Hibát hibára halmozott a Viking kapitánya

A május 29-i budapesti hajókatasztrófa vizsgálata során felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyvek arról árulkodnak, hogy nemcsak az előzésre vonatkozó hajózási szabályokat, hanem a vízen való találkozás, illetve a hajóútvonalak keresztezésének szabályait is megsérthette a Viking Sigyn kapitánya, írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint a találkozás, keresztezés és előzés hajózásai szabályzatban lefektetett előírásait is sértő részletek a tanúkihallgatási jegyzőkönyvek tanulmányozása és összevetése alapján válhatnak világossá. A szakértők szerint a Sigyn hajóvezetőjének az AIS-rendszerén, a radarján, sőt szabad szemmel is látnia kellett a Hab­leányt, és azt is, hogy az útvonaluk metszi egymást. A folyami hajózás hírközlését biztosító, ellenőrző és irányító Navinfo diszpécserei tanúvallomásukban pontosan el is mondták ezt - értesült az Index.

A kihallgatási jegyzőkönyvekből egyértelmű: a Sigyn érkezett hátulról, a Hab­leány jobbról előrébb haladt tőle, utóbbi a szabályzat szerint nem is változtathatta meg az útirányát, az előbbinek pedig lassítania kellett volna. A hajózási szabályzat ráadásul azt is világosan kimondja, hogy amennyiben a hajó vezetője összeütközés veszélyét észleli, a hajónak egy nagyon rövid hangokból álló sorozatot kell leadnia. A Sigyn érkezett hátulról, hajóvezetője azonban nemhogy az összeütközés veszélyét, de magát az ütközést sem észlelte.

A kihallgatási jegyzőkönyvekből egyértelmű: a Viking amerikai utasai kiabáltak Csaplinszkij kapitánynak, hogy „hajó, hajó, állj!”, illetve hogy elütött egy kisebb hajót. Csaplinszkij utóbbira mondta, hogy „What?” – „Micsoda?”. Ez 21 óra 6 perc 7 másodperckor történt. A Sigyn mögött érkező Viking Ingvi hajóvezetője 21 óra 9 perc 57 másodperckor oroszul hívta a Sigynt. „Itt vagyok. Jura, mi történt?”, Csaplinszkij válasza: Összeütköztem valami hajóval. Látsz valamit mögöttem? A válasz: Mögötted semmit nem látok. majd – mint a lap megfogalmazta – az Ingvi is megállás nélkül áthajózott a hullámsírba küldött Hableány, illetve a felső fedélzetéről a vízbe esett, illetve ugrott utasok felett, aztán továbbállt.

Erre mondta azt korábban Sógor Zsolt, a Hab­leányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. sértetti képviselőjeként a Magyar Nemzetnek, hogy vizsgálni kell a segítségnyújtás elmulasztását is nemcsak Jurij Csaplinszkij, hanem az Ingvi személyzete esetében is. A jegyzőkönyvekből azonban korántsem csupán ez, az újabb felelősségi kérdés merül fel. A Hableányt legázoló hajó külföldi utasai ugyanis horrorisztikus jelenetekről számoltak be. A szállodahajó felső fedélzetén, az orrtaton álló amerikai turisták a Parlamentet fotózták, így tőlük karnyújtásnyira látták hullámsírba merülni a Hableányt, és még az életük utolsó pillanatait megélő áldozatok szemébe is belenéztek, fogalmaz a kormányközeli lap.

A Magyar Nemzet idézi is a tanúkat:

Katherine B. G. a hajó elején, jobb oldalon fotózott. Egyszer csak feltűnt a látóterében a Hableány: ... láttam, hogy annyira közel van, hogy össze fogunk ütközni. [...] A Viking a kis hajó hátsó részét ütötte meg [...], oldalára borult és nagyon gyorsan elmerült [...], a másik hajón láttam, hogy emberek integetnek [...], kiabáltak.

Sana U. látva a rohamosan közeledő Hab­leányt, azt hitte, összeütköznek, majd a másik hajó lepattan a Sigynről: A kis hajó nekiütközött a mi hajónk jobb oldalának [...] oldalra billent, aztán azonnal a nagy hajó alá került [...] sikítottam, és hátrarohantam a kapitányért, aki jött előre és megnézte, hogy tényleg történt-e valami – mondta az utas.

Pamela P. A. az ütközés utáni pillanatokról úgy fogalmazott: A kis hajó (az ütközés következtében) befordult a nagy hajó elé, majd a jobb oldalára fordult és elsüllyedt. A kis hajó a nagy hajó bal oldalán jött fel a vízfelszínre, néhány embert láttam a vízben. [...] Ők ekkor még életben voltak [...], mentőmellényeket dobtak be nekik [...], a hajó (a Hableány) a jobb oldalára fordult, az összes mellény feljött a vízre, de egy ember sem.

Forrás: Index


Ismét látogatható a Margitsziget

Ismét látogatható a Margitsziget 

Október 8-án, kedden déltől újra megnyitják a Margitszigetet.
Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás

Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás 

A rendezvény jelentős változásokon ment keresztül a 2020-as debütálás óta.
NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet érinti

NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet érinti 

Hangsúlyozták, hogy ebből kiindulva a kormány csak Budapesten kívánja szigorítani a rövid távú lakáskiadás szabályozását.
Ilyen még nem volt: már jelentkezhet a női- és férfi formaruha kreatív pályázatra!

Ilyen még nem volt: már jelentkezhet a női- és férfi formaruha kreatív pályázatra! 

Formaruha kreatív látványterv pályázat indul a Klasszis TopDesign keretein belül.
"A teljes tiltás jogi nonszensz és gazdaságilag irracionális" - szakmai szervezetek a rövid távú lakáskiadásról

"A teljes tiltás jogi nonszensz és gazdaságilag irracionális" - szakmai szervezetek a rövid távú lakáskiadásról 

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára.
Ritkán látható remekművek az aukciós kiállításon

Ritkán látható remekművek az aukciós kiállításon 

Megnyílt a Virág Judit Galéria ingyenes aukciós kiállítása - remekműveket láthat a közönség.
Medián-kutatás az Airbnb-k működéséről

Medián-kutatás az Airbnb-k működéséről 

A lakosság többsége szigorúbb feltételekkel, de engedné az Airbnb-k működését.
FATOSZ-konferencia: a vidéki szálláshely-szolgáltatók oktatásáról és képzéséről

FATOSZ-konferencia: a vidéki szálláshely-szolgáltatók oktatásáról és képzéséről 

A Tokaj-Hegyalja Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem elismert szakértői, és iparági vezetők osztották meg gondolataikat arról, hogy hogyan lehetne elősegíteni a vidéki turizmus fejlődését és sikerességét a képzések révén.
Október 11-én látható lesz a Szabadság-szobor

Október 11-én látható lesz a Szabadság-szobor 

A főváros egyik legextrémebb drónshowja következik október 11-én 19:30-tól.
Patinás évfordulóhoz érkezett a KÖZTI

Patinás évfordulóhoz érkezett a KÖZTI 

Hetvenöt éves Magyarország legnagyobb múltú építészirodája.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.