Jó lesz az idei év az osztrák utazási irodák szerint

Az osztrák utazási irodák és utazásszervezők bizakodva várják a 2025-ös évet, derül ki az Österreichischer ReiseVerband (ÖRV) legfrissebb kutatásából. Az iparági szereplők stabil növekedésre számítanak, amelyet elsősorban a korai foglalások jelentős emelkedése támaszt alá.

Az előfoglalások számának növekedése arra utal, hogy a nyári szezonban élénk kereslet várható, míg a téli időszak foglalási mutatói szintén pozitív tendenciát jeleznek. Az utazók körében egyre népszerűbbek az egyedi élményeket kínáló utak, valamint a hajóutak, amelyek iránt folyamatosan növekszik az érdeklődés.

Eva Buzzi, az ÖRV elnöke szerint a korai foglalások trendje 2024 óta ismét erősödik, és akár a 30 milliós nyaralási utazási határt is átléphetik idén. Hangsúlyozta, hogy az utazók egyre inkább a tömegturizmust elkerülő, személyre szabott élményeket keresik, amely az ágazat kínálatának folyamatos fejlődését igényli.

Általánosságban elmondható, hogy az osztrákok idén is szívesen maradnak az ország határain belül, hiszen a nyaralók több mint fele Ausztriában tölti szabadságát

- emelte ki cikkében a kutatás kapcsán Kovács Balázs, nemzetközi turisztikai szakértő. 


Fotó: Pixabay

Mint írja, a külföldi utazások közül Olaszország a legnépszerűbb úticél (a foglalások 35 százaléka), ezt követi Horvátország (27 százalék) és Németország (18 százalék). Görögország, Spanyolország és Törökország továbbra is a top 10-ben szerepelnek.

A közlekedési eszközök tekintetében az autó továbbra is a legnépszerűbb választás az osztrák utazók körében, míg a vasúti közlekedés aránya 15 százalékra emelkedett. A kutatás szerint a magasabb minőségű, prémium szolgáltatásokat kínáló utazások iránti kereslet folyamatosan nő, különösen a luxushotelek és apartmanok esetében.

Annak ellenére, hogy az elmúlt évben jelentős infláció és drágulás volt tapasztalható, az osztrákok átlagos utazási költségvetése továbbra is körülbelül 2.000 euró, olvasható a GD Consulting oldalán. 


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.