Büszkén zárta az elmúlt hat hónapot az easyJet

Büszkén zárta az elmúlt hat hónapot az easyJet 

2018. március 31-én véget ért hat hónap eredményei alapján az easyJet kiemelkedő teljesítményt nyújtott az első félévben, a téli időszakban pedig fennállásának egyik legjobb eredményét érte el.
Idegenforgalmi fejlődési lehetőség

Idegenforgalmi fejlődési lehetőség 

Kistérségi együttműködés keretében újabb útszakaszokkal bővítette, egyben vasúti közlekedéssel is elérhetővé tette a Pilisi Parkerdő Zrt. a Pilis Bike erdei kerékpáros útvonalhálózatot. A kesztölci és a piliscsévi önkormányzat, a helyi civil szervezetek és az erdőgazdaság együttműködése nagy jelentőségű a Pilis keleti oldalán fekvő települések turisztikai vonzerejének növelése szempontjából is.
Csökkenhet a szállás-szolgáltatás forgalmi adója

Csökkenhet a szállás-szolgáltatás forgalmi adója 

Az európai viszonylatban is magas, 18 százalékos magyarországi áfakulcs rontja a piaci szereplők jövedelmezőségét, de egy új kormányzati döntés értelmében csökkenhet a forgalmi adó a belföldi szálláspiacon - mondta Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
Széll Tamás nyit egy újabb Standot

Széll Tamás nyit egy újabb Standot 

Széll Tamás júniusban először vesz részt zsűritagként Bocuse d’Or válogatón, miközben első saját fine dining éttermét is megnyitja.

Belvárosi dallamok Siófok Fő terén 

Az 50. jubileumát ünneplő Siófokon júliusban és augusztusban a kulturális programok kiköltöznek a szabadba: hamarosan kezdődnek a Belvárosi Zenei Estek és a Belvárosi Néptánc Estek a Fő térre felállított színpadon, a langyos nyári estéken, a Víztorony szomszédságában.
Atyaég, hol tart a világ? Most egy 3 Michelin-csillagos is bezár!

Atyaég, hol tart a világ? Most egy 3 Michelin-csillagos is bezár! 

Joel Robuchon három Michelin-csillagos fine dining étterme, a szingapúri Resorts World Sentosa (RWS) június végével lehúzza a rolót.

Oltalmat kapott a homokháti őszibarack pálinka 

A Nemzeti eredetvédelmi programban földrajzi oltalom alá került a homokháti őszibarack pálinka - közölte az eljárást kezdeményező Kerekes Pál pálinkafőző mester csütörtökön az MTI-vel.

Vodkamúzeum nyílik Varsóban 

A Lengyel Vodka Múzeuma nyílik jövő héten Varsóban, egy 19. századi szeszgyár felújított épületében a lengyel vodkafajták több mint hatszáz éves történetét, előállításuk módját mutatják be.
Méregdrágán renoválták, majd rögtön leégett

Méregdrágán renoválták, majd rögtön leégett 

Tűz volt szerda délután egy londoni luxusszállodában. Az épületet, amelyben a minap befejeződött renoválás miatt csak a személyzet tagjai tartózkodtak, kiürítették, sérülés nem történt.

150 ezer látogatót várnak a VOLT-ra 

A szervezők 150 ezer látogatót várnak a 26. Telekom VOLT Fesztiválra, amelyet június 26-től 30-ig rendeznek meg a soproni Lővér Kempingben. Az idei fő fellépők közé tartozik a Depeche Mode, az Iron Maiden, az Avenged Sevenfold, a Limp Bizkit, a Hurts és Steve Aoki.

Újabb lépés a líra árfolyamvesztésének megállítására 

A török jegybank csütörtökön 125 bázisponttal, 17,75 százalékra emelte a kereskedelmi bankok hitelellátásának szabályozására szolgáló irányadó kamatát.

Pótlóbuszra kell számítani 

Pótlóbusz jár a a H8-as HÉV Cinkota és Gödöllő közötti szakaszán a most következő hétvégén, valamint a ráckevei (H6-os) HÉV helyett két hétvégén a Közvágóhíd és Dunaharaszti-külső között.

A légügyi hatóságoknak semmi köze nincs a székek közti távolsághoz? 

A légügyi hatóságoknak semmi köze nincs ahhoz, hogy a repülőgépeken mekkora a székek közti távolság, ezért a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség azt szeretné, a hatóságok ne szabályozzák azt - mondta Alexandre de Juniac, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnök-vezérigazgatója a szervezet Sydney-ben tartott közgyűlésén.

Három évtizedes negatív rekord 

Az eddig megfigyelt legnagyobb mértékű korallpusztulás sújtja az ausztrál Nagy-korallzátony területének egészét - derült ki az Ausztrál Tengertudományi Intézet (AIMS) legújabb jelentéséből.

Leállította a román kormány Veresptak UNESCO világörökségi jelölését 

Leállította a román kormány azt az eljárást, amelynek nyomán Verespatakot felvehették volna az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) védett kulturális örökségek listájára - adta hírül szerdán a G4media.ro hírportál.

A BKK a kultúrakedvelők barátja 

A BKK esti hajójáratokat indít a Wagner-napokon, és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadásai idején sűrűbben közlekedteti a 26-os buszt.

Az utolsó pillanatok voltak a legizgalmasabbak 

Az OTP SZÉP kártyákra két éve feltöltött 77,2 milliárd forintnak mintegy 98 százalékát elköltötték a kártyabirtokosok. Csak májusban mintegy 1,4 milliárd forinttal csökkent a hónap utolsó napján lejáró feltöltések összege. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók egy része most is az utolsó pillanatban használta fel a SZÉP kártyára töltött összeget. 

Májusban is több utas a Debrecen Airporton 

2018. májusában is tovább nőtt a Debrecen Airport utasforgalma. Az előző év azonos időszakához képest 20%-kal többen, mintegy 30 265-en vették igénybe Magyarország legdinamikusabban fejlődő repülőterét.

Magyarország és a horvát tengerpart napi összeköttetésben 

Június 14-én újra elindulnak a FlixBus nyaralójáratai: Horvátország és Montenegró 14 tengerparti települése közvetlenül megközelíthető lesz zöld távolsági busszal, Közép-Dalmáciába minden nap lesz éjszakai összeköttetés.

Megnyílt Magyarország első Winestone étterme 

Az AccorHotels megújult Mercure City Center szállodájában nyílt meg Magyarország első WineStone étterme, melynek fókuszában a magyar borok és helyi specialitások állnak. A vendégigények változásához alkalmazkodva a hotel célja, hogy a látogatók szállodában eltöltött ideje alatt minél különlegesebb élményekben részesüljenek, és még inkább betekintést nyerjenek a helyi gasztrokultúra egyediségeibe.

Számítunk a véleményére! 

Mivel a most bevezetésre került GDPR felkavarta az állóvizet mind szállodás, mind éttermes körökben, ezért kíváncsiak lennénk, Önöknél sikerült-e áthidalni a kezdeti időszakot. 

Divat a turizmusban 

“Télből a nyárba” mottóval pályázat indul feltörekvő divattervezők számára a legnevesebb hazai iparművészeti szakiskolák és egyetemek részvételével. A pályázók egy olyan hatdarabos kapszulakollekció megtervezésével csillogtathatják meg tehetségüket, amelyet bármelyik nő szívesen viselne, amikor a szürke magyar télből egy napsütéses helyszínre utazik. A kollekcióknak legalább egy olyan kombinálható szettet kell tartalmazniuk, amely hosszabb utazás során is kényelmes viseletet biztosít. A verseny nyertese az Emirates jóvoltából Dubajba repülhet, ahol részt vehet a világhírű Dubai Design Weeken.

A szelfi áldás az élményturizmusnak? 

Ötből négyen posztolnak közösségi média oldalukon nyaralásról, kétharmaduk már az utazás alatt – derült ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből. Népszerű tartalmak az önportrék, holott a válaszadók harmada szerint ciki szelfizni. Míg a nők inkább a tökéletes, a férfiak pedig a vicces arcukat szeretnék megmutatni az önmagukról készített fotóval. Nagyjából minden 200. szelfit kíséri valamilyen baleset.

Automata check-in applikáció 

A 2500 felhasználó visszajelzései alapján továbbfejlesztett AirlineCheckins applikáció iOS és Android rendszerekre egyaránt letölthető. Az alkalmazás, amelyet a Lufthansa Innovation Hub fejlesztett ki, a szolgáltatást átláthatóbbá és könnyebben használhatóvá teszi, és alapjául szolgálhat további, a repüléshez kapcsolódó szolgáltatások számára.

Megállapodás a percdíjak maximalizálásáról 

Megállapodásra jutottak az Európai Unión belüli telefonhívások percdíjainak maximálásáról a főbb uniós intézmények, a még hivatalos elfogadásra váró egyezség értelmében 2020-tól legfeljebb 19 eurócent (nagyjából 60 forint) lesz a tagállamok közötti hívások percdíja - jelentették be szerdán Brüsszelben.

Elkóborolt medve nyomában 

Elkóborolt medve nyomában

A hosszú évek együttműködésének eredménye 

A rodoszi Hotel Evi bejelentette, hogy kizárólagos értékesítője Magyarországon az Anubis Travel.

Netezhet repülés közben! 

A tajvani China Airlines bevezette a WLAN csatlakozási lehetőséget a hosszú távú járatokon Európa- Tajvan- Ausztrália és Új-Zéland között közlekedő B777 és A350-es tipusú gépei fedélzetén a business és prémium-economy osztályokon.

Jól muzsikálnak a kereskedelmi szálláshelyek Romániában 

Az idei első négy hónapban 4,8 százalékkal, 5,734 millióra nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

Még csak indul a nyár, de már temérdek a magyar a horvátoknál 

A napi átlagos költést tekintve jó vendégnek számítanak a magyarok Horvátországban, ahol az idei első öt hónapban harmadával több magyar fordult meg, mint tavaly - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője szerdán az MTI-t.

Wizzair. Vigyázat, hamisítják! 

Hamis Wizz Air promóció terjed az interneten, a cég arculatával megegyező weblap, illetve Facebook poszt hamisan azt ígéri, hogy egy megosztással, valamint néhány kérdésre adott helyes válasszal a felhasználó 1 euróért 2 Wizz Air repülőjegyet vásárolhat - figyelmeztet a légitársaság.

Az esélyegyenlőség és a turizmus kéz a kézben jár 

Az esélyegyenlőség és a turizmus sokszor kéz a kézben jár - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

A torma a főszereplő a debreceni Gourmet-n 

A létavértesi torma kerül a középpontba a 3. Debrecziner Gourmet Fesztiválon, amelyet június 15. és 17. között rendeznek meg a Nagyerdőben, a Békás-tó partján - hangzott el a gasztronómiai eseményt beharangozó keddi debreceni sajtótájékoztatón.

Gyula is kapott egy kézműves sörfesztivált 

Június 7. és 10. között első alkalommal rendezik meg Gyulán a várkertben a Kézműves Sörfesztivált - tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.

Június a sajt sajtója 

Júniusban ünnepeljük a sajt világnapját. A sajt tartalmazza a tej összesértékes alkotórészét, csak koncentrált formában, valamint hosszabb ideig eltartható a többi tejterméknél. A benne található víz mennyisége határozza meg a sajt keménységét, a magasabb zsírtartalom pedig a sajt ízét „hozza ki”.

Harmadszorra is Nagy Bor Teszt 

Az elmúlt két évben összesen 60.000 válaszadó adatait dolgozták fel a kutatók, akik nem kevesebbre vállalkoztak, mint az internetet használók borvásárlási és borfogyasztási szokásainak elemzésére.

Ön mit tud az online számlázásról? 

Megjelent az online számlázás végrehajtási szabályait tartalmazó rendeletmódosítás. 2018. július 1-jétől kötelező a számlázó-programok online bekötése az adóhivatalhoz. A számlát kiállító vállalkozónál az adatszolgáltatást a program automatikusan végzi el, ez a vállalkozónak semmilyen plusz munkát nem jelent. Az online számlázás a csalárd cégek kiszűrésével a tisztességes vállalkozókat és az államkassza bevételét védi, és jelentősen csökkenti a vállalkozások adminisztrációs terheit is.

Szükség van a vasúti reformra 

 A nemzetgyűlés után kedden a szenátus is elfogadta nagy többséggel első olvasatban az állami vasúttársaság (SNCF) reformját előíró törvénytervezetet, amely ellen a szakszervezetek több mint két hónapja gördülő sztrájkkal tiltakoznak.

Négy év börtön a nejlonszatyorért 

Világszerte ötven nemzet tesz már intézkedéseket a műanyaghulladékok egyre súlyosbodó problémájának kezelése érdekében - derült ki a témában készített eddigi legnagyobb, az indiai Újdelhiben kedden bemutatott ENSZ-tanulmányból.

Harmadik kifutópálya a Heathrow-n 

A brit kormány kedden ismertetett döntése szerint megépülhet a súlyos kapacitásgondokkal küszködő londoni Heathrow repülőtéren a harmadik kifutópálya.

Az utazás módja és a globális felmelegedés 

Másfél Celsius-fokban lehetne korlátozni a globális felmelegedést, ha olyan hétköznapi dolgokon változtatnánk, mint az utazás módja, a házak fűtése és hűtése - állapította meg egy új nemzetközi kutatás.

Új szállodaigazgató a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace élén 

2018. májusától Schwindt-Kiss Andrea igazgatja a Mellow Mood Hotels 5 csillagos szállodáját, a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace-t. 

Dalos kalandra vágyik? 

Befejeződött az első fészkelési időszak a Gödöllői Erdészeti Arborétumban, amely során a Pilisi Parkerdő odútelepén költő énekesmadarak félmilliónál is több hernyót fogyasztottak el, így hálálva meg az erdészek gondoskodását a fészkelő helyekről.

Felújítás alatt 

Felújítják nyáron a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasutat mintegy 960 millió forint állami forrásból, ezért a múzeumvasút őszig nem látogatható - közölte az üzemeltető Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. az MTI-vel.

Pezsgőzés egy napon át 

A champagne-ház idén június 9-re hirdette meg a Moët & Chandon Grand Day-t, amikor szerte a világon, 24 órán át közös koccintásra hívják a pezsgőkedvelőket és több mint 80 országban együtt ünnepelnek. 

Mi az a kombószálloda? 

Az AccorHotels magyarországi Mercure szállodái számára 2018 a megújulás éve. Tavasztól a Mercure Budapest Buda és a Mercure Budapest Korona vendégei már felújított szobák kényelmét élvezhetik a fővárosi látogatásuk során. A Mercure Budapest Buda különösen érdekes lehet az utazók számára, hiszen Magyarországon először valósul meg két hotelmárka, a Mercure és az ibis kombinációja egy szálloda épületén belül.

Jöhetnek a diákok a vendéglátásba! 

A Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunka programot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget - nyilatkozta az MTI-nek Varga Mihály.

Ehető sörcsomagolás a teknősökért 

Az aludobozos italok cipelésére szánt műanyag eszközök nyugdíjazása a hüllők számára is megváltást hozhat.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!