Jövő tavasszal indulhat a Bubi

Jelentős állomásához érkezett a fővárosba tervezett közbringa-rendszer, a Bubi megvalósítását célzó projekt: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kiírta azt a közbeszerzési eljárást, amelynek győztese építi ki és üzemelteti majd az új rendszert. A beruházás keretében Budapest belvárosában a BKK, a Főváros Önkormányzata és az Új Széchenyi Terv forrásainak támogatásával sok nagyváros sikeres példájához hasonló kerékpáros közösségi közlekedési rendszert épít ki.

A Bubi, azaz a budapesti kerékpáros közösségi közlekedési rendszer kialakítására és üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárás nyertesének a szerződéskötés után mintegy fél év alatt kell a rendszert úgy felépítenie, hogy Budapesten beindulhasson a közbringa-rendszer.

A tervezett működési modell szerint a nyertes vállalkozónak olyan rendszert kell szállítania és üzemeltetnie, amely alkalmas arra, hogy a felhasználók télen-nyáron, éjjelnappal, automatizáltan tudjanak a Bubi-kerékpárokhoz hozzáférni és használat után azokat tetszőleges állomáson visszahelyezni.

A Bubi célja kettős: olyanok számára biztosítja a városi kerékpározás kényelmét és gyorsaságát, akik valamiért nem tudják, vagy nem akarják a saját biciklijüket használni, ingáznak Budapestre, a nap valamely szakában kénytelenek más közlekedési módot használni (tömegközlekedni vagy autózni), esetleg nincs is saját biciklijük. Cél, hogy a kerékpárok csak az utazás idejére legyenek használatban, és minél többen használják ugyanazt a bringát egy nap.

A Bubit rendszeres és eseti felhasználók is igénybe vehetik majd díj ellenében, azonban az első félóra ingyenes lesz. A rendszeres felhasználók ügyfélszolgálati regisztrációt követően kapják meg Bubi-kártyájukat, az eseti felhasználók pedig bankkártyájukkal tudnak majd regisztrálni a termináloknál, amelyet a használat idejére kaucióval terhel meg a rendszer.

A Bubi által érintett terület észak-déli tengelye a Margitsziget – Budafoki út, keletnyugati tengelye pedig a Déli és a Keleti pályaudvar között húzódik. A belvárosi zónában átlagosan 300-500 méterenként lesznek a gyűjtőállomások; a rendszer első ütemben a dél-budai egyetemváros, a bel-budai Víziváros, a Belváros, Terézváros, Erzsébetváros teljes területén, illetve Újlipótváros, Ferencváros, Józsefváros belsőbb területein épül ki, keleti határa pedig a Városliget vonalában lesz. 

A nyertes vállalkozó feladata a gyűjtőállomások tervezése, a 75 terminál gyártása és telepítése, a szoftverek biztosítása, és nem utolsósorban mobilalkalmazás fejlesztése. A kerékpárokat ún. dokkolókban helyezik el az állomásokon, ilyenekből első körben több mint 1500-at kell telepíteni 1100 kerékpár tárolására.

Szigorúak a szállítandó kerékpárokkal szemben támasztott feltételek. Egyedi, a kereskedelemben kapható kerékpároktól könnyen megkülönböztethető biciklikről van szó, amelyek jól bírják a fokozott igénybevételt, kis- és nagytermetű biciklisták, férfiak és nők számára egyaránt kényelmesen használhatóak. Feltétel a graffiti-álló bevonat, a tömlő és szelep nélküli abroncs, a külön működtethető első és hátsó fék, a váltó, a csomagszállításra alkalmas tároló. A komplett rendszerhez karbantartó műhely és a bicikliket a gyűjtőállomások között szállító járműpark is tartozik. A rendszer szállítójának feladata, hogy a kerékpárokat minél hatékonyabb lopásvédelemmel lássa el.

A BKK az elkövetkező években tervezi a Bubi rendszer további bővítését, ezért már a most kiírásra került közbeszerzési eljárásba beépítetésre kerültek olyan opciós tételek, amelyek lehívásával további 150 terminál kiépítésére és 2200 kerékpár beszerzésére van lehetőség.

A pályázati időszak során kijelölt állomáshelyszíneket a kiválasztás koncepcionális hibái, valamint a megvalósítási helyszíneken időközben megkezdett beruházások miatt a BKK-nak felül kellett vizsgálnia. Az érintett kerületekkel folytatott újabb egyeztetéseket követően a BKK az elmúlt időszakban a széles nyilvánosság bevonásával véglegesítette a 75 kerékpár-gyűjtőállomás helyét (http://www.bkk.hu/bubi/allomaslista) 

A Bubi rendszer műszaki tartalmának összetettségére, valamint a szolgáltatás kiépítéséhez és működtetéséhez kapcsolódó hazai gyakorlati tapasztalatok hiányára tekintettel, az eljárás előkészítési időszakában a BKK a nemzetközi rendszergyártók és üzemeltetők körében piackutatást végzett, amelynek során számos érdemi információt szerzett a jelenleg működő nemzetközi rendszerek kiépítéséről és működéséről. Ennek eredményeként készült el a műszaki dokumentáció, valamint világossá vált az is, hogy a rendszer magas színvonalú működtetése - különösen a kezdeti időszakban - csak tapasztalattal rendelkező üzemeltető bevonásával biztosítható.

A BKK tehát alapos előkészítés után írja ki most a közbeszerzést a környezetbarát kerékpáros közösségi közlekedési rendszer megvalósítására. A szakmai és civil szervezetekkel lebonyolított egyeztetéseket, valamint a várható felhasználók igényeit feltáró piackutatást követően vált véglegessé az az elképzelés, amelybe már más világvárosok ezirányú tapasztalatait is beépítették.

A „Budapesti Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer kialakítása” című projekt Támogatási Szerződését 2011. augusztus 26-án György István főpolgármester-helyettes és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója írta alá. A szerződés értelmében a Bubi megvalósítását az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja az Új Széchenyi Terv keretében közel 900 millió forinttal támogatja, az önrészt pedig Budapest Főváros Önkormányzata biztosítja a BKK számára.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.