Környezetbarát, magyar fejlesztés a külföldi reptereken

Repterek kifutópályáin, közutakon és hidak jégmentesítéséhez használható  új, környezetbarát terméket fejleszt a Bagoly Beton Kft. mintegy 700 millió forintos kutatás-fejlesztési projekt keretében - közölte a cég az MTI-vel.

A Bagoly Beton Kft. tájékoztatása szerint a projekt összköltsége 702 millió forint, amelyből 485 millió forint vissza nem térítendő támogatás: 85 százaléka az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és 15 százaléka a magyar költségvetésből származik, az önerő 216 millió forint.

Hajdzser István, a cég ügyvezetője, tulajdonosa az MTI-nek elmondta, hogy saját szabadalmukat, a Not Glikol Liquid Coolstar nevű hűtőfolyadékot fejlesztik tovább, jég oldására is alkalmassá teszik. Az új, környezetbarát termék akár már 2015 augusztusára elkészülhet. A Kft.-nek 18 állandó alkalmazottja van, a mostani kutatás-fejlesztési projektre 12 embert vettek fel, többségében tudományos kutatókat.

Környezetbarát termék

A termék nem glikol alapú, az ugyanis erősen szennyezi a talajvizet. Az NGL Coolstar azonban vízzel történő higítás után a csatornarendszerbe engedhető, mert bizonyítottan nem ártalmas a környezetre.

A cég tájékoztatása szerint a hűtőfolyadékot az élelmiszeriparban, jégstadionokban, klímaberendezésekben is használják.

A Bagoly Beton Kft. bevételeinek 90-95 százalékát adja az export. A magyar családi vállalkozásnak Telkiben és Balatonszemesen van telephelye. Exportálnak Csehországba, Szlovákiába, Lengyelországba, Bajorországba, Észak-Olaszországba, Romániába, sőt még a Kazah nemzeti jégstadion hűtéséhez is használják a magyar szabadalmat - mondták.

A jégmentesítő értékesítésről egyebek mellett tárgyalnak a prágai repülőtérrel és a három nagy moszkvai reptérrel is.

A Bagoly-Beton Kft 2012-ben 759 millió 931 ezer forint árbevételt ért el, adózott eredménye 62 millió 792 forint volt, 2013-ban 974 millió 503 ezer forintos bevétellel zárta a cég az évet, adózás előtti eredménye 82 millió 396 ezer forint volt.

Forrás: MTI


Újraindult a Heathrow forgalma – szombatra helyreáll a teljes menetrend

Újraindult a Heathrow forgalma – szombatra helyreáll a teljes menetrend  

Az eddigi vizsgálat nem talált gyanús körülményeket.
Hatalmas tűzvész a londoni Heathrow közelében – megbénult a légiforgalom – FRISSÍTVE VIDEÓVAL

Hatalmas tűzvész a londoni Heathrow közelében – megbénult a légiforgalom – FRISSÍTVE VIDEÓVAL 

Áramszünet miatt leállt a londoni Heathrow repülőtér működése, egyelőre teljes a káosz.
Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára

Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára 

A két útvonalon a máltai légitársaság 78 üléssel felszerelt De Havilland Canada Dash 8 típusú repülőgépe közlekedik majd.
Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren

Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren 

A tavalyi rekord éves forgalom és a szintén rekorddal induló január után februárban folytatódott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jelentős utasszám-emelkedése. 
Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben

Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben  

Április 1-től.
Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában

Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában 

Járatnyitások a világ több pontja felé.
Utazás luxuskivitelben – Air France járatokon

Utazás luxuskivitelben – Air France járatokon 

Bemutatta új La Premiére osztályát a francia légitársaság.
 Együttműködés egy hazai egyetem és a légitársaság között

Együttműködés egy hazai egyetem és a légitársaság között 

Együttműködési megállapodást írt alá a BGE és a Wizz Air.
Új kerékpáros híd Velencénél

Új kerékpáros híd Velencénél 

Új, szélesebb gyalogos-kerékpáros híd épül Velence mellett az M7-es autópálya fölé.
Jöhet a közvetlen légihíd Budapest és Mumbai között

Jöhet a közvetlen légihíd Budapest és Mumbai között 

A Wizz Air még idén elindíthatja közvetlen légijáratát Budapest és Mumbai között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.