Rekordot döntött az USA turizmusa 

Az előző évihez képest 9 százalékkal nőtt 2012-ben az Egyesült Államokba irányuló turizmus, amelynek forgalma 168,1 milliárd dolláros rekordot ért el - közölte hétfőn a kereskedelmi tárcára hivatkozva az amerikai külügyminisztérium.

Fogyasztóbarát a szegedi Napfényfürdő 

Az országban hatodikként és a fürdők közül elsőként kapott fogyasztóbarát tanúsítványt a Napfényfürdő Aquapolis Szeged, az erről szóló oklevelet Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója adta át kedden Szabó Mihálynak, az üzemeltető Ligetfürdő Kft. ügyvezető igazgatójának.

Jól indult az osztrák téli szezon 

Rekordot döntött a beutazó vendégek és a vendégéjszakák száma Ausztriában a 2012-13-as téli szezon első felében - közölte kedden az osztrák statisztikai hivatal.

120 millió dollárt költ reklámra idén a Turkish Airlines 

A török légitársaság vezére, Temel Kotil bejelentette, hogy idén 120 millió dollárt terveznek reklámra költeni.

1,4 milliárd forint felett volt tavaly a Kupon Világ forgalma 

Magyarországon több mint 1,4 milliárd forint volt a Kupon Világ összforgalma 2012-ben, ami 57 százalékos növekedés az előző évhez képest - közölte a cég kedden.
Óriás japán ételek a reptéri csomagkiadó szalagokon

Óriás japán ételek a reptéri csomagkiadó szalagokon 

A poggyászkiadó szalagokon futó hatalmas műanyag szusikkal és egyéb ételreplikákkal, valamint képregényfigurákkal hirdetik a helyi konyhát és nevezetességeket egyes japán repülőterek - írta kedden az Aszahi Simbun japán napilap.

Rombológránát a Várbazárban 

Elszállítják a második világháborús rombológránátot a gyújtószerkezetével együtt a budapesti Vázbazár területéről kedd délután, a lezárást feloldották a környéken - tájékoztatta a honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje az MTI-t.

Nyílt nap Ipolytarnócon 

Az ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület is csatlakozott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Uniós fejlesztések nyílt napja - séta a kulisszák mögött elnevezésű programjához, így a látogatók szombaton a Nógrád megyei területen is betekintést nyerhetnek az uniós támogatásból megvalósult fejlesztésekbe. A rendezvény keretében országszerte közel 30 beruházást mutatnak be.
A konyha divatot teremt

A konyha divatot teremt 

A legújabb 2013-as konyhabútor és konyhagép kollekciókkal idén is a Konyhakiállításon találkozhatnak először a látogatók március 1-3. között a Budapest Sportarénában. Az eseményen több mint 100 kiállító mutatja be a hazai és nemzetközi gyártók újdonságait, melyek közül nem egy annyira friss, hogy egész Európában egy mintakollekció létezik még csak belőle.
Koppenhágai utazás a fődíj

Koppenhágai utazás a fődíj 

Idén 60 éves az ISIC, a nemzetközi diákigazolvány – a világ talán legelismertebb nemzetközi dokumentuma. Ebből az alkalomból nemzetközi pályázatot írtak ki, melyre március 8-ig jelentkezhetnek bárki, aki diák. 

Sárvár is kiemelt figyelmet kap az Utazás 2013 kiállításon 

Február 25-én Budapesten tartották azt az összejövetelt, amelyen bemutatták azokat a magyar városokat,amelyek valamilyen okból kitüntetett figyelmet kapnak majd az Utazás 2013 kiállításon. Az idei év külföldi díszvendége Szlovákia, hazai díszvendége Nyíregyháza lesz. Ezen felül kiemelt kulturális városként Kalocsa, kiemelt fürdővárosként pedig Sárvár szerepel a közel hatvanezer vendéget vonzó kiállításon. A vasi települést Kondora István polgármester és Máhr Tivadar alpolgármester mutatta be az ország minden tájékáról összegyűlt újságíróinak.

Új igazgató a bécsi magyar szálloda élén 

Új igazgató áll a La Prima Fashion Hotel Vienna**** élén.

Díjazták a világ legjobb Spa létesítményeit 

Nagyszabású gálaesten adták át Londonban a 2013-as évre vonatkozó World Spa Awards díjakat.

A gyógyturizmusra építik a jövőt Mátraderecskén 

A gyógyvízéről és a széndioxid száraz fürdőjéről nevezetes Mátraderecskén tavaly közel 30 ezer turistát fogadtak. A faluban található panziókan "telt házas" szezont zártak.

Megjelent a Turizmus Magyarországon 2012 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közelmúltban publikált, a belföldi és a beutazó turizmusban egyaránt kedvező tendenciákat jelző 2012. évi előzetes adatai alapján, a Magyar Turizmus Zrt. tizenkettedik alkalommal készítette el a Turizmus Magyarországon című magyar és angol nyelvű statisztikai kiadványát a KSH együttműködésével. A kiadványban a turizmus gazdasági szerepéről és a magyarországi belföldi és beutazó turizmus legfontosabb jellemzőiről olvashatunk.

Jövő tavasszal indulhat a Bubi 

Jelentős állomásához érkezett a fővárosba tervezett közbringa-rendszer, a Bubi megvalósítását célzó projekt: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kiírta azt a közbeszerzési eljárást, amelynek győztese építi ki és üzemelteti majd az új rendszert. A beruházás keretében Budapest belvárosában a BKK, a Főváros Önkormányzata és az Új Széchenyi Terv forrásainak támogatásával sok nagyváros sikeres példájához hasonló kerékpáros közösségi közlekedési rendszert épít ki.

MotoCross Világbajnoksági és Mathiász Bor Olimpia tervek 

Ülésezett az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága.

50 exkluzív étterem kínál különleges menüket 

Az idei évben is a legjobb budapesti éttermeket próbálhatják ki a kíváncsi turisták és étteremlátogatók a TableFree Éttermi Napok idején, március 6-12. között. 

Macska kávézó nyílik Londonban 

Londonnak is lesz macskázó kávézója: ha minden jól megy, májusban már járhatnak macskát simogatni pénzért a saját állattal nem rendelkezők.

Kerékpáros fejlesztések a balatonföldvári kistérségben 

Kerékpáros túrázóknak alakítanak ki úthálózatot annak a turisztikai fejlesztési programnak a keretében, amelynek tavasszal kezdődő megvalósítására 181 millió forintos uniós támogatást nyert a Balatonföldvári Többcélú Kistérségi Társulás.

Ha elüti, megeheti 

Ezentúl mindenki megeheti - néhány állatfajtából - azt, amit elüt autójával Montana államban. Az ezt engedélyező törvényt 19:2 arányban szavazta meg az amerikai tagállam törvényhozó testülete.

Veszteséges az Accor 

A legnagyobb európai szállodalánc, a Magyarországon is jelen lévő francia Accor 599 millió euró adózás utáni veszteséggel zárta a tavalyi évet az egy évvel korábbi 27 millió euró nyereség után; a mínusz az Egyesült Államokban működő Motel 6 szállodalánc eladásának elszámolási veszteségéből keletkezett, e nélkül 80 millió euró volt a cég tavalyi profitja - áll a cég közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.

Uj Péter újraindul 

Hamarosan új híroldalt indít az Index egykori főszerkesztője. Az anyagi hátteret főleg magánbefeketetők segítségével teremtette meg.

Csütörtökön kezdődik az Utazás kiállítás 

Február 28-tól március 3-ig tart nyitva az UTAZÁS 2013 a HUNGEXPO-n.

Páros kajakkal vág neki az óceánnak két magyar srác 

Novemberben indul a világ leghosszabb, megszakítás nélküli kajakos útjára két magyar egyetemista, hajójuk építése gőzerővel folyik.

Soha nem látott katalógus-bemutató a Green Travelnél 

Időutazás, sztárvendégek, terülj, terülj asztalkám – nagyszabású katalógus-bemutatót rendezett a hétvégén a Green Travel.

Új kilátók, tanösvények, kirándulóhelyek a Balatonnál 

Több mint 312 millió forintos beruházással fejlesztik a Keszthelyi-hegység négy zalai településének erdei kirándulóhelyeit: ökoturisztikai látogatóközpont létesül Gyenesdiáson, három kilátót építenek Balatongyörökön és Válluson, új tanösvény és pihenőhely lesz Vonyarcvashegyen.

A fürdőknél nem sikersztori a SZÉP Kártya 

A Magyar Fürdőszövetség tagjai körében végzett felmérést a Széchenyi Pihenőkártya 2012-es felhasználásának tapasztalatairól. 

A világ ámulatos lombalagútjai 

A The World Geography lenyűgöző fotós összeállítást készített a világ legszebb fákkal szegélyezett útjáról, melyek fölött a fák lombja összezárul, élő alagutat képezve. 

Google Glass - a legújabb nagy dobás? 

Útvonaltervezés, fénykép vagy videókészítés, légitársasági menetrendek, szótár - a Google Glass szinte minden funkciója jól használható lesz a turizmusban.

A Mahir nyerte az ország standjait 

A Mahir nyerte a legtöbb standot azon a tenderen, melyet a Magyar Turizmus írt ki az Utazás 2013 kiállításon megjelenő egyes standok tervezésére.

Zalakarost ismerhették meg a lengyel irodások 

Lengyel utazási irodák képviselői ismerkedhettek Zalakaros és a balatoni régió fürdővárosaival a közelmúltban. A Regionális Marketing Igazgatóság szervezésében lezajlott turisztikai találkozón Zalakarost a Tourinform-iroda munkatársai, Fekete Csilla és Flórek Zsolt képviselték.

Szállodáink szolgáltatási színvonala Európa élvonalában (Frissítve!) 

Nagyon jó a megítélése a magyar szállodáknak, ami a kiszolgálás minőségét illeti, derül ki a hotel.info összeállításából.

Turizmus és Profit 2013 

Turizmus és Profit 2013

75 éves a Margitszigeti Szabadtéri Színpad 

Idén 75 éves a Margitszigeti Szabadtéri Színpad! Előadások, új bemutatók koncert, opera, balett, musical, klasszikus zenei műfajokban, egész nyáron a Budapesti Nyári Fesztiválon!

Idén is akcióban a bécsi gerillák 

Tavaly ilyenkor a bécsi fürdők öltözőit árasztották el a Budapestre invitáló flyerek, az idei hideg, havas időjárásában pedig a szélvédőjükön találhattak „felmelegítő ajánlatokat” a bécsi autósok.

Nyugdíjba vonul Váczi Miklós 

Nyugdíjba vonul Váczi Miklós, a Hotel Benczúr munkatársa, akinek búcsúztatóját vasárnap tartották a szállodában. 

Új kulturális útvonalak részesévé válhat Magyarország 

Magyarország csatlakozik az Európa Tanács (ET) 2010-ben létrehozott, a kulturális útvonalakról szóló kibővített részleges megállapodásához - közölte pénteken Budapesten a kultúráért felelős helyettes államtitkár.

Mit tettek a Terránál az ifjú titánok? 

Szombatra a turisztikai szakma egy napra a Hiltonba költözött, azonos napra és helyszínre időzítette ugyanis bemutatóját a Terra Reisen és a Green Travel is. 

A világ legnagyobb Rubikkocka-fala épült fel 

Hatvanhét méter hosszú és négy méter magas mozaikfal épült Torontóban Rubik-kockákból, méghozzá 85 ezer 794 darabból, ami világcsúcs.

Új vitorláskikötő épül Balatongyörökön 

Összesen 462 millió forintos beruházással, 50 százalékos európai uniós támogatással 77 vitorlás befogadására alkalmas kikötő épül Balatongyörökön. A projekt támogatási szerződését pénteken írták alá a Balaton északi partján található településen.

A tipikus berlini turista 37 éves és két éjszakára marad 

Minden korábbinál többen, csaknem 11 millióan látogattak tavaly Berlinbe, ahol a szabadidős turizmus mellett a konferenciaturizmus is gyors ütemben növekszik.

Fürdőemlékeket vár Harkány 

Idén lesz 190 éves a gyógyfürdő, és ebből az alkalomból az üdülőhellyel kapcsolatos írásokat és fotókat várnak. A legjobbak díjat kapnak.

Természetkárosítót fogtak a reptéren 

Nyolcvan kőkorallt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren egy román állampolgár csomagjában.

David Bowie kiállítás nyílik Londonban 

David Bowie-nak szenteli új kiállítását a londoni Victoria & Albert Museum, amely a modern idők egyik legújítóbb szellemű és legnagyobb hatással bíró előadóművészének kézzel írt dalszövegeit, eredeti fellépő ruháit és saját hangszereit felvonultatva kalauzolja végig a látogatókat az énekes munkásságának szentelt első nemzetközi retrospektív tárlaton.

A fenntartható desztináció menedzsment indikátorai 

Az Európai Bizottság 2013. február 22-én Brüsszelben bemutatta a Surrey Egyetem közreműködésével a fenntartható desztinációk érdekében kidolgozott indikátor rendszert.

Új határátkelők, gyorsvasút Szerbia felé 

Újabb határátkelők megnyitásáról, a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról tárgyalt pénteken Belgrádban Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.

Svájci segítség a magyar egészségturizmusnak 

Ebben az évben 1,1 millió svájci frank támogatást használhat fel Magyarország arra, hogy a meglévő egészségturisztikai "vonzerőket" márkává formálja és eladhatóvá tegye a magyar és európai piacokon - mondta Bánki Erik, az Európai Parlament fideszes képviselője kedden az MTI-nek.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!