Átszálló légiutas és késett a járata?

Egyik uniós tagállamból induló, majd unión kívüli országon keresztül további célállomásig közlekedő, egységesen foglalt, közvetlenül csatlakozó légi járatok késése esetében az első repülési szakaszt lebonyolító légi fuvarozó köteles az utasokat kártalanítani – közölte döntését az Európai Unió Bírósága - írja az AIRportal.hu.

Hozzátették ugyanakkor, az utasok kártalanítására köteles légi fuvarozónak jogában áll, hogy a másik érintett légitársasággal szemben a pénzügyi teher kompenzálása érdekében fellépjen. Az ügy előzménye, hogy egy cseh légi fuvarozónál vásárolt, Prágát, az Egyesült Arab Emírségekbeli Abu-Dzabin keresztül a thaiföldi Bangkokkal összekötő légi járat utasai az arab országból induló járat indulási nehézségei miatt több mint 8 órás késéssel érkeztek a végső célállomásra. Az utasok keresetet indítottak a cseh bíróságok előtt a cseh légitársaság ellen az uniós rendeletben előírt kártalanítás megfizetése iránt. A cseh légi fuvarozó vitatja a kereset megalapozottságát, mivel a második repülési szakaszt egy másik légi fuvarozó bonyolította le.

Ítéletében az uniós bíróság arra emlékeztet, hogy az egységesen foglalt, egy vagy több csatlakozással rendelkező légi járat az utasokat megillető kártalanítás szempontjából egységes egésznek minősül. A közvetlenül csatlakozó járat pedig akkor is a vonatkozó uniós rendelet hatálya alá tartozik, ha azt egy unión kívüli légi fuvarozó bonyolította le, és az utazási szakasz indulási és érkezési helye is egy Európai Unión kívüli országban volt. A bíróság döntése szerint egy egységesen foglalt, unión kívüli célállomású, közvetlenül csatlakozó légi járat érkezésének jelentős késedelme miatt a cseh társaság köteles a rendeletben előírt kártalanítás megfizetésére, noha a jelentős késedelmet egy másik légitársaság okozta. Az egységesen foglalt, egy vagy több csatlakozással rendelkező légi járatok keretében az első repülési szakaszt végrehajtó üzemeltető légi fuvarozó “nem bújhat egy másik légi fuvarozó által végzett későbbi repülési szakasz hibás teljesítése mögé” – közölték.

Forrás: Airportal.hu


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.