Európai Fórum a Turizmusról 

Az idén Ciprus ad otthont az „5. Európai Fórum a Turizmusról” című rendezvénynek, amelyet az Európai Unió finn elnöksége, az Európa Tanács és a Ciprusi Kormány közösen szervez.

A Hochtief lehet Ferihegy új tulajdonosa 

A brit repülőtér-üzemeltető BAA pénteken arról tájékoztatta a magyar pénzügyminisztert, hogy a magyar állam jóváhagyásának függvényében el kívánja adni érdekeltségét a Budapest Airportban a HOCHTIEF AirPort GmbH által vezetett konzorciumnak.

Rekord nézettséget regisztrált az egypt.travel 

Október elejéig közel 1,6 millió látogatót regisztrált az idén májusban indult egypt.travel internetes oldal.

Austrian Airlines: bővülő flotta, új induló járatok 

Jövőre átrendeződik az Austrian Airlines interkontinentális járatstruktúrája. 2007. januárjában a flotta újabb Boeing 777-es géptípussal bővül, amely februártól közlekedik majd a menetrend szerinti járatokon.

Értékesítési szeminárium Moszkvában 

A Kuoni konszern moszkvai képviselete értékesítési szemináriumot szervezett az orosz utazási szakma munkatársai számára október 19-én.

Balaton-promóció a Frankfurt-Hahn repülőtéren 

Két hetes Balaton-promóció vette kezdetét a héten a Ryanair október 31-én induló új sármelléki járata kapcsán a Frankfurt-Hahn repülőtéren.

Kölcsey Központ: eddig 90 ezer látogató 

Csaknem háromnegyed év telt el azóta, hogy a debreceni Kölcsey Központ megnyitotta kapuit.

Új részleg nyílik az esztergomi Aquasziget élményfürdőben 

A tavaly ősszel megnyitott esztergomi Aquasziget novemberben új részleggel bővül.

Téli-nyári bobpálya Gyöngyös mellett 

Holnap hivatalosan is megnyitják Gyöngyös mellett, a volt Sástói kőbányában megépült téli-nyári bobpályát.

Régi ételek új köntösben - Nouvelle Cuisine Magyarországon 

Október 19-én a Sofitel Budapest szállodában közös rendezvényt tartott az Étrend, Magyar Konyhafőnökök Egyesülete és a Magyar Turizmus Zrt. „Megújul a magyar konyha” címmel.

Eredményesen zárta kapuit a BTS 

Október 18-19-én, több mint kétezer corporate látogató és 118 kiállító vett részt az idén negyedik alkalommal megrendezett Business Travel Show-n.

Hajdúszoboszló: az Év Vendéglátóhelye 2006-ban 

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata, a Városszépítők Egyesülete és a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésében harmadik alkalommal hirdette meg „Az Év Üzlete” és „Az Év Vendéglátóhelye” díj pályázatát.

Virágos Balatonért 2006. 

Október 17-én a Kodolányi János Főiskola Siófoki Regionális Oktatási Központjában tartották a Virágos Balatonért 2006. környezetszépítő verseny díjkiosztó ünnepségét.

Francia elismerés Harbula Gyulának 

A Francia Köztársaság Elnöke a Becsületrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Dr. Harbula Gyulának, az Accor-Pannonia Hotels Zrt. Igazgatósági elnökének.

Budapestről Madridba 

Novemberben távozik posztjáról Stephan Semsch, a Lufthansa regionális igazgatója, aki 4,5 évi budapesti tartózkodás után Madridban folytatja pályafutását, ahol a spanyol és portugál piacok irányítása lesz a feladata.

Társmárkás hitelkártya az MKB és a Lufthansa együttműködésében 

A Malév-Citibank együttműködés bejelentése után nem sokkal megszületett a magyar piac második légitársasági társmárkás (co-branded) hitelkártyája is az MKB Bank és a Lufthansa együttműködésében.

Szigetvári termálfürdő: átadás január végén 

Az eredetileg tervezett időpontnál fél évvel később, a tervek szerint jövő év január végére készül el a szigetvári termálfürdő.

A Car-Tournál folytatja a bezárt Carpathia Travel kiutaztatási igazgatója 

Október eleje óta a Car-Tour csapatát erősíti a Carpathia Travel kiutaztatási igazgatója, Kozlovsky Kázmér.

ISRAM Hungary: még több Portugália 

„A növekvő kereslet és a tavalyi év sikere arra buzdított bennünket, hogy az idén télen is elindítsuk közvetlen Malév charterjáratunkat a kiemelt úti célunknak tekintett Madeirára” – mondta el Fixler András, az ISRAM Hungary ügyvezető igazgatója egy tegnapi sajtóebéden.

Spanyol, portugál, mexikói és indiai újdonságok a Best Reisennél 

Különleges katalógus bemutatót tartott kedden a Best Reisen utazásszervező iroda az Európa Hajón, ahol a meghívottak a thai masszázst, a hennafestést, a vízipipát és a salsa táncot is kipróbálhatták.

Kartago: Thaiföld nem, Dubai és Zöld-foki szigetek igen 

Tegnap mutatta be idei téli katalógusát az idén 10 éves születésnapját ünneplő Kartago Tours. A minden eddiginél nagyobb terjedelmű és igényesebb kivitelű programfüzetben sok érdekes desztináció szerepel, Thaiföld azonban nincs köztük.

Sikerrel zárt a Budapest Maraton 

A Futás Napján idén összesen tizenegyezer-ötszázan vettek részt valamelyik futó- vagy gyaloglótávon.

Új képtár nyílt Pécsett 

Az ország egyik legjelentősebb képzőművészeti magángyűjteménye, az Antal-Lusztig gyűjtemény több mint 200, eddig még nagyközönség elé nem került alkotása látható az elkövetkező években a Baranyai megyeszékhely új kiállító termében.

Magyarország az olasz sajtóban 

Az utóbbi időben számos, aktívturizmussal foglalkozó olasz turisztikai magazin mutatta be a magyarországi lehetőségeket.

Katalógusbemutató Bécsben 

Október 23-29. között az LTU-ITS, Németország harmadik legnagyobb túraszervezője Bécsbe hívja jövő évi katalógusbemutatójára 3200 viszonteladó németországi és ausztriai partnerét.

Az ökoturizmus és a tudatos természetjárás közvetítése 

Az ökoturizmus és a tudatos természetjárás közvetítéséhez képzett és jól felkészült szakemberek kellenek.

Így látjuk mi - Londont 

Nagy sikert aratott a Brit Turisztikai Hivatal, a Visit Britain fotópályázata, amelyre 5400 fénykép érkezett be. A pályázók Londonnal kapcsolatos élményeiket oszthatták meg a zsűrivel, a legjobbakat a Vörösmarty téren, a Gerbeaud előtt láthatják a budapesti járókelők.

A Kultúra Magyar Városa 2006: két nyertes 

Székesfehérvár és Sárospatak nyerte el a Kultúra Magyar Városa 2006 címet az idei tizenhét pályázó közül.

A fejlettebb régiókban csökken a fejlesztési adókedvezmény 

Az ország fejletlenebb régióiban változatlan mértékű marad, míg a fejlettebbekben csökken jövő januártól a fejlesztési adókedvezmény - mondta csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár.

A Gyulavári Wenckheim-Almássy kastély alapkőletétele 

Tegnap került sor a Wenckheim-Almássy kastély ünnepélyes alapkőletételére Gyulán. Az évszázadokon keresztül grófi családok tulajdonában működő létesítmény, a háború után tsz-irodaként funkcionált.

Természetvédelmi látogatóközpont nyílt Kőszegen 

Múlt hét pénteken természetvédelmi látogatóközpont nyílt Kőszegen. Az Őrségi nemzeti Park által létesült 540 négyzetméteres új létesítmény kialakításának költsége 249 millió forint volt, ehhez a 243 millió forint ROP támogatást nyertek el, a projekthez szükséges önrészt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium biztosította.

Új és törölt utazási irodák 

2006. augusztus 1-je és augusztus 31-e között az alábbi utazási irodákat és ügynökségeket jegyezték be a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásába:

Prognózis a 2010-re várható utazási szokásainkról 

A Deloitte legfrissebb felmérése szerint 2010-re eléri az egymilliárdot a turisták száma. Az évi 4,1 százalékos növekedés elsősorban a fejlődő piacoknak, azon belül is a kínai és indiai turistáknak lesz köszönhető.

Business Travel Show (BTS): belépés névjeggyel 

Szerdán és csütörtökön a tavasszal átadott Europa Congress Center ad otthont az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Business Travel Show-nak.

Az első nyolc hónap rendezvénymérlege 

2006. január-augusztusban a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken csaknem 30 ezer rendezvényt tartottak, amelyek 34,6%-a vállalati (10 309 rendezvény), 27,4%-a szervezeti (8173) rendezvény volt – derül ki a KSH adataiból.

Napokon belül nyit a Novotel Budapest Danube 

Jövő hétfőtől várja a vendégeket Budapest legújabb négycsillagos szállodája, a Novotel Budapest Danube, szemközt a Parlamenttel.

Szlovénia a legjobbak között 

Szlovéniát felminősítette a hitelminősítéssel foglalkozó Coface a legmagasabb, A1-es csoportba, ahol többek közt Németország, USA, és a többi ipari nagyhatalom található.

Dél Ízei 

A Bor és Gasztronómia Évéhez kapcsolódóan a Dél-Dunántúl egyedi ízeinek bemutatásra készülnek a régió éttermei, pincészetei.

2007-ben a munkaszüneti napok rendje kedvező hatású lehet a belföldi turizmusra 

Az Országos Érdekegyeztető Tanács szeptember 15-én megegyezésre jutott és döntött a jövő évi munkaszüneti napokról.

Sikeresen debütált az Expo Center Pécs 

Szeptember 27. és október 1. között az Expo Center Pécs Multifunkcionális Kiállítási és Rendezvényközpontban tartották a 26. Pécsi Nemzetközi Vásárt és társrendezvényét, a VINFOOD 2006 Borászati, Élelmiszer- és Vendéglátóipari Szakkiállítást.

Máltai deklaráció a piackutatás jelentősségéről 

A 37 európai ország nemzeti turisztikai hivatalait tömörítő Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commission - ETC) Kutatói Munkacsoportja (Market Intelligence Group) 2006-ban fennállásának 20. évfordulóját ünnepli, amelynek alkalmából a szervezet az idei évet a piackutatás, vagyis a „Market Intelligence” évének nyilvánította.

HOVENTA: kevesebb kiállítási nap, növekvő érdeklődéssel 

Pénteken zárult a 25 éves Hoventa. A kiállítás igazgatójától, Etele Máriától megtudtuk, az idei kiállításon többen vettek részt, mint tavaly, amikor 15 ezer látogatót regisztráltak.

Megnyílt a Zara szállodalánc első tagja 

Múlt csütörtökön ünnepélyes keretek között is megnyitott az augusztus eleje óta próbaüzemben működő Boutique Hotel Zara a budapesti Só utcában.

Januártól hatályba léphetnek az új utazási rendeletek 

Október 11-én szerdán elnökségi ülést tartott a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ), amelyen az elnökségi testület többek között döntött arról, hogy a szövetség fellépjen az utazási irodákat negatívan érintő adóügyi változásokkal kapcsolatban – tájékoztatta a Napi Turizmust Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke.

Több száz áldozat a Srí Lanka-i összecsapásokban 

Szerdán heves tűzharcot vívtak a Tamil Tigrisek a hadsereggel Srí Lanka északi részén. A Srí Lanka-i hadsereg jelentése szerint 43 katona vesztette életét a Tamil Tigrisekkel vívott heves tűzharcban, írja a BBC.

Hódít az online vásárlás Angliában 

Az utazási irodák, mobiltelefon szaküzletek és bankok eltűnhetnek a brit városok bevásárló utcáiból, mert a vevők egyre több terméket vásárolnak a világhálón, és egyre inkább csak olyan termékekért járnak a hagyományos boltokba, mint a divatos ruházati cikkek és kiegészítők - állítja az ACNielsen piackutató cég most megjelent tanulmánya.

Megnyílt az Agárdi látogatócentrum 

Szerdán megnyitott az Agárdi Pálinkafőzde látogatócentruma.

Szükséges-e az éttermi kategórizálás és a panszkönyv? 

Az MSZSZ nemrégiben körlevélben fordult a HOTREC tagszervezeteihez, az éttermi osztályba sorolást érintő, az unió országaiban alkalmazott hatósági szabályozási gyakorlatról tudakozódva.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!