Teljesen átalakul a pécsi állatkert 

Ökoturisztikai élményparkká alakul a pécsi állatkert, az ehhez szükséges bővítési és felújítási munkálatokra 2014 végéig több mint 1,1 milliárd forintot költenek.

Összevonhatják az állatkertet és a Vidám Parkot 

Valószínűleg összevonják a fővárosi állatkertet és a Vidám Parkot, az utóbbit pedig onnan szervezik majd ki, mert el akarják kerülni annak felszámolását - mondta Tarlós István Budapest főpolgármestere az InfoRádió Aréna című műsorában hétfőn.

Mégsem döntenek a Vidámparkról 

Visszavonták a Vidámpark bezárására vonatkozó javaslatot az előterjesztők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
Búcsúzik a kispandától Bécs

Búcsúzik a kispandától Bécs 

Igyekeznie kell, aki még látni szeretné a Schönbrunni Állatkert egyik nagy sztárját, Fu Hut, mert 2012. november 6-án hosszú útra indul a már nem is annyira pici pandabocs. 

Novemberig bezárhat a Vidámpark 

A Vidámpark bezárásáról dönthet a Fővárosi Közgyűlés szerdán: az előterjesztés szerint az intézmény november 4-én végleg bezár, majd az év végéig átadja az általa használt területet a Fővárosi Állat- és Növénykertnek.

Sikeres volt az az állatkertek éjszakája 

Sikeresen zárult augusztus utolsó péntekjén az állatkertek éjszakája, az eseményre majdnem tízezer látogató volt kíváncsi országszerte.

Augusztus utolsó péntekjén lesz az Állatkertek Éjszakája 

Éjszakázoo néven először rendezik meg a magyarországi állatkertek és vadasparkok éjszakáját augusztus utolsó péntekjén.
Rejtett életmódú ragadozó a Miskolci Állatkertben

Rejtett életmódú ragadozó a Miskolci Állatkertben 

A Miskolci Állatkertben egy évtizedes szünet után újra látható hazánk egyik legrejtettebb életmódú ragadozója, a vadmacska (Felis silvestris). A fiatal nőstény a hazai fajokat bemutató területen kapott otthont, és várhatóan még az idén megérkezik leendő párja is.

260 éves a Schönbrunni Állatkert 

Éppen 260 éve, 1752 nyarán nyitotta meg kapuit a világ legrégebbi működő állatkertje, a bécsi Tiergarten Schönbrunn. Az egykori menazsériát sokáig csak egy kiváltságos kör látogathatta, ma évente 2,7 millió látogatót vonz.

Megnyílt a Varázshegy 

Mintegy százhúsz állatfajjal, különleges modellekkel, 3D-s mozival, szimulátorszafarival és számos érdekességgel várja látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykert új látványossága, a csütörtökön megnyílt Varázshegy.

Hárommilliónál több látogató a hazai állatkertekben 

Hárommilliónál is több látogatója volt tavaly a magyarországi állatkertnek - derült ki a Magyar Állatkertek Szövetségének legutóbbi közgyűlésén. A szervezet új elnökévé Persányi Miklóst, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatóját választották.

Állatkerti futóverseny Bécsben 

Zsiráfok, pingvinek és orángutánok szurkolnak az első állatkerti futóverseny résztvevőinek, amelyet 2012. június 21-én rendeznek meg Bécsben. A bevételt jótékonysági célra fordítják.

Muflonbárány és kengurubébi Miskolcon 

Ahogy az minden év tavaszán lenni szokott, idén is számtalan utóddal gyarapodtak a Miskolci Vadaspark állatai. Többek között egy kengurubébi és három muflonbárány is várja az állatkert látogatóit.

Szezonnyitó újdonságok a Nyíregyházi Állatparkban 

A növények evolúcióját megjelenítő parkkal, különleges madárbemutatóval, állatóvodával és ásványkiállítással várja a látogatókat az idei szezonban a Nyíregyházi Állatpark.

Pályázat az állatkert főigazgatói posztjára 

Pályázatot írnak ki a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatói posztjára a Fővárosi Közgyűlés hétfői döntése alapján; a jelenlegi intézményvezető, Persányi Miklós megbízása augusztus 31-én jár le.

Apró majmok a Miskolci Állatkertben 

A Miskolci Állatkertben a tavalyi évben álltak párba a Liszt-majmocskák. A frigynek most lett meg a várva várt eredménye: a hét elején két újszülött kis majom jött a világra.

Ismét nyitva a Kaiserpavillon a Schönbrunni Állatkertben 

A felújítást követően ismét teljes pompájában várja a látogatókat a Kaiserpavillon a bécsi állatkertben. A világ legrégebbi zoojában a tavasz beköszöntével egymást érik az újszülöttek.

Magyar srác a patások osztályvezetője a Sharjah-i állatkertben 

Idegenvezetőként és alkalmi újságíróként sokan ismerik Buzás Balázst, aki egy ideje külföldön él. A minap arról tájékoztatta szerkesztőségünket korábbi szerzőnk, hogy több éves angliai munkavégzés után nagy álma teljesült, és az Egyesült Arab Emirátusok egyik állatkertjében kapott megbízatást.

Elefántházzal bővül az állatkert 

Tágas, három-öt elefánt fogadására alkalmas elefántpark építését tervezi a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark. A 250-300 millió forintos beruházást főként pályázati forrásból valósítják meg - tudta meg az MTI Török László igazgatótól.

Egymilliomodik látogató a fővárosi állatkertben 

Gordonné Erdős Tünde ötgyermekes budapesti családanya lett az egymilliomodik látogatója a Fővárosi Állat- és Növénykertnek pénteken.

Megjött Molly és Wally 

Bemutatkozott a nagyközönségnek Molly és Wally, a két csupaszorrú vombat kedden a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Bár hosszú az út Ausztrália és Budapest között, az állatkák hamar tették meg az utat a két pont közti legrövidebb összeköttetést biztosító Qatar Airways fedélzetén.

Patkányok a Schönbrunni Állatkertben 

Megnyitotta kapuit a Schönbrunni Állatkert legújabb látványossága, a patkányház, ahol a világ hatvan patkányfaja közül hárommal ismerkedhetnek meg a látogatók.

Új helyszínt vizsgálnak a pécsi állatkert költözéséhez 

Újabb helyszínt vizsgáltat meg a pécsi önkormányzat a közeljövőben az állatkert költözéséhez, amely a mecseki ivóvízbázisok védelme érdekében egyre sürgetőbb feladattá vált.

Italos kartondobozért ingyen az állatkertbe 

Tíz darab kiürült tejes vagy gyümölcsleves kartondobozért cserébe ingyenes gyermekbelépőt kapnak a Fővárosi Állat- és Növénykertbe látogatók szeptember 10-én és 11-én.

Új állatkert nyílik Bács-Kiskun megyében 

Hamarosan új állatkert nyílik Bács-Kiskun megyében. Az abonyi vadaspark jó néhány állata Lajosmizse mellett, Felsőlajoson lel új otthonra.

Látogatóközpont nyílik az állatkertben 

Látogatóközpont, internetes kávézó és a Városliget történetét bemutató kiállítás nyílik jövő nyáron a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

OTP Travel: tanulmányút és örökbefogadás 

Az OTP Travel fontosnak tartja munkatársai szakmai továbbképzését, ezért az iroda dolgozói évente egy kirándulás keretében Magyarország egy-egy régiójának nevezetességeit látogatják meg.

Meghatározó év előtt az Állatkert 

Nagy ugrásra készül idén a Fővárosi Állat- és Növénykert, hiszen olyan fejlesztéseket folytat, vagy készül elindítani, amelyek hosszú időre megváltoztathatják az intézmény jövőjét. 2011-ben számos meglepetést is tartogatnak a látogatóknak, mint például ritka kicsinyek születése és egy új nősténymedve hozatala. Emellett nem maradnak el az olyan kedvelt rendezvények sem, mint a „Húsvéti Nyulatságok” vagy a zenés nyári esték.

Termálvízzel melegednek a budapesti majmok 

Ősztől várhatóan a budapesti Széchenyi fürdőt is tápláló termálvizes kutak hőjével fűtik a Fővárosi Állat- és Növénykert több épületét - döntött a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén.

Kiállító tér az állatkerti Nagysziklában 

Ünnepélyes keretek tették le az alapkövét annak az új kiállítói térnek, amelyhez a Fővárosi Növény- és Állatkert több mint 895 millió forint uniós támogatást nyert el a Közép-Magyarországi Operatív Programból.

Megnyílt a Madagaszkár ház 

Madagaszkár ház nyílt a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A szigetország élővilágának néhány különleges képviselőjét bemutató létesítményben többféle maki, madarak, hüllők és kétéltűek is bemutatásra kerülnek.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!