350 ezer vendég, 50 díj 

Megnyitása óta összesen 350 ezer hazai és külföldi vendég élvezte a luxusszálloda szolgáltatásait, és ez idő alatt a hotel nem kevesebb, mint 50 díjat nyert különböző versenyeken. 10 éves a sárvári Spirit Hotel.
Az első év eredménye: 31 ezer kiránduló

Az első év eredménye: 31 ezer kiránduló 

A Dunakanyarra egyedülálló panorámát nyújtó Prédikálószéki-kilátóra egy évvel ezelőtt szerelt látogatottság számlálót a Pilisi Parkerdő Zrt. A számláló adatai szerint ez idő alatt több mint 31 ezer kiránduló fordult meg a kilátóban, hogy még magasabbról tekinthesse meg a Dunakanyar csodáit. Ez az adat, illetve az erdei turizmus és a kilátók kiemelkedő népszerűsége összhangban van az Országos Erdészeti Egyesület által 2017-ben végzett országos reprezentatív erdőismereti közvélemény kutatás eredményeivel is.
Milyen a holland ízélmény?

Milyen a holland ízélmény? 

2018. október 1-től a KLM összes európai és interkontinentális járatának fedélzetén a Douwe Egberts fenntartható forrásból származó kávéit szolgálja majd fel a Holland Királyi Légitársaság. A két gazdag múlttal rendelkező holland márka mindegyikének fontos, hogy egy-egy kiváló ízű és jó minőségű kávéval különleges kapcsot teremtsenek az emberek között.
A Dunakanyar legfelsőbb városa gyorsabban elérhető

A Dunakanyar legfelsőbb városa gyorsabban elérhető 

A Budapest–Esztergom vonalon, május 20-án, vasárnaptól a villamos üzemű FLIRT motorvonatok jobb menetdinamikáját kihasználó zónázó menetrendet vezet be a MÁV-START. A gyorsított személyvonatok esetében 62 percre csökken a menetidő a Nyugati pályaudvar és Esztergom között.
Eljött az utolsó nap!

Eljött az utolsó nap! 

Holnap lezárul a Turizmus&Vendég új turisztikai versenye, a MagyarországON nevezési időszaka. Most még versenybe lehet szállni „Az év turisztikai kommunikációs kampánya" címért. A nevezés mindössze néhány percet vesz igénybe a verseny weboldalán.

Kedvez a csillagok állása a Budapest - Sanghaj járatnak 

Jelenleg Budapest nem rendelkezik közvetlen légi összeköttetéssel a kelet- és dél-kínai, valamint délkelet-ázsiai térségbe, így mostanra már hiánypótlóvá vált a járat beindítása - mondta Bolla Szilárd, Magyarország sanghaji főkonzulja. A „Transport Logistic – China” nemzetközi fórum keretében a Budapest Airport és a kínai légitársaságok, logisztikai cégek vezetőinek kétoldalú találkozóira is sor került.
Tiborczé az egymilliárd forintos hotel

Tiborczé az egymilliárd forintos hotel 

Hongkongi offshore cég, Mészáros Lőrinc és Seszták Miklós neve is felbukkan a történetben.
Bagamérinél kapható 2018 balatoni fagylaltja

Bagamérinél kapható 2018 balatoni fagylaltja 

A fagyiköltemény sült almás, linzeres, Annabáli csemege fantázianéven fut.

Megkezdte működését a LOT szingapúri járata 

Május 16-tól a LOT Dreamlinerei heti háromszor jelennek Szingapúr-Changi repülőterén. Valamit nagyon tudnak Varsóban Milczarskiék: ez idén a légitársaság 4. hosszú távú járatnyitása.

Újra járják Magyarországot a Google autói 

A Google autói szerdától újra járják Magyarországot, hogy a Street View, azaz az utcakép funkcióit frissítsék.

Hasítanak a romániai repülőterek 

Az első negyedévben 8,2 százalékkal, 4,36 millióra nőtt a romániai repülőterek utasforgalma a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte szerdán a romániai repülőterek egyesülete.

Több uniós forrás jut a Balatonra 

Az unió által finanszírozott operatív programok mintegy 4 százaléka kerül a Balatonhoz a mostani fejlesztési ciklusban, míg az előzőben ez az arány 2,5 százalék volt - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) keddi ülésén Balatonfüreden.

Éjjel is jár a Ferihegyre a 200E busz 

Mi sem hittük el, amikor megtudtuk a BKK honlapjáról, és csak akkor hisszük el, ha találkozunk olyan emberrel, aki már az új menetrend szerinti időben utazott rajta, vagy a szintén változásokon átmenő 100E járattal.

Thanks god we are saved, there is a Starbucks here! 

Múlt hétvégén újabb egységgel bővült az ismert Seattle-i kávéház-lánc. Budapesten, a Ferenciek terén megnyílt a 21. 

Emberek, ésszel, mértékkel! 

Az EU 28 tagállamának háztartásai összesen 46,5 millió tonna élelmiszerhulladékot termelnek évente, ez hozzávetőleg 9 db Gízai nagy piramist tesz ki. Ma Magyarországon évente 1.8 millió tonna élelmiszert dobunk ki, ami fejenként 180 kg élelmiszer. E hatalmas mennyiség egyharmada a magyar háztartásokban képződik.

Láncdohányosok Zamárdiban 

Mintegy 20 programhelyszínnel jelentkezik a Balaton Sound július 4-8 között. A legnagyobb helyszíneknek már teljes a programja.

Egy sajtos-tejfölös 800-ért?! 

A Balatonnál idén ilyen magasra is felszökhetnek a lángosárak.

Sok bécsinek fogalma sincs 

Több mint negyven, uniós támogatással megvalósított beruházást nézhetnek meg közelebbről a bécsiek 2018. május 15. és 19. között az "EUrópa Bécsben" elnevezésű kampány keretében. Revitalizált élőhelyeket, mezőgazdasági üzemeket látogathatnak meg, illetve kutatási és oktatási projekteket ismerhetnek meg - tájékoztatott Bécs város budapesti képviselete.

Ha a haverja a folyóba ugrik, maga is utána ugrik? 

Már több mint egy évtizede Európa-szerte fontos üzenetet közvetít a Nagy Ugrás: amellett, hogy szuper nyári program egyszerre ugrani folyóink vizébe, arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen fontos az ember és a természet közötti harmónia újjáélesztése. A WWF Magyarország idén is felhívja a településeket és közösségeket, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat, és csobbanjanak együtt 2018. július 8-án délután 3 órakor.

Mustfröccsel energizáltak az ultrabalatonisták 

Tízezer látogatója volt a hétvégén a Varga Pincészetnek – a rozé must fogyott a legjobban.

A bazsalikomos málna az év fagylaltja 

A gyenesdiási Bringatanya - Somogyi fagylaltműhely cukrásza, Somogyi Renáta bazsalikomos málnája lett az év fagylaltja.

Áfát csökkentene a Fürdőszövetség új elnöke 

A Magyar Fürdőszövetség 2018. május 10-11- én tartotta tisztújtó közgyűlését a budapesti Aquaworld Resortban, ahol a választmányi és szakbizottsági tisztségek mellett választották meg a szövetség új ügyvezető elnökét.

Itt vannak a magyarok! 

Teljes lett a Paloznaki Jazzpiknik idei fellépőinek névsora, Fábián Juli emléke előtt külön színpaddal és koncerttel tisztelegnek a szervezők.

25 év alatt hány település jelentkezett a Virágos Magyarország versenyre? 

Idén ünnepli 25. évfordulóját Magyarország egyik legrégebbi és legsikeresebb versenye, a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny, amelynek célja, hogy mind turisztikailag, mind pedig szó szerint felvirágoztassa a magyar településeket. A szervező Magyar Turisztikai Ügynökség, valamint a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny Szervező Bizottsága most a jubileumi évforduló alkalmából összegyűjtötte a 25 legérdekesebb tényt a versenyről.

Kovács Julianna vezeti itthon az Albán Nemzeti Turisztikai Ügynökséget 

2018. április 20-án az Albán Nemzeti Turisztikai Ügynökség véglegesítette Kovács Julianna magyarországi képviseletvezetői megbizatását — tudtuk meg az érintettől kedden.

Örül a Boeing 

Nem szüntette be teljesen az Európai Unió az Airbus repülőgépgyártó cégnek nyújtott tiltott állami támogatásokat az ügyben született korábbi határozatok ellenére sem - mondta ki kedden a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vitarendezési testülete.

Visszaadnák a környezetügy súlyát 

Az újonnan létrejövő agrártárcánál visszaadnák a környezetügy megfelelő súlyát, ennek első lépéseként önálló államtitkárságot hoznak létre a szakterületnek - mondta Nagy István agrárminiszter-jelölt a kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülésén kedden, Budapesten.

A modern zarándokok repülővel érnek célba 

A V4-országokban évente mintegy 5 millió a vallási turisták száma, akiknek a táborát 2025-ig további 4 millióval kívánják növelni - hangzott el a közép-kelet-európai vallási turizmusról a V4-ek soros magyar elnökségével szervezett római konferencián kedden.

Megnyilt a harmadik tiszteletbeli konzulátus Debrecenben 

A finn és az ukrán után az izraeli a harmadik tiszteletbeli konzulátus Debrecenben, számukat a jövőben bővíteni szeretnék, akár diplomáciai negyedet is kialakítanának a városban.

Indul a Slovnaft Bubi 

Még a nyári szünet előtt, várhatóan júniusban beindul az új pozsonyi kerékpárkölcsönző rendszer, amely a Mol Bubi mintájára jön létre a Mol szlovák leányvállalata, a Slovnaft és a helyi önkormányzat együttműködésének köszönhetően - derült ki az olajipari cég sajtóközleményéből.

Széll Tamás séf 

Széll Tamás séf vezeti a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjének zsűrijét júniusban Torinóban - jelentették be az esemény római sajtótájékoztatóján kedden.

Egy időre térjen haza! 

A török külügyminisztérium arra kérte kedden Izrael ankarai nagykövetét, Eitan Naehot, hogy "egy időre térjen haza", miután előző nap az izraeli amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése ellen tüntető palesztinok közül az izraeli rendőrség mintegy 60-at megölt a Gázai övezetben - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva.

2,8 milliárd forintból lesz modern város Békéscsaba 

Nyolc, a Modern városok programban szereplő békéscsabai projekt 2,8 milliárd forintos támogatását hagyta jóvá a napokban a kormány.

Akár négyszeres biztosítási díjat követelnek a buszos vállalkozásoktól 

Háromoldalú egyeztetést tartott az autóbuszok 2018. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjainak (kgfb) drasztikus emelkedéséről kedden a fejlesztési tárca kezdeményezésére a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a fuvarozói érdekképviselet - közölte a NiT Hungary (Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete) az MTI-vel.

Kiemelten támogatja az állam a fesztiválokat 

A központi büdzséből támogatott 58 fesztivál között van mások mellett a Művészetek Völgye, a balatonfüredi Anna Fesztivál, a jászberényi Csángó Fesztivál, az Ördögkatlan, a debreceni Virágkarnevál, a váci V4 Fesztivál és Színházi Találkozó, az egri Kaláka Fesztivál, a határon túl a nagyváradi Szent László Napok vagy a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok.

Gasztro-rendszerváltást a közétkeztetésbe! 

A közétkeztetésben az elmúlt években elindult egy változási folyamat: a kormány és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) célja, hogy ez a fogyasztói oldalról is sürgetett átalakulás egyfajta gasztronómiai rendszerváltássá nője ki magát, új korszakot nyitva ennek az ellátási formának a történetében az egészség, frissesség és fenntarthatóság jegyében – mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a közétkeztetés jó példáit népszerűsítő budapesti konferencián.

Gourmet túra a Cityramánál 

Szezonnyitó partnertalálkozót szervezett a Cityrama meghívott partnereinek, ahol az újonnan megjelent prospektusok bemutatása mellett több újdonságra is felhívták a figyelmet az utazási iroda vezetői - tájékoztatott pénteken a Cityrama.

Sztrájk miatt járatokat töröl a Brussels Airlines 

A pilóták egész napos sztrájkja miatt járatainak 75 százalékát törölte hétfőn a Brussels Airlines belga légitársaság. Budapesti járatokat is érint a szerdán folytatódó munkabeszüntetés.

Gasztronómiai fesztivált rendeznek Zalaegerszegen 

Június első napján kezdetét veszi a háromnapos Street Food Weekend elnevezésű rendezvénysorozat Zalaegerszegen és ekkor választják ki a város tortáját is.

Még komfortosabb business class a Lufthansán 

A jövőben a Lufthansa üzleti osztályának utasai még kényelmesebben alhatnak a Dél-Afrikába, Latin- és Dél-Amerikába vagy az USA nyugati partvidékére tartó járatokon. Az új Dream Collection elemei – az új párnahuzat, a nagyméretű, meleg takaró és a kényelmes derékalj – hozzájárulnak a tökéletes pihenéshez. Emellett az utasok az éjszakai járatokon a Van Laack új hálóingeit is igénybe vehetik - közölte hétfőn a légitársaság.

Turizmussal foglalkozó startupok jelentkezését is várja a METU 

METU GARAGE néven indít startup-programot Magyarország legnagyobb magánkézben lévő felsőoktatási intézménye. A Budapesti Metropolitan Egyetem a képzési kínálatának megfelelően a turizmus-vendéglátás, az üzlet, a kommunikáció, és a művészet területéről egyaránt várja a startupok jelentkezését.

Márciusban is jól teljesítettek a szállodák 

A szállodák márciusban az első két hónapnál is nagyobb mértékű növekedést értek el. Forgalmuk országos szinten 18,4%-kal, budapesten 17%-kal, a budapesten kívüli szállodákban 19,8%-kal, a balatoni régióban 30,2%-kal volt magasabb a tavalyinál.   

Két új vezető a The Ritz-Carlton, Budapestben 

Meda Vasiliu a szálloda új értékesítési és marketing Igazgatója, míg Kis-Király Ernő food and beverage igazgatóként csatlakozott a szálloda csapatához.

Nem mindegy, mikor vált pénzt, ha Horvátországba készül 

Múlt héten nagy keletje volt a kunának, ezért a horvát jegybank - a folyamat lassítása érdekében - 320 millió eurót vásárolt kuna ellenében. A kunagyengítő lépéssel az intézmény szeretné elkerülni az árfolyam túlzott erősödését, hiszen az negatívan érinti a turizmust - adta hírül a portfolio.hu.

Sűrűbb reptéri járat 

Tarlós István főpolgármester pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 100E jelzésű repülőtéri közvetlen buszjárat jövő péntektől sűrűbb követési időkkel, a korábbi 30 perc helyett 20 percenként közlekedik majd. 

Hét új járat indul Debrecenből 

A Wizz Air 2018 decemberétől kétszeresére bővíti debreceni bázisát egy második Airbus A320 típusú repülőgéppel és hét új járatot is indít Debrecenből - közölte hétfőn a légitársaság.

Vigyázat! Omlásveszély! 

A IV. Béla korában, a tatárjárás után épült, így Magyarország legépebben megmaradt középkori lakótornya címmel büszkélkedő Salamon-toronynak pusztul a vasbeton kiegészítése, ökölnyi darabok hullanak a kövezetre.

Forgalmi javaslatok a bulinegyedben 

A Magyar Kerékpárosklub egy, a Szimpla kertben tartott fórum után levelet írt a VII. kerület főépítészének, melyben komplex megoldást javasoltak Erzsébetváros legforgalmasabb területének élhetőbbé tételére.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!