Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Ausztria és Közép-Európa legnagyobb turisztikai seregszemléje, a bécsi FERIEN Messe idén március 14 és 17 között, 450 kiállító és 36 ország részvételével került megrendezésre. A négy nap alatt közel 37 ezer látogatót regisztráltak, amely 20 százalékkal több, mint a korábbi évben. 

A szakmai találkozók és fórumok egyik megkerülhetetlen témája a fenntarthatóság kérdése volt. Az első vásári nap megnyitóünnepségén Astrid Steherig, az Österreich Werbung vezérigazgatója bejelentette, hogy Burgenland lesz az első ausztriai fenntarthatósági modell-régió, ahol tartományi szinten teljesítik a szolgáltatók a fenntartható turisztikai nemzeti védjegy feltételeit.

Ferien Messe, Wien 2024
Ferien Messe, Wien 2024

A kritériumok sikeres teljesítését követően hamarosan bevezetik az Österreichisches Umweltzeichen védjegyet. (Dunakavicsok turisztikai podcast legfrisseb számában e védjegy jelentőségéről is hallhatunk.) A megnyitón elhangzott: az osztrák turizmus-stratégia, a Masteplan-T értelmében Ausztria 10 éven belül a világ első számú turisztikai desztinációjává kíván lenni, s ezért mindent meg is tesznek.

A Ferien Messe keretében zajlott a SKÅL Club Vienna International üzleti ebédje, amelyen Susanne Kraus-Winkler osztrák turisztikai államtitkár díszvendégként adott elő a turizmus aktuális kérdésiről. A fenntarthatósági célok követését ő is elsők között említette. Bejelentette, hogy Ausztriában szövetségi szinten vizsgálják, hogy a kedvezményes közlekedési országbérlet (Klimaticket) a jövőben a turisták számára is elérhetőé váljon, ezzel is segítve a fenntartható mobilitást. 

Magyar vonatkozású témakánt elhangzott, hogy jelenleg rekord számú foglalkoztatott dolgozik az osztrák turisztikai ágazatban és rekord számú a magyar munkavállók száma is a szektorban. Ausztriában is nagy probléma a munkaerőhiány, az EU-s tartalékok kimerültek, ezért a nyugat-balkáni és Európain kívüli munkavállalók megnyerésén dolgoznak.

Az államtitkár a manilai és jakartai kormányzattal is tárgyal, hogy minél hamarabb szabályozott keretek között ázsiai munkaerő is segítse az osztrák turisztikai ágazatot. (GD Consulting információ. További információ ITT és ITT.  )


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.