Az is emberrablás, ha nem engedik el a nem fizető turistákat 

 A Kúria fenntartotta a jogerős ítéletet, és kimondta: jogi értelemben emberrablásnak számít, hogy egy bárban nem engedték el a külföldi turistákat, amíg ki nem fizették "elképesztő összegű" számlájukat - számolt be az Index a felülvizsgálati eljárás eredményéről hétfőn.

A MUISZ keresi az Év Ifjú Utazási Irodását 

A MUISZ egy kollégának, egy arra érdemes fiatal szakembernek az idei évben is "Az év ifjú utazási irodása" díjat kíván adományozni.

Kilép a Viking a német piacról 

Kilép a túl erős versenyt diktáló német piacról a Viking River Cruises folyami hajózási társaság, amely a jövőben az angol nyelvű piacokra fókuszál majd, írja az FVW. 
Megháromszorozza turisztikai bevételeit Dubaj

Megháromszorozza turisztikai bevételeit Dubaj 

Dubaj célja, hogy a jelenlegi háromszorosára, 82 milliárd dollárra növelje turisztikai bevételeit 2020-ra – adta hírül a Reuters. Ennek érdekében megduplázzák a szállodai férőhelyek számát.
Tanyasi játékokat idéző tanösvény nyílt Szeged mellett

Tanyasi játékokat idéző tanösvény nyílt Szeged mellett 

Április végén nyitotta meg kapuit Szeged szomszédságában mintegy 3 hektárnyi területen a Tündérkert tanösvény és kalandpark.

15 millió turistát fogadott 2012-ben a Karib-térség 

A karibi régió vendégforgalma az elmúlt években folyamatosan elmelkedett a Karibi Turisztikai Hivatal szerint.

Hackertámadás érte az online foglalási rendszert 

Ügyfelek hitelkártyaadatait lopták el ismeretlenek a legnagyobb német turisztikai foglalási rendszer adatbázisából.

Új referens az utazom.com-nál 

A Best Reisen-től érkezett Kovács Zsuzsa, az utazom.com új referense.

Nyár végétől újra fogad vendégeket a Gara Hotel 

Várhatóan a nyár második felében újra fogadhat vendégeket a füzesgyarmati Gara Hotel, írja a Beol.hu.

Harmadik éve verik a németek a franciákat 

A beutazásban. Persze a történet nem ilyen egyszerű - derült ki a hétfőn megnyitott, 39. Germany Travel Mart-on, Németország legnagyobb beutaztató vásárán, Stuttgartban.

Imázsépítő árnyékshow Magyarországról 

Az Attraction Látványszínház nemrégiben vált világhírűvé az egyik brit tehetségkutató műsornak köszönhetően. Egy korábbi látványos produkciójukban a Hősök tere, Szabadság szobor, Szent Korona, Hortobágy, Lánchíd, Parlament és több más turisztikai attrakciónk is feltűnik.

Vizes újdonságok a Katica tanyán 

Vadonatúj tóparti attrakciókkal fogadja vendégeit  az idei nyáron a patcai Katica Tanya.

Megszépült Tihany központja 

Ünnepélyes keretek között adták át a falu lakóinak és a turistáknak Tihany történelmi faluközpontjának megújult részét a napokban.

Csendrendelet helyett mintaprojekt 

(MTI) - Csendrendelet helyett mintaprojektet indított a józsefvárosi önkormányzat a nyári időszakban megnövekedett zaj és szemét ellen.

Lelopták a díszkivilágítást a várról 

Ismeretlen tettesek ellopták a székelyföldi Bálványos vára napelemes üzemeltetésű díszvilágítási rendszerét - írta internetes oldalán pénteken az erdélyi Krónika.

Megnyílik a látogatók előtt a 18. századi okkultista római börtöne 

Két, eddig nem látható kincsét mutatja be időlegesen a látogatóknak a római Angyalvár: azokat a termeit, ahol Alessandro Cagliostrót, a 18. század egyik leghíresebb kalandorát tartotta fogva egykor a pápa, továbbá egy gótikus szárnyas oltárt.

Hungarikumok és turizmus 

A turizmus a magyar értékek hatékony közvetítője, ennél fogva a hungarikumok kulturális –történeti értéke, fontossága evidencia, jelentőségük a turisztikai vonzerő-és termékfejlesztésben felbecsülhetetlen – állítja a Turisztikai Tanácsadók Szövetsége, amelynek a témáról írott felhívását az alábbiakban közöljük.

Megújul Nádudvar belvárosa 

Megújul Nádudvar belvárosa, a 733 millió forintos fejlesztés alapkövét pénteken helyezték el a hajdú-bihari település városközpontjában.

Főszerkesztő a We Love Balatonnál 

Budavári Dóra lett a We Love Balaton főszerkesztője, írja a Kreatív Online.

Megszigorítja a diákvízumok ellenőrzését az USA 

Az amerikai belbiztonsági minisztérium "azonnali hatállyal" elrendelte, hogy az Egyesült Államok határátkelőin minden beérkező külföldi diák esetében vizsgálják meg: rendelkezik-e érvényes diákvízummal - közölte pénteken az amerikai média a tárca egyik belső utasítására hivatkozva.

Szobrot kapott Bujtor Füreden 

Bujtor István élete, kultúrában, sportban betöltött szerepe sok értéket hordoz, amelyek bennünket is gazdagítanak - mondta Halász János kultúráért felelős államtitkár vasárnap a Bujtor István emlékére állított szobor avatásán Balatonfüreden.

Együttműködik a WuBook és az Agoda.com 

Az Agoda.com szállásfoglalási weboldal stratégiai partnerségről szóló megállapodást kötött az Oroszországban jó pozíciókkal rendelkező informatikai céggel, a WuBook-kal.

MUISZ Közgyűlés a Gödöllői Királyi Kastélyban 

Június 13-án csütörtökön a Gödöllői Királyi Kastélyban tartja tavaszi közgyűlését a MUISZ.

Költözik a Zazzi 

Költözik a Zazzi

Új hazai gyümölcslémárka indul 

Új, ízletes gyümölcslevek egy egészség- és környezettudatos magyar vállalattól. Egy dinamikus fiatal vállakozó Dulai János, a Garden Csoport tulajdonosa áll az ízletes, teljes egészében magyar gyártású, 100%-os gyümölcslevek és a kiskőrösi régióban tervezett integrált zöldberuházás mögött.

Drágul a bécsi tömegközlekedés 

Júliustól több jegyfajtáért is 5-10 százalékkal többet kell fizetni az osztrák fővárosban. A vonaljegy 2 euró 10 centbe, a hetijegy pedig 15 euró 80 centbe kerül majd. Magasabb bírságra számíthatnak a bliccelők is. 

Livestream a GTM-ről 

 A Német Turisztikai Hivatal (DZT) a  stuttgarti 39. GTM Germany Travel MartTM szakmai vásáron május 5–7. között különböző közösségi csatornákon fog kommunikálni – élőben, már az úticél Németország legfontosabb beutaztató workshopját megelőzően is. A kommunikáció olyan platformokon zajlik, mint például a Twitter, a Foursquare és a Storify. A DZT ezeken a csatornákon terjeszti az információkat a szemináriumokkal, a workshopokkal, a hálózati rendezvényekkel és a Porsche-múzeumban megrendezett nemzetközi sajtókonferenciával kapcsolatban.

Új túraútvonalak, garantált programok és Gyula kártya 

A Gyulai TDM szervezet fejlesztésének megvalósítási időszaka 2011. május 5-én kezdődött és 2013. május 4-én zárul.

Üdvözlet Tótkomlósról! 

Hamarosan megjelenik a Tótkomlóst régi képeslapokon bemutató reprezentatív album a Tótkomlósi Turizmusért Egyesület gondozásában.

Véget érhet a Rác fürdő-saga 

A főváros többségi tulajdonába kerülhet a Rác fürdő, a budapesti városvezetés kivásárolja a Magyar Fejlesztési Bankot.

Klinika és panzió épül Szegeden 

Egészségturisztikai fejlesztés valósul meg Szegeden: a tervek szerint 2015 elejétől fogadja vendégeit a Medical Art Hungary klinika és panzió.

Két díjat is bezsebelt az Accor hűségprogramja 

Az Accor hűségprogramja, a Le Club Accorhotels két kategóriában is elismerést szerzett a Freddie Awards-on.

Turisztikai központ épül Rádpusztán 

Elkészül a térség legnagyobb rendezvényháza, új lovaspálya és sportlétesítmények épülnek, és nyáron már kisvonattal is el lehet jutni a Rádpuszta Csárda és Szabadidő Központba.

Berobbant a piacra a legmerészebb fajdkakas 

A skótok elsőszámú whiskyje már több mint 30 éve a Famous Grouse, amely nemrégiben érkezett hazánkba, és májusban már „testvére” is, a merész, egyedi és magabiztos Black Grouse is követi. A gyártó palackonként támogatja a fajdkakasokat. 

Fotópályázatot hirdetett az Egypt Air 

81. születésnapja alkalmából nemzetközi fotópályázatot hirdetett az egyiptomi légitársaság.

Szabadtérre viszik a múzeumot Győrött 

Szabadtérre viszik a múzeumot vasárnap Győrött: a Művészetek utcája összművészeti fesztiválon különlegességeinek bemutatására, és a kollekciókhoz kapcsolódó szabadtéri foglalkozásokra invitálja az érdeklődőket a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum.

PSY, a koreai szupersztár egy évig utazhat első osztályon 

Szponzori szerződést kötött az Asiana koreai légitársasággal a Gangnam Style előadója, PSY.

BorOskola előzi meg a Nyitott Pince Napokat 

2013. május 18-19-20-án országszerte több mint 100 pince várja nyitott kapukkal a borbarátokat. Magyarország csaknem valamennyi borvidékén és bortermő helyén bekukkanthatunk a pincészetek, borozók, borházak, vinotékák és borvendéglők színfalai mögé. A pünkösdi pincehangulatra idén könnyű lesz a felkészülés, hiszen a Nyitott Pincék Szövetsége és a Magyar Turizmus Zrt. május 6-tól 5 napon át tartó BorOskolát szervez, ahol a legjobb „tanulók” borkóstolót, birtoklátogatást, borválogatást nyerhetnek. 

Anyai örömök elé néz Pál Zsuzsanna 

Anyai örömök elé néz Pál Zsuzsanna

Megújult a Magánszállásadók Országos Szövetségének vezetése 

2013.április 29-én Budaörsön tartotta tisztújító közgyűlését a magánszállásadók érdekeit képviselő civil szervezet. A szövetség a napirendi pontok szerint módosította az alapszabályt, SZMSZ-t alkotott, majd vezetőséget és ellenőrző bizottságot választott.

Május 5-én indul a GTM 

A GTM Germany Travel Mart™ (GTM), a németországi turizmus legnagyobb beutaztató workshopja 2013. május 5–7. között lesz Stuttgartban.

Turisztikai információk a WTCC-n 

Turisztikai információk a WTCC-n

Napelemes vonat jár Királyréten 

Napelemmel is működik a királyréti erdei vasút új motorvonata.

Klaszter ösztönzi a békéscsabai turizmust 

A Békéscsabai Regionális Turisztikai Klaszter Kft. 29.927.200 forint uniós támogatást nyert az „Induló Klaszter” pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 37.784.000 forintos összköltségvetésből a klaszter részt vett különböző országos turisztikai rendezvényen, kutatásokat folytatott és előkészítette a régió turisztikai termékeit a jelentősebb vonzerő érdekében.

Új igazgató az Estilo Fashion Hotel**** élén 

Május elsejétől Hal Nikoletta vette át az Estilo Fashion Hotel**** vezetését.

Borkatedrális nyílik Kéthelyen 

Közel százötven vendéget várnak május közepén az AxWin(e)motion látványborászat avató ünnepségére. 

Földet kapott, szállodát építene rajta Keszthely 

A Balaton-törvény módosítása kétszer tízhektárnyi, közvetlen tóparti, turisztikai célú befektetési területhez juttatja Keszthelyt - hangzott el egy, a jogszabály változásairól tartott keszthelyi sajtótájékoztatón csütörtökön.

Virágzanak az öreg almafák Mónosbélen 

Ősi magyar fajták: batul, piros kálvin és aranypármen virágzik a templomkertben, Mónosbélen.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!