Változóban a Nyugat-Dunántúl turizmusa 

A Nyugat-Dunántúl idegenforgalma átstrukturálódott a világgazdasági válság kitörése óta, a térség turizmusában egyre nagyobb hangsúlyt kap a szomszédos országokból érkezők fogadása – mondta el a Magyar Turizmus Zrt. illetékese az MTI-nek.
Nettó 700 millióért szervezi a Bonafini a honatyák útjait

Nettó 700 millióért szervezi a Bonafini a honatyák útjait 

Szeptember 24-én 5 évre kötött szerződést az Országgyűlés Hivatala a United 4 Bonafini Bindair Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft-vel a parlamenti képviselők hivatali útjainak szervezésére.

Igazgatóváltások a Hunguest Hotels-nél 

Igazgatóváltások a Hunguest Hotels-nél

Címlapon a kreatív Budapest Kínában 

A kínai Travel & Leisure Magazine legmeghatározóbb szerzőjének, Ni Bing úrnak a House of Danube szervezte meg 2013 augusztusában budapesti látogatását. A Travel & Leisure nemzetközileg az egyik legolvasottabb prémium, utazási magazin, amely havonta 550.000 példányban jelenik meg Kínában, s a 30 év fölötti tudatos utazóközönség körében a legnépszerűbb.

Komoly kockázatot okozhat a pontatlan tervezés 

Bár az ingatlanpiaci válság a szállodaiparban is elengedhetetlenné tette a megfelelő üzleti tervezést, elsősorban a kisebb, független szállodák tervezési gyakorlatában még jelentős fejlődésre van szükség. Többek között erre világított rá a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) közelmúltban zárult, egyedülálló közös felmérése.

Tízszobás szállót alakítanak ki a kastályban 

(MTI) - Befejeződött a mándoki Forgách-kastély kertjének felújítása. A műemléki védelem alatt álló épület rendbetétele még tart.

Magyar alkotók vetítenek a dubaji Burdzs al-Arabra 

(MTI) - Magyar csapat működött közre a dubaji Burdzs al-Arab luxusszállodát feldíszítő háromdimenziós animációs show megalkotásában, amelyet helyi idő szerint hétfő este vetítenek a 47 emeletes épületre az Egyesült Arab Emírségek megalakulásának évfordulója alkalmából.

Tízszobás szálló lesz a mándoki Forgách-kastélyban 

Befejeződött a mándoki Forgách-kastély kertjének felújítása. A műemléki védelem alatt álló épület rendbetétele még tart.

Francia Gasztronómiai Napok a Hegyvidék Bevásárlóközpontban 

December 5-7. között a Hegyvidék Bevásárlóközpont egy újabb izgalmas rendezvény-sorozatnak, a Francia Gasztronómiai Napoknak ad otthont.
A legtöbbet költő muzulmán turisták

A legtöbbet költő muzulmán turisták 

137 milliárd dollárt költenek iszlám országok turistái világszerte; Irán a legbőkezűbb - írja a Skift.com.

Kiemelt állami feladat lehet a Városliget fejlesztése 

Állami vagyonkezelésbe kerülnének a városligeti ingatlanok 99 évre a terület megújításának és fejlesztésének hatékony megvalósítása érdekében - az erre vonatkozó javaslatot Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, Zugló polgármestere és frakciótársa, Vas Imre nyújtotta be a parlamentnek.

Meggyőző az Aegean teljesítménye 

21 százalékkal növelte bevételeit a görög légitársaság.

Mostantól nincs lopott kerékpár? 

Ha erre nem is vennénk mérget, az biztos, hogy a tolvajok dolga nehezebbé válik.: országos online kerékpár nyilvántartási rendszer indult.

Válság ide vagy oda, Európa turizmusa felívelőben 

Pozitív előrejelzést adott ki Európa turizmusára az ITB Berlin által támogatott World Travel Monitor.

Fokozott biztonsági kockázatú térség Thaiföld legdélebbi része 

Thaiföld legdélebbi térségei – Narathiwat, Yala, Pattani, Songkhla és Satun tartományok– az utazás és ott tartózkodás szempontjából a "II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek" kategóriába tartoznak - tájékoztatott hétfőn a Külügyminisztérium konzuli szolgálata.

Közös devizát vezetne be négy arab állam 

Közös devizát vezet be az év végén a Perzsa-Öböl Menti Együttműködési Tanács négy tagja - írja a gulfnews.com hírportál az Ahbar Al Halídzs bahreini napilap értesülésére hivatkozva.

Holland alapítvány a cigányzenéért 

A világhírű hungarikumnak számító cigányzene megmentéséért alapítványt hoztak létre Hollandiában. A Magyar Nóta Alapítvány alapvető célja a cigány muzsika szerepének növelése, ezzel az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő, cigány muzsikusok támogatása.

Mi köze az IBUSZ-nak Erős Pistához? 

Azon túl, hogy biztos néhány IBUSZ-dolgozó is kedveli a paprikakészítményt, közös vonásuk, hogy mindketten 2013 Magyarbrands díjazottjai lettek.

Pompeiben omlanak a falak 

Az eső újabb falat mosott el a pompeji ásatásokon. Ezúttal a Via Stabiana utca egyik üzlethelységének oldalsó fala omlott le a vasárnapi heves esőzésben.

Jellemzően a független szállodák nem készítenek jövedelmezőségi tervet 

Bár az ingatlanpiaci válság a szállodaiparban is elengedhetetlenné tette a megfelelő üzleti tervezést, elsősorban a kisebb, független szállodák tervezési gyakorlatában még jelentős fejlődésre van szükség. Többek között erre világított rá a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) közelmúltban zárult, egyedülálló közös felmérése.

Ünnepi divatfényben a Sofitel 

Fantasztikus esti ceremónia keretében november 28-án, csütörtökön karácsonyi köntösbe bújt a Sofitel Budapest Chain Bridge szálloda.

Az Anubis Travel a Royal Jordanian GSA-je 

A kinevezéssel az Anubis Travel lett a Royal Jordanian magyarországi képviselete. 

Magyar alelnök a FoodServiceEurope élén 

Fennállása óta első ízben van magyar vezetője az Szerződéses Közösségi Étkeztetők Európai Szövetségének, a FoodServiceEurope-nak.

Nyugdíjba vonul az ENIT hazánkért is felelős vezetője 

Az ENIT Olasz Nemzeti Turisztikai Hivatalnál eltöltött negyven év után decemberben nyugdíjba vonul Leonardo Campanelli.

Eladja a szállodát a város 

(MTI) - Értékesíti háromcsillagos szállodáját Hévíz önkormányzata, legalább 1,4 milliárd forint bevételt remél a hotel eladásától.

Nem jött be a becsületkassza 

A rég elvesztett társadalmon belüli bizalom visszaállítását tűzte ki célul a Délkelet-kínai Fuzhouban élő Liu Pengfei, amikor étkezdéjében becsületkasszás fizetést vezetett be.

Enyhít a szigorúságán a Ryanair 

Az indulás előtt vásárolt, kisméretű duty free termékeket az utasok díjmentesen felvihetik a gépre.

Kávéházi élet Nagyváradon a Monarchia idejében 

(MTI) - Új könyvében Nagyvárad kávéházainak világát eleveníti fel az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből Péter I. Zoltán helytörténész. A kötetben az érdeklődők Ady Endre kedvenc kávéházáról és a gardedám nélkül látogatható női szeparékról is olvashatnak.

Glasgow-i helikopterbaleset - Nyolc halottja van a szerencsétlenségnek 

(MTI) - Nyolc halálos áldozata van a Glasgow belvárosában történt helikopterbalesetnek - közölte szombat délután a skót rendőrség.

Lepusztult hotelből gyógyszálló 

Gyógyszállóként is működő, a Balaton északi partján egyedülálló szolgáltatásokat kínáló, négycsillagos szálló lesz a mintegy hat éve teljesen üresen álló Füred Hotel.

Legfrissebb: Glasgow-i helikopterbaleset - három halálos áldozat 

(MTI) - Legalább három halálos áldozata van a Glasgow belvárosában történt helikopterbalesetnek - közölte szombat reggel a skót rendőrség.

Helikopter zuhant egy pubra Glasgowban 

(MTI) - Rendőrségi helikopter zuhant egy pubra közép-európai idő szerint szombat hajnalban a skóciai Glasgowban, s a kormányfő szerint fel kell készülni arra, hogy halálos áldozatok is lehetnek.

Meddig tarthat a globális felmelegedés? 

Évszázadokig folytatódhat a globális felmelegedés akkor is, ha most egy csapásra teljesen megszűnne az üvegházhatású gázok kibocsátása - ismertette egy friss tanulmány.

Hurkafesztivált rendeznek szombaton Szennán 

(MTI) - Minden a hurkáról szól szombaton Szennán, ahol immár hetedik alkalommal versengenek a helyi és a környező települések, valamint az ország távolabbi részéről érkező csapatok, hogy hagyományos és különleges ízesítésű hurkáikkal elnyerjék a zsűri és a szervezők várakozása szerint mintegy kétezer vendég tetszését.

Megújul a Magyar Borok Bálja 

(MTI) - A tradicionális hazai szőlőfajtákra épül a 9. Magyar Borok Bálja menüjéhez összeállított borsor, de a csúcsgasztronómia kedvelőinek szóló rendezvény egyéb újdonságokkal is várja a bálozókat 2014. február 22-én a budapesti New York Palotában.

Száz magyar bort mutatnak be a berlini Magyar Szüreten 

(MTI) - Huszonkét pincészet összesen száz borát, valamint libából, kacsából és mangalicából készült termékeket mutatnak be Berlinben a Magyar Szüret nevű csütörtöki rendezvényen. A magyar borok és ételek a Német Parlamentáris Társaság adventi fogadásán debütáltak, amelyen Magyarország volt a díszvendég.

Gyulán van az Év Szállása 

Az Év Szállása verseny legfőbb tanulsága, hogy a belföldi turizmusban az ár mellett a minőség is egyre fontosabb – hangzott el a díjátadón, ahol az abszolút nyertes a Családi Wellness Hotel Gyula lett közel 150 ezer értékelés, 40 ezer szavazat és a szakmai zsűri véleménye alapján. Az Év Turisztikai Települése címet Hajdúszoboszló nyerte el, az Év Feltörekvő Turisztikai Településének pedig Nyíregyházát választották.

Starbucks: nem csak kávé 

A Starbucks nemrégiben nyílt tokiói kávézójában alkoholos italokat kínál a fogyasztóknak - adta hírül a Marketinginfo.

Milliárdokat költenek a magyarok szálláskuponra 

Az eNET elemzése szerint töretlen a hazai szálláskuponos oldalak népszerűsége: tavaly 4 milliárdot költött a magyarok ezeken az oldalakon.

Czeiszing Miklós a Német Turisztikai Hivatal új képviselője 

Czeiszing Miklós vette át a Deutsche Zentrale für Tourismus (DZT) magyarországi értékesítési képviseletének vezetését a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarán belül - közölte a DZT pénteken.

Úszó város az Atlanti-óceánon 

Erről álmodozik Roger M. Gooch floridai vállalkozó, aki egyelőre szponzorokat keres 10 milliárd dolláros terve kivitelezéséhez. A hatalmas vízi komplexum a The Freedom Ship név alatt futna. 

Kerékpárút köti össze Füred óvárosát a Balatonnal 

Az óvárost a Balaton-parttal összekötő kerékpárút épült Balatonfüreden több mint kétszázmillió forintból. Az új úttal a település három súlypontjának, a városközpontnak, az ipari területnek és a Balaton-partnak a kerékpáros kapcsolata jött létre - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

A bécsi kávé a bécsiek kedvence 

Egy felmérés szerint a bécsi kávé, a Wiener Melange a legkedveltebb kávéfajta az osztrák fővárosban. Cappuccinot és tejeskávét rendelnek még a leggyakrabban.

Egy délutánra újraindul a 43-as villamos 

November 30-án lesz éppen 30 éve, hogy utoljára közlekedett Nagytétény villamosa, a 43-as villamos. Az eredetileg helyi érdekű vasútként, végül villamosként üzemelő járat emlékére nosztalgiajárművek közlekednek az évforduló napján.

Közel százmilliós támogatás turisztikai fejlesztésre 

 Aláírták a sárvári TDM szervezet fejlesztését célzó pályázatot, melynek keretében mintegy 88 millió forintot nyert a TDM a Csónakázó-tó környékének arketing tevékenységre.

Titokzatos underground alkotóműhelyek 

Az 1970-es, 1980-as évek undergound zeneműhelyeitől kezdve a mai hangstúdiók világáig kalauzolja el az érdeklődőket a Budapest Aszfaltprojekt (BUPAP) új városismereti sétája.

Gyorsult az éves infláció az eurózónában 

Az eurózónában gyorsult az infláció novemberben - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki gyorsjelentéséből.

Karácsonyi adományokat gyűjt az utazási iroda 

A Máltai Szeretetszolgálat és a kollégák segítségével karácsonyi adománygyűjtést szervez az Istria 94-Tours.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!