Mestervizsgát kell tenniük a gyakorlati oktatóknak 

A 2011. évi CLXXXVII. szakképzési törvény rendelkezik arról, hogy 2015. szeptember 1-től mestervizsgával kell rendelkezniük azoknak az oktatóknak, akik gazdálkodó szervezeteknél gyakorlati képzésben gyakorlati oktatóként tanulóval foglalkoznak (azon szakképesítések tekintetében, amelyekben a mestervizsga követelményeit a szakképesítésért felelős miniszter kiadta).
Már Varsóba is elrepít a Germanwings

Már Varsóba is elrepít a Germanwings 

A jövő évi nyári menetrendben a Germanwings legnagyobb, köln/bonni bázisrepülőterét újabb európai nagyvárossal köti össze: a légitársaság 2014. március 30-tól heti hat alkalommal közlekedtet majd járatokat Varsóba. Ennek köszönhetően az utasok kedvező áron és kényelmesen juthatnak el a Rajnától a Visztuláig.

Villanyvasúton a Gellértbe 

Modellvasúton érkezik idén a Mikulás a Gellért Szállóba. A patinás hotel egybenyíló rendezvénytermeiben mintegy 700 négyzetméternyi vasútmodell-hálózat és megannyi program várja a gyermekeket és játékos kedvű szüleiket december 7-én és 8-án.

Januárban újra MISZ Közgyűlés 

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége 2014. január 22-én, szerdán 10:00 órától 17:00 óráig tartja éves közgyűlését, melyre a MISZ tagokat, idegenvezetőket és vendégeket várnak a szervezők.

Beindította a telet a Fridge - Hó-Show 

A budapesti Fridge - Hó-Show három napján 24.000-en indították a telet, míg Bécsben, ahol két napos volt a téli-buli, 18 ezren szerették meg a Fridge-et.

Támogatják a tanyán élőket 

Öt megyében már tájékozódhattak a tanyafejlesztési program eredményeiről az érdeklődök az elmúlt két hétben a program bemutatását célzó roadshow keretében - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

Januárban műkorcsolya és jégtánc EB Budapesten 

Óriási energiával készülnek a sportág legjobbjai az idei szezon fő eseményére, a szocsi téli olimpiára. Az európaiak számára az ötkarikás játékokra vezető út utolsó állomása lesz a január 13. és 19. között Budapesten sorra kerülő Európa-bajnokság.

Erősödik az online és a mobil hirdetési piac 

A tavalyinál nagyobb mértékben bővült az online és a mobil hirdetési piac a 3. negyedévben az IAB Adex Nori mutató szerint. Az utolsó negyedév eredménye nagy kérdés lehet.

Miben különböznek a bécsi fürdők? 

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviseletének közreműködésével a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. menedzsmentje, valamint a Széchenyi-, Gellért- és Király gyógyfürdők vezetői tapasztalatcsere keretében fűzték szorosabbra Bécs város illetékeseivel szakmai kapcsolataikat. 
Ez tényleg OKÉS volt

Ez tényleg OKÉS volt 

A METRO Vevőakadémián megjelent nagy számú érdeklődő jelenléte is jelezte, hogy immáron a legjelentősebb hazai szakácsversenyek sorába lépett az OKÉS, a közétkeztető szervezetek és vállalkozások éves seregszemléje.

Ismét megrendezik a Keceli Pálinka Ünnepet 

(MTI) - Az idén november 29-30. között tartják a Keceli Pálinka Ünnepet, a pálinkák, párlatok immár hatodik alkalommal megrendezett versenyére az egész országból és határon túlról eddig 330 mintát neveztek - jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Távozik a METRO Vevőakadémia séfje 

Értesüléseink szerint november 30-val távozik posztjáról Bérczi Róbert, a METRO Vevöakadémia séfje, a cég a Horeca csapatának gasztro szakértője, tanácsadója.

Mézes Múzeum 

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum 2013. november 30-án, szombaton, 10.00 és 19.00 között MÉZzz IDE! címmel családi napot és mézvásárt rendez.

SIRHA Budapest: November 30-ig kedvezményes jelentkezés 

2014 márciusában új szakkiállítással jelentkezik a HUNGEXPO. A SIRHA Budapest az élelmiszeripar, a sütő- és vendéglátóipar, a szálloda- és vendéglátóipar és a gasztronómia piaci szereplőinek teremt szakmai fórumot.

Jelentkezzen a III. Greennovációs Nagydíjra! 

A TurizmusTrendet és Vendég és Hotelt is kiadó Professional Publishing Hungary, Magyarország legnagyobb szaklapkiadója várja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet, energiamegtakarítást bemutató pályázatokat és egyben meghirdeti a III. Greennovációs Nagydíjat.

Videó az Aranykulcsosok 30 évéről 

Fennállásának 30. évfordulójára készített videót publikált a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesülete. 

Ezek lesznek a legmenőbb úti célok 2014-ben 

Iraki, laoszi és boszniai vidék is szerepel a National Geographic Traveler 2014-re vonatkozó 20-as toplistáján. 

SIRHA Budapest: November 30-ig kedvezményes jelentkezés 

2014 márciusában új szakkiállítással jelentkezik a HUNGEXPO. A SIRHA Budapest az élelmiszeripar, a sütő- és vendéglátóipar, a szálloda- és vendéglátóipar, gasztronómia piaci szereplőinek teremt szakmai fórumot.

Kaszinóról álmodik Gyula, Hévíz és Debrecen 

11 település: Győr, Debrecen, Szombathely, Pécs, Szeged, Miskolc, Nyíregyháza, Szentendre, Hévíz, Gyula és Balatonfüred szeretné, hogy kaszinó nyíljon a városukban - írja a Világgazdaság.

Két évük lesz a kft.-knek a tőkeemelésre 

Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) megemelte a korlátolt felelősségű társaságok (kft.-k) minimális törzstőkéjét, az emelést a már működő társaságoknak nem kell teljesíteniük a társasági szerződésük esetleges módosításakor, arra haladékot biztosít a jogszabály 2016. március 15-ig - közölte a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda az MTI-vel.

Teljes áramkimaradás a repülőtéren! 

...ezt a helyzetet tesztelte mára virradó éjszaka a Budapest Airport a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Terminálján.

Nicsak, mi repül ott! 

Hihetetlenül kreatív reklámot helyezett el a Piccadilly Circuson a British Airways. 

Hétfőn zárul a turizmusfejlesztési koncepció egyeztetése 

A Nemzetgazdasági Minisztérium Turizmusért Felelős Helyettes Államtitkársága 2013. november 25-én reggel 8 óráig várja a turisztikai szakma iránt elkötelezett szervezetek, személyek koncepcióval kapcsolatos véleményét, javaslatát. A Nemzeti turizmusfejlesztési koncepció 2014-2024 időszakra határozza meg a jövőképet, a kiemelt célokat és a prioritásokat.

"Harmóniával" zárul a téli kampány 

Egyensúlyban a téli hónapokban is – a gyógyfürdők és a wellness lehetőségek népszerűsítésével tartja ébren az utazási kedvet a téli hónapokban a nemzeti turisztikai marketingszervezet. A harmónia hívószóval zárul a Magyar Turizmus Zrt. idei belföldi kampányainak ciklusa és indul el egyúttal egy újabb ciklus. 

Jövőre olcsóbb lehet a zene a vendéglátóhelyeknek 

Jövő év elejétől a vendéglátóhelyek és más üzletek Magyarországon is eldönthetik majd, hogy továbbra is a kollektív jogkezelőnek, az Artisjus Egyesületnek fizetnek az általuk játszott zeneszámokért szerzői jogdíjat, vagy a svéd Epidemic Sound katalógusából vásárolnak. 

Hilton: több részvény 

Hilton: több részvény

Se piskóta, se rántott hús 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának „menzaügyi rendelete” a tervek szerint rendet tesz a közétkeztetés frontján - olvastuk a Szeretlek Magyarország portálon.

Jön a Mikulás a lovasparkba 

Jön a Mikulás a lovasparkba

Hazánkról közölt összeállítást egy török magazin 

Magyarországot mutatja be novemberben a török Diploatlas magazin, amely minden alkalommal egy-egy országot ismertet meg olvasóival - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Gumigyártó üzemet létesít a Mol és a japán JSR 

Magyarországi vegyes vállalat alapításáról és autógumikhoz használt gumialapanyag-gyártó üzem létesítéséről kötött megállapodást a Mol Nyrt. és a Japan Synthetic Rubber Corporation (JSR) - közölte a Mol csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Európa fontosságát hangoztatják a kínai vezetők 

A multipoláris világ fontos pólusának és a modernizációra törekvő Kína fontos partnerének nevezte Európát Li Ko-csiang kínai miniszterelnök Kína és az Európai Unió (EU) vezetőinek 16. csúcstalálkozóján csütörtökön Pekingben.

Kézműveskeresőt készített a Proaction 

Kézműveskeresőt készített a Proaction

Ezeket a reklámokat osztották meg a legtöbbször 

Az Unruly Media elkészítette a 2013-ban leggyakrabban megosztott reklámok listáját - írja a Mashable.

A Jet Airwaysben is bevásárolt az Etihad 

A Darwin Airlines, az immár Air Serbiaként repülő JAT, a Virgin Australia, az Air Seychelles és az Air Berlin után újabb légitársaságban szerzett tulajdonrészt az Etihad Airways.

Új ellátási lánc igazgató a Heineken Hungáriánál 

Ed van Willegen lesz a Heineken Hungária új ellátási lánc igazgatója. Elődje, Szabó István a Heineken romániai vállalatánál folytatja pályafutását, a csíkszeredai és marosvásárhelyi sörgyárak közös irányításáért.

Ki lesz az Év Bortermelője? 

Pénteken, a Mezőgazdasági Múzeumban megrendezésre kerülő boresten mutatkozik be az az öt borász, aki bekerült az "Év Bortermelője" cím várományosai közé.

Bécsben nyit kávézót Frei Tamás 

Bécsben nyit kávézót Frei Tamás

Ötszázalékos áfakulcs a közétkeztetésben 

(MTI) - Ötszázalékos áfakulcsot javasol a közétkeztetésben a VIMOSZ, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége. Szerintük csekély negatív költségvetési hatás mellett az áfacsökkentés számos gazdasági és szociális előnnyel járna.

Karácsonyig leáll a szentpétervári járat 

Az UTair légitársaság december 28-áig szünetelteti Budapest és Szentpétervár közötti járatát.

Újra lesz Prága-Pozsony járata a CSA-nak 

Újra lesz Prága-Pozsony járata a CSA-nak

Matuzsálemet is üdültetett az Erzsébet-program 

Mintegy 260 ezer ember üdülhetett az Erzsébet-program két éve alatt, volt köztük néhány napos csecsemő és 104 éves aggastyán is. 

Ötmillió utas a GYSEV járatain 

Csaknem tíz százalékkal több utast szállított október végéig a GYSEV, mint az előző év első tíz hónapjában - közölte csütörtökön az MTI-vel a vasúttársaság.

Új vezető a hódmezővásárhelyi Emlékpont élén 

Az eddigi sikeres kutatási és oktatási munkát folytatva kiszélesítené a közelmúlt hódmezővásárhelyi történelmét feltáró és bemutató múzeum, az Emlékpont tevékenységi körét az intézmény új vezetője, Árva László.

Listára került a pozsonyi kifli és a paprikás kattancs 

Felvidéki magyarok előtt népszerűsítette a hungarikumokat, és beszélt azok külhoni piacra jutási lehetőségeiről Kardeván Endre szerdán este Kassán, a Pasztorációs Központban.

Pár nap múlva indulnak a LEADER-es pályázatok 

A LEADER Helyi Akciócsoportok egy hónapig várják a falusi, ifjúsági és agroturizmus fejlesztését célzó pályázatokat. Fontos tudni, hogy hiánypótlásra nincs lehetőség. 

Jelentősen növelte profitját az easyJet 

Az easyJet a pénzügyi év során elért rekordösszegű profitja révén továbbra is fenntartható hozamot és növekedést biztosított a részvényeseinek.

Dombot kaptak a bécsi spotterek 

A repülőgépek szerelmeseinek legnagyobb örömére spotter-dombot kapott a bécsi reptér, így a rajongók közvetlen közelről örökíthetik meg a magasba emelkedő gépeket. Lyukakat is vágtak a kerítésbe.

Bemutatták a BKK új logóit 

Tegnap este a Design Terminálban a hatodik Graphifesten hirdették ki a Budapesti Közlekedési Központ logótenderének eredményét. A szakmai zsűri a Hidden Characters terveit találta a legjobbnak - írja az Urbanista.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!