Idén rekordméretű a szennyezés a Tiszán

Vízügyi, civil és vállalati együttműködés segíti a Tisza hulladékmentesítését, az évről-évre tapasztalható, ám idén rekordméretű szennyezés felszámolása legalább négy hónapot vesz majd igénybe - jelentette ki a témában tartott keddi sajtóeseményen az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója.

Láng István elmondta: a tavaszi árhullámokat követően eddig nem látott mennyiségű, becslések szerint 8000 tonnát meghaladó kommunális és növényi eredetű hulladék torlódott össze a Kiskörei vízlépcső felvízi oldalán. Az uszadékmező felülete eléri a 17 ezer négyzetmétert és közvetlenül a duzzasztómű előtt a vastagsága a 3 métert is meghaladja. Mivel ez a mennyiség közel duplája a korábbi évek legjelentősebb szennyezéseinek, az OVF soron kívül fejlesztette a vízlépcső téli kikötőjében kialakított rakodóteret és a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVÍZIG) munkatársai napi 12 órában úszó-rakodó munkagéppel egy 200 tonnás uszályra termelik ki a hulladékot.

Az OVF igazgatója szerint hosszabb távon mindez csak "tüneti kezelés", emellett a probléma tartós felszámolásához a közeljövőben újabb lokalizációs pontokat kell találni a folyó felsőbb szakaszain, folytatni kell az egyeztetéseket a román és ukrán vízügyi szakmával, de végső soron a Tisza-völgy lakosságának felelős gondolkodására van szükség. Ebben fontos mérföldkő az OVF, a PET Kupa civil környezetvédelmi program és a The Coca-Cola Foundation, azaz a Coca-Cola globális alapítványa együttműködésével megvalósult összefogás, mely a Tisza hatékonyabb és eredményesebb hulladékmentesítését segíti.

Hankó Gergely, a PET Kupa szakmai vezetője, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének (KSZGYSZ) ügyvezetője az eseményen arról beszélt: hat éve indult kezdeményesésük eddigi mérlege 85 hajó, 38 tonna összegyűjtött hulladék, 50 szennyezett terület megtisztítása mintegy 1400 önkéntes bevonásával. Az együttműködés kapcsán céljuk a következő években megduplázni a kitermelt hulladék mennyiségét és tevékenységüket a mellékfolyókra is kiterjeszteni. Az összegyűjtött műanyagok szelektálásában és újrahasznosításában történő közreműködés mellett pedig ezekből innovatív termékek előállítását is tervezik.

Kerekes Péter, a Coca-Cola Company magyarországi igazgatója az eseményen kiemelte: a vállalat 78 millió forintot szán a Hulladékmentes Tisza program támogatására. Szándékaik szerint ez a segítség lehetővé teszi, hogy a PET-kupákon két év alatt legalább 80 tonna hulladékot sikerüljön begyűjteni és újrahasznosítani. Az anyagi vállaláson túl pedig a cég munkatársait is bevonja a projektbe, ők önkéntesként csatlakozhatnak annak megvalósításához - jegyezte meg. 

Forrás: MTI


Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.
Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden

Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden 

Három nap, több mint ötven nemzetközi szakértő és rengeteg inspiráló előadás.
Zseblámpával a székesegyházban

Zseblámpával a székesegyházban 

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján a veszprémi várnegyedbe látogatnak.
Októberben indiai esküvő-workshop Budapesten

Októberben indiai esküvő-workshop Budapesten  

A brit-indiai Priti Raichura, a luxusesküvők nemzetközi szakértője a HotelPremio Group-pal együttműködve workshopot szervez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.