanban – helyszíni tudósítás 

A MUISZ tavaszi tanulmányútján a kínai nyaralósziget, Hajnan volt az úti cél. Háromrészes tudósításunk első részét közöljük.
Bécsi szigor az illegális lakáskiadások ellen

Bécsi szigor az illegális lakáskiadások ellen 

Bécs városvezetése határozott lépésekkel igyekszik visszaszorítani az illegális rövid távú lakáskiadásokat.
Visszaesett az Egyesült Államokba érkező turisták száma

Visszaesett az Egyesült Államokba érkező turisták száma 

Csak márciusban az érkezők száma globálisan közel 12 százalékkal (11,6%) zuhant.
Róma: rendkívüli intézkedések a pápa temetése miatt

Róma: rendkívüli intézkedések a pápa temetése miatt 

Egyeztettek a rendkívüli biztonsági és logisztikai intézkedésekről, amelyekkel Ferenc pápa szombati temetésére készülnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.