Turizmus Online cikkei
Melyik réteg jár még jól az ingatlanpiaci fellendüléssel?
Az ingatlanpiaci fellendülés az eladói oldal mellett a piachoz kapcsolódó vállalkozások számára is számtalan előnyt biztosít - állapította meg legfrissebb jelentésében a Duna House.

Változik a vonatok és a HÉV menetrendje
Vasárnap és hétfőn az ünnepnapi, kedden a vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok, a HÉV-ek pedig vasárnap és hétfőn bővített esti üzemidő szerint közlekednek.

Jól gondolja meg, melyik hídon halad a hétvégén!
Szombaton és vasárnap egy forgalmi sáv részleges lezárása mellett mossák a budapesti Erzsébet hidat - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.
Több ország is kitiltotta a magyar sertéshúst
A Heves megyében egy vaddisznó tetemében kimutatott afrikai sertéspestis miatt Szerbia, Japán, Tajvan, Szingapúr és Dél-Korea is kitiltotta piacáról a Magyarországról származó sertéshúsokat és sertés eredetű termékeket – írja a Világgazdaság.
Növekszik az e-útdíjból származó bevétel
A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevétel csaknem 12 százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest, meghaladta a bruttó 221 milliárd forintot, ennek több mint 51 százalékát a külföldi úthasználók fizették be - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) igazgatóságának elnöke a társaság szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Indul a lovas turizmus a Pilisben
A Pilisi Parkerdőben ünnepélyes keretek között nyitották meg a Pilis Ride erdei lovas úthálózat első szakaszát, így a gyalogos és kerékpáros túrázás mellett már lóháton is kényelmesen bejárhatók a Visegrádi-hegység legszebb részei. A tulajdonosi támogatással zajló program részeként 4 nyári istállót építettek, és kijelöltek 56 kilométernyi erdei lovastúra-útvonalat is - tájékoztatott szerdán a Pilisi Parkerdő Zrt.

Pro Natura díjat kapott a visegrádi Madas László Erdészeti Erdei Iskola
A Föld Napja alkalmából a földművelésügyi miniszter Pro Natura Emlékplakettet adományozott a Pilisi Parkerdő Zrt. Madas László Erdészeti Erdei Iskolájának - tudtuk meg szerdán a Pilisi Parkerdő Zrt-től.

Nagy sikerrel zárult a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál
24 nap, 269 program, 17 magyarországi premier és több ősbemutató – telt házas előadások és koncertek, egy nagy sikerrel debütáló fesztiválmagazin, emlékezetes pillanatok. Vasárnap többek között Fesztiválzáró Promenáddal, majd rendhagyó helyszínen, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálján A varázsfuvola előadásával ért véget a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál. 345 nap múlva, 2019. április 5-én pedig kezdődik a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál - foglalták össze a szervezők az esemény sikerét.

Szállodaigazgatói kinevezés a Mellow Mood Hotelsnél
2018. márciusától Szabó Endre a Cosmo City Hotel és az Estilo Fashion Hotel szállodaigazgatója.
Hat éves a Hotel Kumánia Gyógyfürdő
Az idei évben ünnepli hatodik születésnapját a Kumánia Gyógy- és Strandfürdő és a közvetlen szomszédságába épült Hotelt Kumánia.
Mi a közös Magyarországban és a Wizz Airben?
A magyar államadós-besorolással azonos, "Baa3" szintű befektetési ajánlású adósminőségi osztályzattal látta el a Wizz Air légitársaságot a Moody's Investors Service.
Döntöttek a Lánchíd felújításáról
Szeptemberben kezdődhetnek meg a Lánchíd felújítási munkálatai és várhatóan 2021 június végére fejeződnek majd be.
Kétmilliárd forint városrehabilitációra
A Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag döntött a TÉR-KÖZ 2018 pályázat kiírásáról. A pályázat forrásai a közterületek komplex megújítására és közösségi célú városrehabilitációs programok megvalósítására használhatóak fel.
Drágul a taxizás
Július elsejétől drágább lesz Budapesten taxival utazni: a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében.
Speciális akadálymentesítés
A 3-as metróvonal felújításával kapcsolatban több állomás speciális akadálymentesítéséről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés, a vonal 20 állomása közül 18 akadálymentesen lesz megközelíthető.
Formula-1-es nagydíj Sao Pauloban
A Formula-1-es nagydíj 2018. november 9-11 között kerül megrendezésre Sao Paulóban az Interlagos Autodromo Jose Carlos Pace pályán.
Egy hévízi hotel a sikeres tinisorozatban
Május 26-tól hat héten át kerül a Duna televízió képernyőjére a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Megafilm Service közös sorozata, az Egynyári kaland harmadik évada, amelyről Hévízen, a tavalyi forgatás egyik kiemelt helyszínén kedden tartottak sajtótájékoztatót az alkotók.
Újra Baranyai Gourmet Piknik
Ismét megrendezik a Baranyai Gourmet Pikniket a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben, ahol május 1-jén harminckét étterem, cukrászda, borászat és kistermelő várja az ínyenceket.
A britek betilthatják a plasztik szívószálat
Az Egyesült Királyság lakossága évente 5,8 milliárd darabot használ el belőlük.
A világ 10 legjobb tetőteraszának egyike budapesti
A Condé Nast Traveler mindjárt az elsőként említi a Bazilikára néző tetőteraszt.
Négyszeres forgalom a szálláshelyeken
A mostani négynapos hétvégén a szálláshelyek bevétele egy átlagos hétvége 4,5-szeresét is elérheti, és másfélszerese lehet a tavalyinak, amikor a május elsejei hétvége csak három napos volt - közölte a Szállás.hu.
Jelentős csökkenés a Balaton vízgyűjtő területén, és vasúti fejlesztések
A kutatók prognózisa szerint 2100-ra a Balaton vízgyűjtőjén a vízkészlet jelentős csökkenésére kell számítani, ami befolyásolja tó hasznosíthatóságát is.
Cirkusz és operett meglepő találkozása
A Margitszigeti Szabadtéri Színpad nagy dobásra készül 80. születésnapján: Kálmán Imre nagyoperettjének, a Cirkuszhercegnőnek bemutatójára. A három felvonásos előadást július 20-án és 21-én láthatja a közönség a Budapesti Nyári Fesztivál keretében.
Fejlesztések a Red Sea Boats Holidays-nél
Harmónia Travel néven viszonteladói üzletággal bővül a búvártúrákra specializálódott utazási iroda.
A tömeges turizmus baleári ellenszere
Spanyolországban elsőként a Mallorca szigetén fekvő Palma városában az önkormányzat úgy döntött: megtiltja, hogy lakástulajdonosok ingatlanukat szállás gyanánt kiadják — számolt be a BBC.
Konzultálna munkavállalóival az Air France
A munkavállalók véleményét kéri a légitársaság a fizetési javaslatról, hogy véget vessen a sztrájknak.
Marketing díjas a Budapest Airport
Kiterjedt B2B marketing erőfeszítései elismeréseként a Budapest Airport tegnap este elnyerte a Routes Europe légiközlekedési konferencia Marketing Díját. A magyar főváros repülőterének a győzelmét mintegy 1200 légiközlekedési szakember jelenlétében hirdették ki, a Routes Europe Bilbaoban megrendezett gálaestjén - tudtuk meg a remek hírt a Budapest Airporttól kedden.
Kiképző központ 3800 négyzetméteren
2018 végén megnyitja új kiképző központját Budapesten. Az új létesítményben 2 új, csúcstechnológiájú teljes, mozgó szimulátor, egy rögzített szimulátor, egy vadonatúj fedélzeti vészhelyzeti evakuációs kiképző egység, valamint a tűzoltás gyakorlására szolgáló „Real Fire Fighting Trainer” egység kap helyet - tudtuk meg kedden a légitársaságtól.
Megfér-e a természet és az ipari csarnokok?
Befejeződött a Páty közelében fekvő Sasfészek-tó körüli tanösvény kialakítása. A helyi oltalom alatt álló terület számos védett madárfaj és vízi állat élőhelye. A mintegy négyhektáros tó mentén a környezetbe olvadó nyomvonalon lehet sétát tenni, a csaknem egykilométeres táv egyes állomásain interaktív tájékoztatók mutatják be a hely élővilágát - tudtuk meg a beruházótól kedden.
A játékszabályokat felülíró gép a Ryanair-nél
Érvényesíti opciós jogát az ír Ryanair arra a 25 darab Boeing 737-200 Max-ra, ami 2019-től áll szolgálatba a diszkont fuvaros flottájában - közölte kedden a Ryanair.
Kánaánita majális négy és félszer
4,5-szörös lesz a forgalom a szálláshelyeken a hosszú hétvégén, ami másfélszeres növekedés tavalyhoz képest. Az átlagos foglalási értéknél 60 százalékkal drágábban foglalunk, ha SZÉP-kártyával rendezzük a számlát. Eger és Gyula átvették a vezetést Budapesttől a Szallas.hu legvonzóbb belföldi úti célokat rangsoroló listáján.
Elő az úszóbugyogót, indul a strandszezon!
Az idei strandszezonban elsőként a Palatinus és a Paskál fürdők strandterületei nyitják meg kapuikat a budapesti strandok sorában — közölte kedden a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.
Rendőrkézen a jegyvizsgáló bántalmazója
A MÁV-csoport múlt héten adott tájékoztatást arról, hogy április 15-én, hajnalban egy Lajosmizsére tartó személyvonaton brutálisan bántalmaztak egy jegyvizsgálót, akit az esetet követően súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők. Az emberkedő haramiát hamar elfogták.
A migránshotel ugródeszka is lehet
Sokan lépcsőfoknak tekintik a Práter melletti, világon egyedülálló migránshotelt, a Magdas-t.
A végtelenbe és tovább
12 év, több mint 200 saját fejlesztésű program, 20.000 elégedett vendég, 550 személyre szabott rendezvény és több ezer személyre szabott utazás után megújul az úttörő szellemiségű DMC és rendezvényszervező cég, a budapestUNDERGUIDE — közölte kedden Magyar Vilma, a cég alapító-ügyvezetője.
„A városnak lehetnek turistái, de a város ne legyen a turistáké”
Budapest is csatlakozott a fenntartható turizmusról és a kulturális örökség tiszteletéről szóló Barcelonai nyilatkozathoz. „Better Places To Live. Better Places To Visit” címmel 2018. április 19-én rendezett Barcelonában konferenciát a NECSTouR, a fenntartható és versenyképes turizmus európai régióinak hálózata. A workshoppal egybekötött találkozó mintegy 17 európai desztináció (Barcelona mellett Bécs, Bilbao, Brüsszel, Budapest, Cardiff, Dubrovnik, Girona, Graz, Hamburg, Helsinki, London, Madrid, München, Párizs, Reykjavík, Zürich) vezető szakértőinek részvételével zajlott. Budapestet a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) képviselte — tudtuk meg hétfőn a BFTK-tól.
Kiürítette a rendőrség Mont-Saint-Michelt
Előállította a francia rendőrség azt a férfit, aki miatt vasárnap elővigyázatosságból kiürítették az Atlanti-óceán partján található Mont-Saint-Michel árapályszigetet, mert azzal fenyegetőzött, hogy a rendőrökre támad.
Ismét törölte több budapesti járatát az Air France
Ismét törölte több budapesti járatát az Air France a dolgozóinak sztrájkja miatt.
A gombóc, a kaviár és a pezsgő esete a Gourmet fesztivállal
A gombóc, a kaviár és a pezsgő lesz a központi eleme az idei Gourmet fesztiválnak, amelyen a nemzetközi sztárséfek mellett a magyar gasztronómia legjobb éttermei, cukrászatai és pincészetei is bemutatkoznak május 17. és 20. között a Millenáris parkban.
Budapesté az első karbonsemleges repülőtér a régióban!
Újabb, kiemelkedően fontos, nemzetközi környezetvédelmi elismerést vívott ki a Budapest Airport.
A topétterem, ahol a tányérok közepe üres
Tudja, hogy melyik az a budapesti fine dining étterem, ahol a séf a tányér szélére tálal?
Repülőgép-hajtóművek százait ellenőrzik a Southwest esete miatt
A Southwest Airlines amerikai légitársaság végzetes balesete után az amerikai és az európai légiközlekedési hatóság elrendelte pénteken összesen 680 olyan hajtómű rendkívüli műszaki ellenőrzését, mint amilyennel az érintett Boeing 737-es is fel van szerelve.
Drágulhat a fővárosi taxizás
Július elsejétől drágább lehet Budapesten taxival utazni, ugyanis a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedhet, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nőhet, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott előterjesztést megszavazzák a képviselők.
Így védje ki a nyári őrületet a horvát autópályán
Idén várhatóan 600 ezer magyar tölti nyaralását Horvátországban, többségük autópályán jut majd el a célállomásra, rájuk a kapus rendszer miatt hosszas sorban állás és nem várt „extra” költségek várhatnak.
Két pohár pálinka 225 ezerért
A nyomozók elfogták a belvárosi szórakozóhely üzletvezetőjét, személyzetét.
Hétfőn légi- és vasutassztájk Franciaországban
Jóllehet a lakosság továbbra sem támogatja az ágazati tiltakozásokat, az Air France francia légitársaság dolgozói és a francia vasutasok is folytatják hétfőn és kedden gördülő sztrájkjukat.
160 millió eurós üzlet a Gastropan
Több mint 160 millió euró értékben kötöttek szerződéseket a hét végén Marosvásárhelyen tartott GastroPan pékipari, cukrászati gasztronómiai és vendéglátóipari szakmai kiállításon - közölte vasárnap a kiállítás igazgatójára hivatkozva az Agerpres hírügynökség.
Odaítélték a Borászok Borásza díjat
A néhai Konyári János, a balatonboglári Konyári Pincészet egykori alapítója nyerte el a Borászok Borásza-címet, míg a Borászok Barátjának a brit Caroline Gilby borszakértőt választották.