Újabb izlandi vulkán tört ki

Az Eyjafjallajökull 2010-es kitörése után sokan egy újabb izlandi vulkánkitörés miatt aggódnak – ezúttal a Bardarbunga tűzhányó kezdett vulkáni tevékenységbe.

A mostani kitörés előreláthatólag azonban nem fog olyan súlyos problémákat okozni, mint az Eyjafjallajökull négy évvel ezelőtti vulkántevékenysége. A Bardarbunga több ezer földrengést követően Izland legnagyobb gleccsere - a Vatnajökull jégtakaró, azon belül is a Dyngjujökull-gleccser - alatt tört ki, így könnyen előfordulhat, hogy a kitörés el sem jut a felszínig. A láva jelenleg a gleccser jegét olvasztja. A környéken több száz embert evakuáltak.

A légiközlekedés számára pénteken a legmagasabb fokú, vörös riasztást rendelték el a hatóságok, és szombaton repülési tilalmat vezettek be a vulkán közelében a hamu esetleges légtérbe kerülése miatt, azonban hamarosan csökkentették a riasztás mértékét narancssárgára, mert a felszínre való kitörés szakértők szerint egyelőre nem fenyeget, bár a vulkáni tevékenység folytatódik a vastag jégtakaró alatt.

Szombatról vasárnapra virradóra egy 5,3-as, majd egy 5-ös erősségű földrengés rázta meg a vulkán környékét - ami 1996 óta a legerősebb rengés ebben a régióban -, Izland meteorológiai irodája szerint azonban az epicenturmuk nem a vulkán középpontjában, hanem attól északkeletre találhatók, és a rengések csupán abból a nyomásváltozásból következnek, ami a magma felszín alatti folyásából ered.

2010-ben az Eyjafjallajökull-vulkán kitörése megbénította a légiközlekedést Európa és az Atlanti-óceán északi része felett, és több százezer járatot töröltek a légitársaságok, ám a Bardarbunga vulkáni tevékenysége várhatóan nem fog légiközlekedési fennakadásokat okozni. Ezért egyelőre egyetlen izlandi repülőteret sem zártak le, mivel eddig semmi jel nem mutat arra, hogy gázok vagy hamu kerülne a levegőbe a jég alól.

{youtube|id=1kZXVqVrEWo}

{youtube|id=CIfSKIOH7S0}

Forrás: Origo

Forrás: SkyNews


Szlovák-magyar határátkelők lezárása

Szlovák-magyar határátkelők lezárása 

Szlovákia ideiglenesen lezárja a kisebb határátkelőket Magyarország felé.
Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.
Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar

Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar 

Egy friss kutatás szerint a világ legelismertebb turistalátványosságai közül több is messze elmarad a látogatók elvárásaitól.
Illegális turisztikai apartmanok Madridban

Illegális turisztikai apartmanok Madridban 

A szaktárca vizsgálata szerint a különböző online platformokon 16 335 apartmant hirdetnek turisztikai céllal, de csak 1131 rendelkezik engedéllyel.
Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában?

Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában? 

A Visit Maldives beszállt a az elitfutball világába.
Napi látogatói limit Comino szigetén

Napi látogatói limit Comino szigetén 

Málta apró szigete, Comino már jó ideje a túlturizmus áldozata. A hatóságok most lépnek az ügyben.
A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást

A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást 

2007-ben a Wakayama Vasúttársaság vezetői úgy döntöttek, hogy egy macskát neveznek ki a Kishi állomás segédállomásfőnökévé, amely zseniális üzleti húzásnak bizonyult.
Életre szóló kaland Új-Zélandon

Életre szóló kaland Új-Zélandon 

A pályázatok benyújtására idén áprilisban nyílik ismét lehetőség.
Íme, Linz új jövőstratégiája

Íme, Linz új jövőstratégiája 

Take a RISK, visit LINZ: kockázatvállalás és jövőformálás a turizmusban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.