Az is emberrablás, ha nem engedik el a nem fizető turistákat

 A Kúria fenntartotta a jogerős ítéletet, és kimondta: jogi értelemben emberrablásnak számít, hogy egy bárban nem engedték el a külföldi turistákat, amíg ki nem fizették "elképesztő összegű" számlájukat - számolt be az Index a felülvizsgálati eljárás eredményéről hétfőn.

Mint felidézték: a büntetőügyben 2007 júliusában két egymás követő napon történt esetekről van szó. Július 22-én este két holland turistának állítottak ki egy 179 ezer forintos számlát. Nem tudták kifizetni, ezért egyiküket elvitték egy Széna téri bankautomatához pénzt kivenni. Ezalatt társa nem hagyhatta el a bárt. Amikor egyikük vitatkozni próbált, megütötték, gyomron vágták, megrúgták a térdhajlatát. Sérülései összességében nyolc napon belül gyógyultak, de a bíróság azt is figyelembe vette, hogy az ütések alapján lehettek volna ennél súlyosabb sérülések is - tették hozzá.

A következő napon két mexikói és egy amerikai állampolgár érkezett a klubba. Ők összesen három üveg sört ittak, és végül 377 ezer forintról szóló számlát kaptak, amit nem akartak kifizetni. Végül abba belementek, hogy átadják a náluk lévő 300 eurót, de ez nem volt elég. Az előző naphoz hasonlóan hol az egyik, hol a másik turistát vitték el pénzt szerezni, és a társait addig a klubban tartották. Az Index cikke szerint a klubosokkal a taxis is összejátszott, aki volt, hogy kést tartott az egyik turista nyakához. Végül összesen 500 ezer forintnál is többet vettek el a turistáktól.

A Fővárosi Ítélőtábla tavaly szeptemberben jogerősen 3 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Szilágyi Erzsébet fasori Caligula night club akkori üzletvezetőjét, T. Anna Máriát több rendbeli emberrablásért. T. Anna Mária és az ügy másodrendű vádlottja, a klub biztonsági őre felülvizsgálati indítványt adott be a Kúriára.

A biztonsági őr és T. Anna Mária a felülvizsgálati kérelemben arra hivatkozott, hogy "szerintük valójában nem emberrablás történt, hanem csak valamilyen enyhébb bűncselekmény, esetleg önbíráskodás, amiért enyhébb büntetés lenne igazságos" - írta az Index.

Az ügyész viszont a hétfői tárgyaláson úgy vélte helyes volt emberrablásnak minősíteni a történteket.

A Kúria hétfőn rövid tanácskozás után fenntartotta a jogerős ítéletet, mondván, hogy a történtek jogi minősítése, azaz emberrablásként kezelése törvényes volt.

Forrás: MTI


Dankó Pista Emléknap: turisták által látogatott helyeken szól majd a cigányzene

Dankó Pista Emléknap: turisták által látogatott helyeken szól majd a cigányzene 

Folytatódik a több száz éves kávéházi cigányzenei tradíciót népszerűsítő Muzsikáló Magyarország program.
Top 10 vidéki gasztrotúra

Top 10 vidéki gasztrotúra 

Megjelent a Top 10 Gasztrotúra című kiadvány, amelyben 100 tipp található azoknak, akik hazánk legszebb tájait igyekeznek megismerni.
Csődöt jelentett a Hooters

Csődöt jelentett a Hooters 

A csirkeszárnyairól híres Hooters étteremlánc hétfőn csődöt jelentett, de a márka továbbra is megmarad.
Csehország megszigorítja a száj- és körömfájás elleni védőintézkedéseket

Csehország megszigorítja a száj- és körömfájás elleni védőintézkedéseket 

A miniszter közlése szerint Szlovákiából, Magyarországról, Alsó Ausztriából és Burgenlandból hétfő éjféltől tilos lesz egyes állati termékek behozatala.
Csehországi borturisztikai konferencia – magyar résztvevőkkel

Csehországi borturisztikai konferencia – magyar résztvevőkkel 

Három magyar résztvevő a mikulovi Nemzetközi Borturizmus Konferencián.
Etyek nagyra törő terve: felkerülni a világ pezsgő térképére

Etyek nagyra törő terve: felkerülni a világ pezsgő térképére 

Az Etyeki Pezsgő hivatalosan eredetvédett státuszt kapott.
Terített asztal a Balatonnál – gasztro-évadnyitó Tihanyban

Terített asztal a Balatonnál – gasztro-évadnyitó Tihanyban 

Hagyományteremtő„Balaton Expo”-n jelent meg a régió kínálata a Balaton asztalán.
Fontos termék a vendéglátóipar szereplőinek

Fontos termék a vendéglátóipar szereplőinek 

Új névvel és telephelyen, kibővített termékportfólióval és nemzetközi terjeszkedéssel folytatja működését Magyarország vezető újrahasználati rendszere, a Cup Revolution.
Felvásárolták az albán Spar-hálózatot

Felvásárolták az albán Spar-hálózatot 

Koszovó legnagyobb kiskereskedelmi hálózata, a Viva Fresh Store felvásárolta a Spar Albánia üzleteit a helyi Balfin befektetési csoporttól.
Balatoni vörösborokat díjaztak Berlinben

Balatoni vörösborokat díjaztak Berlinben 

Ki mondta, hogy a balatonfüredi borvidék kizárólag fehérborok készítéséhez kiváló terület?

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.